sponsored links

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nekem - vagyis az én generĂĄciĂłmnak - mĂĄr teljesen természetesnek tĂťnik, hogy oda utazom, ahova csak szeretnék. LegalĂĄbbis ennek semmilyen bĂźrokratikus akadĂĄlya nincsen. SzĂĄmomra szinte természetes, hogy osztĂĄlytĂĄrsaim, barĂĄtaim kĂśzĂźl nagyon sokan rĂśvidebb-hosszabb tĂĄvon kĂźlfĂśldĂśn vĂĄllaltak/vĂĄllalnak munkĂĄt.
Persze, nagyrészt hazatérnek. Hogy milyen érzés lehet fél év, vagy egy év, vagy akĂĄr sok év utĂĄn talĂĄlkozni a szĂźlĂľkkel, az itteni barĂĄtokkal? Milyen lehet Ăşjra itthon, ahol Ăşgy tĂťnik, semmi sem vĂĄltozik - de mégis! Milyen lehet a honvĂĄgy, ami egyre inkĂĄbb hazafelé hajt? Milyen lehet szĂĄmolni a napokat, az ĂłrĂĄkat? Milyen lehet vĂĄgyni egy igazi hazai ételre? Milyen lehet, amikor hosszĂş idĂľ utĂĄn Ăşjra az ismerĂľs, a vĂĄgyva-vĂĄgyott Ă­zeket érezhetjĂźk? Mert bĂĄrki megtalĂĄlhatja Ăşj helyen a boldog jelent, tervezheti a jĂśvĂľjét. Mégis, az édes emlékek, a mĂşltbéli Ă­zek és illatok, gyerekkorunk napsĂźtése, vagy az a poros falusi levegĂľ, az sehol mĂĄshol nem talĂĄl mĂĄr rĂĄnk. Csak ahol felnĂľttĂźnk.
Ezért jĂł hazatérni.
Még valamikor tavasszal készĂ­tettem ...