Utazni jó... Ismeretlen tájakat felfedezni, ismeretlen szokásokat megismerni, szokatlan ízeket kipróbálni, érdekes emberekkel összebarátkozni. Aki sokat utazott már életében hosszan képes mesélni az élményeirõl. Aki nem - köztük én is - csak áhítattal issza a mesélõ szavait, nézi a képes beszámolókat, és vágyakozva játszik el a gondolattal: mi lenne ha? Tényleg: hol lenne, ha nem itt lenne? Hova menne, ha elmehetne? Ha nem kellene reggelente munkába mennie, egész nap robotolnia, hazaérve fáradtan az otthoni ügyes - bajos dolgokat intéznie? Kocsiba ülne, vagy jegyet venne egy repülõre, s elutazna valami messzi-messzi vidékre, ahol az emberek mosolygósabbak, elégedettebbek, és másként állnak az élethez? Vagy felkeresné a hazai eldugott aprófalvak egyikét, s élvezné a csendet, a mérhetetlen nyugalmat, a céltalan semmittevést? Hány napot bírna ki a munkája, a kollégái,a napi rutin, a stressz, és a mobiltelefonja nélkül ? Válaszoljon õszintén! Igen. Egyet. Maximum kettõt, de a harmadik nap hajnalán már elvonási tünetei lennének, s remegõ mehetnékje támadna. S ez baj, mert függõségre utal, s minden függõség szenvedélybetegség. "A munka súlyosan károsítja az egészséget, s a nyomorba dönt "- olvastam a nemrég egy lepukkant gyárépület falán a falfirkát. Milyen igaz: mire eléri az ember a nyugdíjkorhatárt (már ha szerencséje van), sokféle testi nyavalyával terhelten, unottan, kiégetten, közönyösen vág bele a "boldog, békés öregkorba"- már ha nem tartozik a felsõ tízezer köreibe, mert õk ebben is kivételezett helyzetben vannak. Hol lenne, ha nem itt lenne, s hova menne, ha elmehetne? Ha másra nem is futja, legalább álmodozzon egy kicsit róla., de ha ...