Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Monte Albán, Oaxaca, három esküvõ és sok-sok finomság
sponsored links
Nagyon aktív napunk volt - most este kilenc van, hulla fáradtak és kissé megint pirultak is vagyunk. De vegyük sorra, hogy mi is történt velünk.
Az ébredés után összeszedtük magunkat, majd elindultunk piacozni - és a végén a két piac közül a belvárosit választottuk. Az az igazság, hogy elindultunk a külsõ piac irányába, de egy idõ után kicsit lecsúszottabb arcok jöttek-mentek körülöttünk, az én nyakamban pedig ott lógott a Canon-om - így azt javasoltam Esztinek, hogy inkább a másik piacot nézzük meg. A centrumban lévõ piac csak egy kis szelete a valódi zöldség, gyümölcs és húspiac, a többi részen igazi top gagyi szarokat árulnak - úgyhogy csak keveset tudtunk nézelõdni - reggelizni meg aztán semmit.
A piactól tovább menve azonban találtunk egy klassz kis helyet, ahol a csajok sütöttek nekünk tortas-t, frissen. Kicsit nehezen kommunikáltak velünk, mert mi mondtuk, hogy pollo-ból, azaz csirkébõl kérjük, de valamin még tanácstalankodtak - de csak nekiálltak elkészíteni a reggelinket. A hölgy elõvett a hûtõbõl egy megsült grillcsirkét, tépkedett belõle egy rakat húst, majd grill-lapon átsütötte, tépett rá sajtot. A két bucit felvágta, szintén megpirította, majd megkente õket valamivel. Jöhetett az átsütött hús-sajt kombó, ment rá paradicsom, friss avokádó - és már ehettük is. Meg-meg locsoltuk chili szósszal a szenyókat, majd bevágtuk mindkettõt. Utána egy-egy churros még leszaladt, majd a fõtéren ittunk egy finom kávét.
A következõ terv az volt, hogy megkeressük a kiskocsit, majd felmegyünk a Monte Albára, az itteni piramisokhoz. Így is tettünk, elindultunk a 11 km-re lévõ hegyre. Beütöttem a Waze-be a címet, majd egy keresztezõdésnél mást mutatott, mint a táblák. Hallgattunk a navigációra, de egy idõ után olyan lepukkant környéken voltunk - tábla meg nem mutatott semmit, se piramist, se Monte Albánt - úgyhogy megálltunk, újraterveztünk. Megint beütöttük a telcsibe, hogy hova akarunk menni - erre megint mást mutatott. Nem ragozom, elmentünk a francba, majd vissza - és kiderült hogy tényleg azon a lepukkant szegény telepen vezet az út a világörökség eme látványosságához. Tök keskeny szerpentin következett, kis kockaházikók tömkelege a hegyen - szuper panorámával. Mérhetetlen szegénység, poros sikátorok, sovány kutyák szegélyezték az utunkat - de feljutottunk.
Fent már igencsak meleg volt, a hõfok verte a 30 C-t, a tengerszint feletti magasság pedig 1900 m volt - így egy kicsit sikerült is megpirulnunk, pedig kenegettük magunkat. Sebaj, mindkettõnknek jó bõrünk van, pár nap után bebarnul...
Tehát Monte Albán. Megint nem fogok litániát írni a történelemrõl és egyebekrõl - de annyit azért érdemes tudni, hogy a zapoték nemzetség emelt itt piramist, labdajáték teret, s egy csomó épületet, amibõl már sajnos csak töredékek maradtak fenn - azonban ezek is lenyûgözõ látványt nyújtanak. Persze azok után, amit a Teotihuacan-nál láttunk, ez érhetne csalódásként is - de mégsem az. Ennek a történelmi helynek a fekvése, az hogy alatta fekszik az egész város, szóval ez nagyon meghatározza az ottlétünket. Ha nem is annyira jár át a múlt szelleme, mint a Teotihuacan-ban, de ez a hely is nagyon megérint. Itt szerencsére alig van alkalmi árus, talán 5-6 szalmakalapos csávó próbálkozik eladni valami mütyûrt - de õk is inkább az árnyékban unatkoznak. Hihetetlen érzés az, hogy egy hete még -10 C ban voltunk otthon, most pedig a +30 C-al küzdünk. Zárásként bemegyünk a múzeumi részbe is, megnézzük ennek a népcsoportnak a kisebb és nagyobbacska szobrait - majd visszacsorgunk a városba.
