Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Kesergés a jó magyar falu emléke felett
sponsored links
Nem jó szájízzel írok most. De muszáj kiadni magamból.
Mint már írtam, én a flaszteron nõttem fel, városlakó gyermek voltam.
De apróságként, majd késõbb a vakációkat hosszú évekig falun élõ nénémnél töltöttem, hisz anyám dolgozott.
Csodás emlékeim maradtak ezekrõl az évekrõl.
A falu, a "magyar" falu nekem jelentette az összetartást, a barátságokat, a szomszédból áthozott tányér sütiket, a tor idején küldött és kapott kóstolókat. A különbözõ, nekem ismeretlen és idegen, talán éppen ezért roppant érdekes szokásokat.
Büszkén vittem a szakajtóba rejtett kenyeret a pékhez, hisz ott sütötték ki.
Boldogan mentem fejés után a csarnokba, ahol leadták a lefejt tejet.
Mondanom sem kell, hogy mindkét helyen jóízû beszélgetéseket ácsorogtam végig szájtátva.
Mindenkinek kellett köszönnöm. Ha nem ismertek, bizony megkérdezték: Kislányom, kinek a lyánya vagy. Nem elírás. Bizony apám lyánya voltam ott.
A nevetõs, bolondozós szüretek, a disznóvágások, a kukoricatörés. Minden ott voltak a család, a barátok, a szomszédok. Vagyis---mindig jött a segítség.
Késõbb, 20 éves fiatalasszonyként az elsõ saját házunkat is falun vettük, hisz akkor is ott volt megfizethetõbb.
Nyár közepén költöztünk idegenként egy kis somogyi zsákfaluba, egy rég nem lakott hatalmas sváb házba.A kertben magasan állt a dudva, a baromfi udvaron csak hatalmas kórók meredeztek.
De a költözést követõ napok arról szóltak, hogy jöttek a szomszédok
." Hoztam pár tojást, mert nincs még tikotok"
Kosár paprikával, mert még nem dógózik a kert, csibével, gyümölccsel, volt aki füstölt dolgokat hozott.
Majd jövõre lesz nektek is
Hangsúlyozom, nem voltunk szegények.( még bõven az " átkos"-ban).
És mégis, nem csak bámultak ránk , nem voltunk gyüttmentek, befogadtak bennünket abba a kis közösségbe.
Mikor az elsõ gyermek születése után elköltöztünk, az egész falu búcsúzott tõlünk.
Aztán újra városlakó lettem. Jobbnak láttam a gyerekek miatt.
Tán 8 éve, hogy újra falura költöztem. Vissza a gyermek szemével oly szépnek látott néném falujába.
Csodás helyen élünk, a természet ölén. Ha "városi" ember vetõdik hozzánk, mind itt szeretne élni.
De valahogy megkopott a fény. Mást kaptam mint amire emlékeztem. Itt nem fogadják el az "idegent".Csak gyüttment vagy. Csak idegen maradsz. Lassan behúzódsz a saját vackodba.
8 év alatt nem sikerült elérnünk, hogy ha havazik tiszta legyen az aszfaltutunk. Pedig jó nagy lejtõ vezet le a faluba. A falu legnagyobb lejtõje.
Míg a fiuk itthon voltak, éveken át lelapátolták az egész utcát. Száz méterekben beszélünk.
Most péntek óta nem tudtam lemenni, hisz tiszta hó és jég az út. Öngyilkosság lenne kocsival nekiindulni. Gyalog pedig sajnos nem tudok. Le még csak lejutnék, de vissza már nem megy.
Kiskirály mezõgazdász, aki a falu megbízásából tolja a havat, úgy dönt minden évben, hogy nem jön be az utcánkba. Elmegy az utca elõtt, talán még 3 percét is elrabolná a dolog, ha bejönne.
Nincs együttérzés, nincs a jól elvégzett munka ideája, nem nézi, nem látja az EMBERT. Csak sebtében, immel-ámmal tenni valamit hisz fizetnek érte, nem is keveset.
Elkeserítõ. Itt ülök fenn a hegyen magam, és várom, hogy elolvadjon a hó és kiolvadjon a szívem.