Kovászos barna kenyerek: rozs - tönköly
sponsored links
... a tûznél néha szalonnát is sütöttünk, amikor is a szalonna megsült ugyan, de olyan kormos volt, hogy a szánk környéke olyannak látszott, mintha kis kéményseprõket ettünk volna. Ilyen jót odahaza soha nem ettem. Természetesen a vékony, ropogós füstölt szalonnát nem szabad fehér kenyérrel enni, mert a szalonna igazi ízét csak a barna rozskenyér adja meg. Nálunk soha nem volt fehér kenyér, és hiába kutatok az emlékezetemben, nem tudom, hogy a faluban ettem-e. Kukoricakenyeret ettem, de ezt az iskolában cseréltem béresgyerekektõl.
(Fekete István)
Egy ideje eldöntöttük párommal, hogy a sokat dicsért tönkölylisztet kipróbáljuk a paleo mellett vagy ellenére is. Persze csak alkalmanként. A rozshoz pedig Fekete István adta meg a lökést. Mindkét gabona tartalmaz természetesen glutént (másképpen nem is lehetne belõlük kenyérféle), de azt hiszem, nem estek áldozatul annyi nemesítgetõ jószándéknak, mint a búza.
Csakis teljes kiõrlésû változat jöhetett szóba, amiben az egyes összetevõk aránya kiegyensúlyozottabb, és egyébként is jobban szeretjük. És kizárólag kovásszal, mert magam részérõl az élesztõt jóval veszélyesebbnek érzem, mint a gabonaféléket, persze lehet ezen vitatkozni, mindenesetre környezetem tapasztalatai a fentieket támasztják alá.
Ahhoz képest, hogy életemben már jó néhány kenyeret megsütöttem, ezek a kenyerek némileg megdolgoztattak, több változat is készült. Persze nehezítõ tényezõ is volt, kezdve rögtön azon, hogy a kelt tészták - ha nem is igényelnek sok és állandó törõdést - bizonyos fázisokban feltétlenül megkívánják az ember jelenlétét, vagyis az elõrelátó tervezést. Sajnos ez mostanában nehezen megy, pedig egyébként kifejezetten tervezõ típus lennék, aki még - a nem létezõ - szabadidejét is félórákra beosztja... Azután persze kovásszal más dolgozni, mint élesztõvel. Ahogy a teljes kiõrlésû lisztek sem olyan kezesek kenyérsütésnél, mint a fehér vagy legalábbis kevert változatok. Végül pedig a rozs, a tönköly is másképp viselkedik, mint a hagyományos búzaliszt.
Így felvetõdhet a kérdés, hogy vajon az arányokkal és az idõvel kell tovább kísérletezni, vagyis az adott feltételekbõl lehet jobbat kihozni, vagy tudomásul kell venni, hogy más alapanyagokkal mindenképpen más az eredmény. Esetünkben a kenyér.
Én azt hiszem, valahol középúton az igazság, lehet talán még jobbat sütni, de nem elvárás, hogy olyan legyen, mint a korábbi élesztõs-fehérlisztes, a kovászos-kevertlisztes, esetleg a sörélesztõs kenyereim. (A leggyakrabban egyébként kevertem a liszteket, a sima fehéret régóta nem tudom megenni, nem kívánom.)
Ettõl függetlenül nagyon finom, savanykás ízû kenyerek születettek. Ha nem formában kelesztem, sütöm, akkor nem túl magas, és semmiképp sem olyan levegõs, mint a fent említettek, de jó annak, aki így is szereti.
Talán nem véletlen, hogy nem nagyon találtam a világhálón keresgélve olyan kenyeret, amely kizárólag teljes kiõrlésû tönkölylisztbõl, kizárólag kovásszal készült volna. Pontosítok: találtam egyet, de az német precizítással írta le nemcsak a kenyér, de még a kovász elkészítését is. Márpedig megtanultuk: a magyar receptek inkább olyan mértékegységeket ismernek, mint a csipetnyi, maroknyi, és olyan meghatározásokat, mint a tejfelsûrûségû, és így tovább. És valljuk meg: ha kovászról vagy kenyérrõl van szó, akkor olyan kevésbé befolyásolható tényezõkkel is kell dolgoznunk, mint a hõmérséklet, páratartalom - s innentõl kezdve talán a fél grammokkal sincs értelme sokat bíbelõdni. Arról nem is szólva, hogy nem szeretem azokat a kovászrecepteket, ahol egy részét ki kell önteni a már készülõ keveréknek. Sajnálom. Tudom, hogy azt is el lehet tenni, tovább etetni, de egy idõ után túl sok lesz így.