Ledobjuk az autót a zárt parkólban, amikor jön egy frissítõ zápor, ami tényleg kicsit enyhít is a száraz melegen. Eszterrel elkezdünk agyalni, hogy az elkövetkezõ napok hogyan alakuljanak. Az az igazság, hogy Acalpulco-t már egymástól függetlenül elengedtük, mint lehetséges célpontot, de tervben van még Veracruz, Taxco és bázisként Puebla is. Na meg nagyon megszerettük Oaxaca-t is, vagyis a matekban valami hiba van. Számolunk kilométereket, úton töltött idõket - és úgy döntünk, hogy maradunk itt még egy éjszakát, Veracruz-t szintén töröljük a naptárból - és marad két nap Taxco-ra, meg 1,5 nap Puebla. Amit sejtettünk, az be is jött. Ez egy óriási ország, helyenként 4-5 órás utazásokkal - és rengeteg látnivalóval. Tehát még maradunk, majd hétfõn megyünk vissza Pueblába.
Ennek örömére, meg mert farkas éhesek vagyunk, elindulunk ebédelni. Én a közelben lévõ taco-s helyet akcpetálom, de Esztinek nem annyira jön be - úgyhogy megadom magam. Rövidesen találunk is egy kafa kis kifõzdét, ahol a 70 pluszos nagymami áll a pult mögött, míg a kiszolgálást szerintem az unokája végzi. Elsõként rendelünk két levest, az gyorsan megy, majd míg azt kihozzák, addig kiválasztjuk a fõételt is.
Sopa Monte Albán: Sopa de frijol molido con guarnicón de queso y totopo. Ez egy bableves sajttal és sült tortilla csíkokkal
Sopa de tortilla: Salsa de tomate con julianas de tortillas fritas, chicharrón, queso crema y guacamole. Ez egy paradicsomos leves szintén sült tortilla csíkokkal, krémsajttal és quacamolevel
Ezt követõen Eszter tutira megy, vagyis háromféle quesadillast kér quacamolével, én pedig fejest ugrok egy medencébe, amiben nem tudom, hogy van-e víz. Én Tlayudast rendelek, abból is Oaxaquena-t. ( asiento de puerco, pasta de frijol, Salchicha Oaxaquelia y queso de puerco ). Ebben sertéshús, bab paszta, kolbász és kit tudja még mi van. Mind a négy étel kiváló választás volt, dugig ettünk magunkat - Eszti pedig még bevállalt egy gyümölcsös, mezcal-os, chilis koktélt is - ami teljessé tette az ebédet.
A kajával nagyon jól idõzítettünk, mert míg benn voltunk addig a szemerkélõ esõbõl lett egy kiadós zápor, s mire végeztünk, addigra abba is maradt. Ami azonban kissé megzavarta a falatozásunkat, az egy órási hangzavar volt - persze jó értelemben. Elõször azt hittük, hogy valami vallási vagy városi ünnepség indult el a téren, mert fúvós zenekar, petárdák és tûzijáték hangja verte fel az utcát. Én rögtön kirohantam, amikor kiderült, hogy ez bizony egy esküvõ. Táncosok, hatalmas bábfigurák, gólyalábasok, a násznép és az utca tömege lepte el a templom elõtti teret - fantasztikus hangulatot teremtve. Igazi turistához méltóan bámultunk, fényképeztünk - de a násznépnek ez természetes volt, lévén errõl szólt az egész. Egy srácnak csak az volt a feladata, hogy rakétákat lövöldözzön fel az égbe, amik persze odafent akkorákat szóltak, hogy a gatyánk is leesett. Az érdekes az volt, hogy a tegnapi temetési menet zenéje és petárdázása pont ugyanilyen volt, mint most az esküvõnek.
Ezt követõen még két esküvõ részesei lehettünk - az utolsónál nem is mexikói volt a páros, hanem brit vagy amcsi, de ugyanolyan koreográfia szerint zajlott, mint az elõbbi kettõ. Eszméletlen nagy élmény volt mindhárom.
Ekkora már ránk is sötétedett, de mi úgy döntöttünk, hogy felülünk egy városnézõ buszra, még akkor is, ha csak spanyolul megy az idegenvezetés. Szuper volt így sötétben végig buszozni az óvároson, hallgatni az üvöltõ latin zenéket, a néha aranyosan bénázó sofõrünket - szóval nagyon klassz egy óra volt ez. És így körbe is ért a történet, este 10 óra van, beszórok még egy rakat fotót - aztán húzom én is a lóbõrt, mert tényleg elfáradtam.
Legyetek jók és szobatiszták, holnap találkozunk!
