Fura ez éntĂľlem, még csak kiejteni is, nemhogy leĂ­rni.

Hogy hogy lehet a kenyeret, meg az utĂĄlĂĄst egy ĂśsszefĂźggésben emlegetni?

Én pont nekem, aki odavagyok a jĂłféle kenyérért, egyéb pékĂĄrukért, és kĂźlfĂśldĂśn sem az otkotĂťrĂśk elĂľtt cĂśvekelek le, hanem a pékségek kirakata vonz mĂĄgnesként.

TalĂĄn ez a baj. Hogy szeretem én a jĂł kenyeret, rendes lisztbĂľl, ropogĂłsan, frissen.
Mert teszem azt, rajonghatnék a hetednapos csomagolt-szeletelt kenyérért is, de én olyan megĂĄtalkodott vagyok, hogy azt direkte, bosszantĂĄsbĂłl meg nem enném semmi pénzért, - hacsak nem volna mégis muszĂĄj.

És akkor nem én lennék a legkĂśzelebbi boltban a Rém.
Persze valĂłszĂ­nĂťleg ennél sokkal kedvesebb titulust adtak énnekem ottan, amiben feltehetĂľleg az én édesanyĂĄm is szerepel, ha nem is név, de az ĂĄltaluk elgondolt foglalkozĂĄs szerint emlĂ­tve.
A helyi személyzet  egészen biztosan a szĂ­vébe fogadott, egyes kĂłsza vĂĄsĂĄrlĂłk szintĂşgy.
Igyekszem pedig kerĂźlni fent emlĂ­tett egységet, de idĂľnként a kényszer és a kenyérhiĂĄny rĂĄkényszerĂ­t, hogy mégis.
És akkor baj van.
Mert ahĂĄnyszor beteszem a lĂĄbam, felbérelt egyedek (csak erre tudok gondolni) rĂĄrohannak a ...

Folytatás a blogon ... eteto.freeblog.hu/archives/2012/04/19...