Madáretetõ
sponsored links
A történet azzal kezdõdött, hogy többször megjelent a konyhaablak párkányán egy rigó, körbenézett, letelepedett a kint hagyott virágláda szélén, bizalmatlanul méregette az éppen reggeli kávét vagy esti levest készítõ személyt, aztán ha túl sok lett a mozgás, ment, azaz repült tovább. Már nem emlékszem, hogyan jutott az eszembe ez a visszatérõ epizód, de meséltem Józsinak a szimpatikus látogatóról, és õ mondta ki, amire magamtól nem gondoltam addig, hogy lehetnék ám madárbarát, ha már egyszer jön, akkor kaphatna valamit enni is. Így aztán elõvettem egy használaton kívüli virágalátétet, került bele dió és kockákra vágott alma, aztán kitettem a párkányon telelõ virágládára, és vártam, vártam és vártam. Napokig nem történt semmi, néha odanyomtam az orrom az ablaküveghez, és szerettem volna úgy látni, hogy leapadt az eleség mennyisége, de nem tudtam becsapni magam.
Egy reggel aztán megjelent egy cinke, kikapott egy diót a tálból, aztán már itt se volt. Mosoly, öröm, siker. Úgy látszik, csak az elsõ felfedezés volt nehéz, mert azután rohamosan tûntek el a diók és az almák, persze nem a cinkék kezdtek el nagyban játszani, hanem visszatért a feketerigó.
Elõször gyors evés, aztán rövid üldögélés a párkányon, késõbb hosszas a virágládában, szóval kezdte megszokni a ...