Annyi mindent le kellene Ă­rnom, de most mégis fordĂ­tva kezdem a bejegyzést, a péntek esti kĂĄvérĂłl majd késĂľbb, mert hosszĂşra sikeredett...

Van, hogy a kelt tészta a maradék felhasznĂĄlĂĄs jegyében készĂźl, Ă­gy sĂźtĂśttem mĂĄr kalĂĄcsot sĂśrrel és gyĂźmĂślcslével is. A kész, megkelt tészta pedig attĂłl fĂźggĂľen, hogy édes vagy sĂłs, a gyĂşrĂłdeszkĂĄn bĂĄrmilyen alakot Ăślthet. Ezt a tésztĂĄt elĂľszĂśr akkor sĂźtĂśttem, amikor egy hatalmas adag nudlihoz készĂ­tettem sajtszĂłszt, tĂşl nagy adagot, mert a nudli fogyott mĂĄkkal is, a maradék szĂłsszal pedig kezdeni kellett valamit.

Gyerekkoromban a szombati ebéd gyakran volt valamilyen finom leves, és hozzĂĄ édes kĂ­sérĂľ: palacsinta, fĂĄnk, rizsfelfĂşjt. SzokĂĄsunk volt egyĂźtt enni az édes tésztĂĄt a levessel, és bĂĄrmilyen fura is, ezt még ma is szeretem. Így jutott eszembe mĂĄsodszor is ilyen tésztĂĄt begyĂşrni egy zĂśldségleves mellé, akkor pontosĂ­tottam az arĂĄnyokat, és nagy sikere lett, Ăşgyhogy ez a recept mĂĄr marad. A kiflibe nem kell tĂśltelék, mert ez egy kimondottan édes tészta, és szinte viccesen puha. Nem érdemes tartogatni, frissen, melegen az igazi. A sok duma alatt, kattintĂĄs utĂĄn ott a recept.