Valahogyan muszáj mégis leírni a receptet, ha másokkal is meg szeretnénk osztani, és nekem magamnak is jó volt néhány kapaszkodó. Például a viszonyítás miatt eldöntöttem, hogy egy kiló liszttel dolgozom, a kovászkészítést is beleértve. A folyadék mennyiségét persze így sem könnyû meghatározni. Kipróbáltam lágyabb és masszívabb tésztákkal, hosszabb-rövidebb kelesztéssel, késleltetett (hûtõben induló) kelesztéssel, több-kevesebb dagasztással is. A végeredményen nem sokat változtatott. A kovászos kenyér amúgy szeret terülni, de azért nem mindig sütöm formában. Végül is lepénykenyérnek is süthetnénk egyszer akár... talán majd legközelebb.
Tehát:
Hozzávalók két kisebb kenyérhez: 1 kg teljes kiõrlésû rozsliszt / tönkölyliszt, összesen kb. 500 ml víz, 2 tk só, 2 ek hidegen sajtolt olaj, 2 csipet õrölt kömény, 1 ek méz
Elkészítés (minden mennyiség, idõtartam csak tájékoztató jellegû):
Kovászt készítünk pl. egy befõttesüvegben, szobahõmérsékleten, letakarva. Lehet így is:
3 csapott ek liszthez annyi víz, hogy tejfölsûrûségû legyen, ezt kb. egy hétig ismételjük.
Naponta 2-3 alkalommal átkeverjük. A következõ napon a kovászt a megmaradt liszttel, vízzel és a többi hozzávalóval összegyúrjuk. A tésztát kidolgozzuk (dagasztjuk.)
Utána kelni hagyjuk a tésztát egy éppen csak kiolajozott tálban, majd letakarjuk egy éjszakára (nem kell meleg helyre tenni), másnap korán két részre osztva formázzuk, bevagdossuk, ismét kelni hagyjuk sütõlemezen vagy jénaiban délig, majd forró sütõben (220 fok körül) kb. 45 perc alatt megsütjük. Konyharuhába tekerve rácson hagyjuk kihûlni.
Kezdõknek: ha jénaiban vagy agyagtálban sütünk, és azt a forró sütõbe tennénk, akkor az edény alá kerülõ rácsot ne melegítsük elõ, hanem vegyük ki, mielõtt bekapcsolnánk a sütõt! Így a tál - remélhetõleg - nem pattan el. Az agyagtálakat áztatni is szokás használat elõtt.
(Fekete István)
Egy ideje eldöntöttük párommal, hogy a sokat dicsért tönkölylisztet kipróbáljuk a paleo mellett vagy ellenére is. Persze csak alkalmanként. A rozshoz pedig Fekete István adta meg a lökést. Mindkét gabona tartalmaz természetesen glutént (másképpen nem is lehetne belõlük kenyérféle), de azt hiszem, nem estek áldozatul annyi nemesítgetõ jószándéknak, mint a búza.
Csakis teljes kiõrlésû változat jöhetett szóba, amiben az egyes összetevõk aránya kiegyensúlyozottabb, és egyébként is jobban szeretjük. És kizárólag kovásszal, mert magam részérõl az élesztõt jóval veszélyesebbnek érzem, mint a gabonaféléket, persze lehet ezen vitatkozni, mindenesetre környezetem tapasztalatai a fentieket támasztják alá.
Ahhoz képest, hogy életemben már jó néhány kenyeret megsütöttem, ezek a kenyerek némileg megdolgoztattak, több változat is készült. Persze nehezítõ tényezõ is volt, kezdve rögtön azon, hogy a kelt tészták - ha nem is igényelnek sok és állandó törõdést - bizonyos fázisokban feltétlenül megkívánják az ember jelenlétét, vagyis az elõrelátó tervezést. Sajnos ez mostanában nehezen megy, pedig egyébként kifejezetten tervezõ típus lennék, aki még - a nem létezõ - szabadidejét is félórákra beosztja... Azután persze kovásszal más dolgozni, mint élesztõvel. Ahogy a teljes kiõrlésû lisztek sem olyan kezesek kenyérsütésnél, mint a fehér vagy legalábbis kevert változatok. Végül pedig a rozs, a tönköly is másképp viselkedik, mint a hagyományos búzaliszt.
