Újra szerda, Ăşjra spenĂłt két tĂźkĂśrtojĂĄssal, rĂĄntĂĄs nélkĂźl. Sokan itt, a nyolcadik napon adjĂĄk fel, mert meg sem moccan a mérleg. Én nem ezzel vagyok elfoglalva, hanem azzal, hogy levest ennék, azt hiszem, eddig ez volt a legnehezebb: azt KELL enni, ami oda van Ă­rva. Egy biztos: tojĂĄst majd egy ideig nem. RépĂĄt se nagyon. Roston sĂźlt vagy fĂľtt marhaszeletet sem. Rettenetes tapasztalataimra hagyatkozva mindig van nĂĄlam egy-két szilva vagy nektarin (végsĂľ esetben szĂľlĂľcukor) kĂłvĂĄlygĂĄs esetére. KĂśzben vihogok, eszembe jut a papa, aki nĂĄjlonba csomagolva hordta a zsebében a "cukros vagyok" cetlit és ha érezte, hogy rosszul van, a fĂťre ĂĄllt, hogy puhĂĄra essen, hĂĄmaj ĂśsszetĂśri magĂĄt a kĂźvesen, mi? ...

Folytatás a blogon ... malackaraj.blog.hu/2011/09/29/becsi_m...