Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Már megint két hülye szitu
sponsored links
Mostanában két alkalommal kerültem olyan helyzetbe, amikor nem tudtam eldönteni, mi a jó megoldás; nem akartam pitiánernek látszani (mert nem vagyok az), meg balek sem akartam lenni. Egyik esetben mégis baleknak, a másikban meg pitiánernek éreztem magam.
Az elsõ: kedvenc kávézómban ebédeltem. Ettem egy salátát, ittam kávét, narancslevet, majd mikor már indultam volna, befutott egy ismerõsöm, aki segítséget kért egy bizonyos netes kérdésben, így még vagy fél órát beszélgettünk. Közben õ is ivott egy kávét. - Meghívlak - mondta nekem, de elhárítottam, mondtam, nem járnál jól velem, nekem nemcsak egy kávém volt. Ennyiben maradtunk. Õ másik asztalhoz távozott, én pedig fizettem. Szokatlanul magas volt az összeg, de nem tanulmányoztam át a számlát, mennem kellett. Aztán, ahogy távolodtam a kávézótól, hát csak foglalkoztatott: hogy lett nekem ekkora a végösszegem? Addig-addig filóztam, hogy úgy döntöttem, visszamegyek. Nem reklamálni, csak tisztázni. Hát, kiderült, hogy az új munkaerõ hozzáadta ismerõsöm kávéját is az én fogyasztásomhoz; ó, mondom, õ akart meghívni engem, én nem akartam fizetni az övét... Visszaadjuk - mondta kedvesen a fõnök, de ekkor már hárítottam, mondom, nem érdekes, ennyi belefér, akkor most én hívtam meg az ismerõst.
És ennek ellenére egy ideig még bosszantott a dolog. Pedig nem vagyok kicsinyes, és egy egyszerû tévedésrõl volt szó. Elõfordul.
A másik eset friss. Az általam preferált szupermarketbe menet, az egyik bevásárlókocsiba beragadt a százasom. Sem a pénzt nem bírtam kioperálni, sem a kocsit nem tudtam elszakítani az elõtte levõtõl. Szerencsére volt nálam másik százas, így újabb kocsit kockáztattam meg, de ezúttal sikerrel jártam. Bent az üzletben megláttam két ismerõs eladót, akik most nem dolgoztak, vásároltak, akárcsak én. Megkérdeztem tõlük, ilyenkor mi a teendõ, ki kéne szabadítani azt a százast, erre mondták kedvesen, menjek oda az eladó kollégájukhoz, mondjam el, mi történt, a raktárban van célszerszám, azzal kiszedi nekem a százast. Odamegyek a ...
Az elsõ: kedvenc kávézómban ebédeltem. Ettem egy salátát, ittam kávét, narancslevet, majd mikor már indultam volna, befutott egy ismerõsöm, aki segítséget kért egy bizonyos netes kérdésben, így még vagy fél órát beszélgettünk. Közben õ is ivott egy kávét. - Meghívlak - mondta nekem, de elhárítottam, mondtam, nem járnál jól velem, nekem nemcsak egy kávém volt. Ennyiben maradtunk. Õ másik asztalhoz távozott, én pedig fizettem. Szokatlanul magas volt az összeg, de nem tanulmányoztam át a számlát, mennem kellett. Aztán, ahogy távolodtam a kávézótól, hát csak foglalkoztatott: hogy lett nekem ekkora a végösszegem? Addig-addig filóztam, hogy úgy döntöttem, visszamegyek. Nem reklamálni, csak tisztázni. Hát, kiderült, hogy az új munkaerõ hozzáadta ismerõsöm kávéját is az én fogyasztásomhoz; ó, mondom, õ akart meghívni engem, én nem akartam fizetni az övét... Visszaadjuk - mondta kedvesen a fõnök, de ekkor már hárítottam, mondom, nem érdekes, ennyi belefér, akkor most én hívtam meg az ismerõst.
És ennek ellenére egy ideig még bosszantott a dolog. Pedig nem vagyok kicsinyes, és egy egyszerû tévedésrõl volt szó. Elõfordul.
A másik eset friss. Az általam preferált szupermarketbe menet, az egyik bevásárlókocsiba beragadt a százasom. Sem a pénzt nem bírtam kioperálni, sem a kocsit nem tudtam elszakítani az elõtte levõtõl. Szerencsére volt nálam másik százas, így újabb kocsit kockáztattam meg, de ezúttal sikerrel jártam. Bent az üzletben megláttam két ismerõs eladót, akik most nem dolgoztak, vásároltak, akárcsak én. Megkérdeztem tõlük, ilyenkor mi a teendõ, ki kéne szabadítani azt a százast, erre mondták kedvesen, menjek oda az eladó kollégájukhoz, mondjam el, mi történt, a raktárban van célszerszám, azzal kiszedi nekem a százast. Odamegyek a ...