Megünneplem imbiszt avagy a második év
sponsored links
Írhatnám, hogy ki gondolta volna és nahát, de inkább az igazat helyette, szóval akartam, terveztem, csináltam, szerettem és bíztam is benne, lesz itt még imbiszes évforduló. Lehetne meg sem említeni, mert ez leginkább csak nekem fontos, de ha már a blog személyes hangulatban kezdõdött, folytatódott, íródik ma is, hát megengedem magamnak, hogy egy kicsit ünnepeljek, megszámoljam az elfogyasztott hónapok legjobb, legrosszabb eseményeit, elsoroljam a legkedvesebb recepteket, és ha úgy adódik, még utat és teret is engedjek néhány érzésnek. Vigyázzanak, óvakodjanak, éves összefoglaló következik!
A tavasz remekül indult, húsvét és egy vakmerõ nyúl Pécsett, elámulós, meglepõdõs születésnap és még imbisz néhány receptjét is megfõzték mások. Aztán következett Etyek, egy szerencsétlenebb mozdulat, egy törött láb és egy hét kórház felejthetetlen gasztronómiai kalandokkal. Ha most õszinte akarok lenni, és hát miért is ne, akkor az elmúlt 12 hónap legerõsebb érzései, emlékei, hangulatai, tanulságai a jobb lábamhoz kötõdnek. Voltam lábát felemelni se tudó személy, hendikepes esküvõi tanú, járókerettel szorongva aztán oldódva ugrándozó, gasztroblogger, akire fõznek, mankóval próbálkozó, lábra nehezedõ, járni tanuló, sántító, bicegõ, aztán újra belejövõ, fellélegzõ, annak a bizonyos hajszálnak a híján újra a régi Frau Paprika. Ha nem várna újabb ki- és elhagyhatatlan mûtét, akkor még filmszerûbb lenne minden emlék. Így azért túl valódi.
Mielõtt még borúsnak éreznék az összefoglalót, pedig nem terveztem annak, jöjjenek a sokkal kedvesebb, könnyedebb részek. A törött lábúság egyik nagy elõnye volt, hogy sokkal többet kaptam a családból, fõleg Panniból és Józsiból a ...