Az igazit persze a fiĂşk, bogrĂĄcsban. Én meg most csak Ă­gy a konyhĂĄban. Nem akarok kĂśzhelyeket puffogtatni, de a lecsĂł is az ahĂĄny hĂĄz, annyi szokĂĄs kategĂłria és bĂĄrmelyik jĂł lehet. A lényeg igazĂĄbĂłl az arĂĄnyokban van, ki hogy szereti, mennyire paradicsomosan, zsĂ­rosan, egyéb zĂśldségekkel, vagy csak emĂ­gy, virslivel, kolbĂĄsszal, vagy vegetĂĄriĂĄnusan, netĂĄn tojĂĄssal. Emlékszem, anyukĂĄm lecsĂłjĂĄra gyerekkorombĂłl, tojĂĄsosan, pirĂ­tĂłssal nyĂĄri estéken a teraszon... HĂť, de jĂł volt! Ennek ellenére én még sohasem készĂ­tettem tojĂĄssal, sĂľt, igazĂĄbĂłl hosszĂş éveken keresztĂźl nem is nagyon fĂľztem és csak ritkĂĄn ettem. (Azt hiszem, ez a gyerekek miatt van, terhességeim alatt nem volt tĂşl jĂł ĂĄllapotban a gyomrom.) De Ăşjabban mĂĄr megint jĂłl tud esni, ahogy ez is jĂłl esett.

Íme az ĂĄltalam favorizĂĄlt arĂĄnyok 3-4 személyre: ...

Folytatás a blogon ... eszterlancfoz.blog.hu/2011/09/06/lecs...