Így felvetõdhet a kérdés, hogy vajon az arányokkal és az idõvel kell tovább kísérletezni, vagyis az adott feltételekbõl lehet jobbat kihozni, vagy tudomásul kell venni, hogy más alapanyagokkal mindenképpen más az eredmény. Esetünkben a kenyér.
Én azt hiszem, valahol középúton az igazság, lehet talán még jobbat sütni, de nem elvárás, hogy olyan legyen, mint a korábbi élesztõs-fehérlisztes, a kovászos-kevertlisztes, esetleg a sörélesztõs kenyereim. (A leggyakrabban egyébként kevertem a liszteket, a sima fehéret régóta nem tudom megenni, nem kívánom.)
Ettõl függetlenül nagyon finom, savanykás ízû kenyerek születettek. Ha nem formában kelesztem, sütöm, akkor nem túl magas, és semmiképp sem olyan levegõs, mint a fent említettek, de jó annak, aki így is szereti.
Talán nem véletlen, hogy nem nagyon találtam a világhálón keresgélve olyan kenyeret, amely kizárólag teljes kiõrlésû tönkölylisztbõl, kizárólag kovásszal készült volna. Pontosítok: találtam egyet, de az német precizítással írta le nemcsak a kenyér, de még a kovász elkészítését is. Márpedig megtanultuk: a magyar receptek inkább olyan mértékegységeket ismernek, mint a csipetnyi, maroknyi, és olyan meghatározásokat, mint a tejfelsûrûségû, és így tovább. És valljuk meg: ha kovászról vagy kenyérrõl van szó, akkor olyan kevésbé befolyásolható tényezõkkel is kell dolgoznunk, mint a hõmérséklet, páratartalom - s innentõl kezdve talán a fél grammokkal sincs értelme sokat bíbelõdni. Arról nem is szólva, hogy nem szeretem azokat a kovászrecepteket, ahol egy részét ki kell önteni a már készülõ keveréknek. Sajnálom. Tudom, hogy azt is el lehet tenni, tovább etetni, de egy idõ után túl sok lesz így.
Valahogyan muszáj mégis leírni a receptet, ha másokkal is meg szeretnénk osztani, és nekem magamnak is jó volt néhány kapaszkodó. Például a viszonyítás miatt eldöntöttem, hogy egy kiló liszttel dolgozom, a kovászkészítést is beleértve. A folyadék mennyiségét persze így sem könnyû meghatározni. Kipróbáltam lágyabb és masszívabb tésztákkal, hosszabb-rövidebb kelesztéssel, késleltetett (hûtõben induló) kelesztéssel, több-kevesebb dagasztással is. A végeredményen nem sokat változtatott. A kovászos kenyér amúgy szeret terülni, de azért nem mindig sütöm formában. Végül is lepénykenyérnek is süthetnénk egyszer akár... talán majd legközelebb.
Tehát:
Hozzávalók két kisebb kenyérhez: 1 kg teljes kiõrlésû rozsliszt / tönkölyliszt, összesen kb. 500 ml víz, 2 tk só, 2 ek hidegen sajtolt olaj, 2 csipet õrölt kömény, 1 ek méz
Elkészítés (minden mennyiség, idõtartam csak tájékoztató jellegû):
Kovászt készítünk pl. egy befõttesüvegben, szobahõmérsékleten, letakarva. Lehet így is:
3 csapott ek liszthez annyi víz, hogy tejfölsûrûségû legyen, ezt kb. egy hétig ismételjük.
Naponta 2-3 alkalommal átkeverjük. A következõ napon a kovászt a megmaradt liszttel, vízzel és a többi hozzávalóval összegyúrjuk. A tésztát kidolgozzuk (dagasztjuk.)
Utána kelni hagyjuk a tésztát egy éppen csak kiolajozott tálban, majd letakarjuk egy éjszakára (nem kell meleg helyre tenni), másnap korán két részre osztva formázzuk, bevagdossuk, ismét kelni hagyjuk sütõlemezen vagy jénaiban délig, majd forró sütõben (220 fok körül) kb. 45 perc alatt megsütjük. Konyharuhába tekerve rácson hagyjuk kihûlni.
Kezdõknek: ha jénaiban vagy agyagtálban sütünk, és azt a forró sütõbe tennénk, akkor az edény alá kerülõ rácsot ne melegítsük elõ, hanem vegyük ki, mielõtt bekapcsolnánk a sütõt! Így a tál - remélhetõleg - nem pattan el. Az agyagtálakat áztatni is szokás használat elõtt.