Meggyet iszom
sponsored links
Néha a dolgok valahogy kimaradnak. Nem tanultam meg síelni, nem beszélek (még) olaszul, nem tudtam lefényképezni Jovanottit az Oktogonnál, mert annyira beremegett a kezem, nem tanultam meg rendesen varrni, megfúrtam a zeneovit és sosem ittam meggyturmixot. Összességében az egész turmixos témakör meglehetõsen távol maradt, családilag nem ittunk ilyesmit, talán ritkán, egyszer+egyszer, de éles emlékekkel nem rendelkezem. Így nem is hiányzott.
Herr Paprika viszont gyakorlott turmixivó és -készítõ, ennek ellenére az elmúlt, nem is számolom hány év alatt nem mondhatnám, hogy gyakran jutott az eszébe készíteni egyet. Ha mégis, akkor általában a banánra szavaztunk. Most viszont meggyfák közelébe kerültünk.
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Éva kertjében a cseresznye után most meggyet is szedhetünk, és meggy bizony van, nem kevés. Igazán majd a következõ napokban lesz a legjobb formájában, de azért a hétvégén már találtunk elõrehaladott ágakat, és így legalább némileg el lehetett fojtani a meggyes piskóta utáni vágyakozást. Egyik reggel tehát pizsamában meggyet szedtünk, miután Herr Paprika óvatlanul megígérte, hogy turmixot kapok reggelire, mert a meggyes, na az nagyon, még annál is jobban. Ismernek, nem kellett kétszer mondani. Karon zacskó, gyûlik a meggy, mosás, magozás, várakozás. A turmix amolyan egyszerûen igazi, meggy és tej és cukor, hogy ne húzódjon össze a szám, aztán ...