Lecsó
sponsored links
Én tényleg nem akartam lecsót csinálni. Gyerekkoromban gyûlöltem és igyekeztem a virslit kiválogatni belõle, egyrészt ezért. Másrészt azért, mert nekem erõsen túllihegetnek (sõt, túlhype-oltnak) tûnt mindig is a lecsókérdés. Egy újabb ?nemzeti büszkeségünk?, amit a 19. században még nem is ismertünk, amit a környezõ népek tõlünk függetlenül is imádnak, és amit a legtöbb vendéglõben botrányos színvonalon reprodukálnak. Nem akartam ebbõl presztízskérdést csinálni, na.
Aztán persze bebuktam, úgy alakult, hogy vacsorát kellett fõznöm és az egyébként üres hûtõt eluralta a kertben termett paprika és paradicsom, amit anyukám küldött. Két kísérlet után minden megváltozott, beleszerettem a lecsóba. Rajongó lettem, fan és ismét közelebb kerültem ahhoz, hogy úgy érezzem, értem mirõl ír Váncsa István. A primér tapasztalat alapján azt mondom, így álljanak neki, ha még nem csináltak lecsót:
- egy kis darab szalonna, hiányában zsír vagy olaj
- 1 nagyobb vöröshagyma
- 2 közepes paradicsom (jó ha házi, kerti, piaci és friss, de a kritérium az, hogy ne legyen vízízû)
- 4 nagyobb paprika (jó, ha többféle, de az igazi kritérium, hogy legyen íze - nálam egy fél erõs is ment bele [a csajom ezt csak most tudja meg])
- Fél szál kolbász, vagy annyi sem - nem kell túlzásba vinni (Nekem Gyulai volt, egész jó)
- 2 tojás, ha szeretik
- só, bors, pirospaprika ...