Hektikus reggelik
sponsored links
Vannak dolgok, amik, úgy tûnik, nálam nem tudnak rendszerré fejlõdni. Az egyik ilyen a reggeli kérdése. Már több változaton átestem. Kezdjük az elején:
Gyerekkorban friss kakaó (sokakkal ellentétben én nem tudtam megszeretni - bár ma már sejtem, hogy ennek oka, hogy a tejjel hadilábon állok). Meg uzsonnára szendvics, persze, házi. Az abszolút kedvenc, a verhetetlen édesapám mennyei resztelt májból készített házi májkréme. Na ahhoz semmi nem fogható. Jóóó vastagon. Kedvenc uzsonnám volt. De térjünk vissza a reggelihez.
Fõiskolán abszolút változó volt. Tanuláshoz kávé persze. De a reggelizésrõl nincsenek emlékeim. Valószínûleg, mert nem nagyon voltak. Otthon persze, ha olyan volt a kedvem, kipakoltam a hûtõt. :)De valahogy mindig más.
Aztán elkezdtem dolgozni, elköltöztem és a reggeli valahogy teljesen eltûnt. Jelentéktelenné vált. A reggeli kávézás bent a cégnél, na az már annál elõrébb került. Úúú és tényleg, volt egy idõ, mikor a körúton dolgoztam, akkor néha egy mekis toast. Bizony, felvállalom! :)
Aztán, jött Uramparancsolóm és az én arany életem elkezdõdött. Akkoriban látástól vakulásig dolgoztam, és bizony, volt, hogy az egész napi tápanyag-bevitelem a kávéban lévõ cukor volt. Erre õ mit lépett? Reggelit csomagolt (!!!!) nekem. Ki látott már ilyet? Olvadoztam, természetesen... :) És jó kislány módjára szépen meg is ettem a reggelit. Ekkor úgy tûnt, kialakul egy rendszer.
Aztán, hazakerültünk mindketten, aztán maradtam én és a reggelicsomagolás ideje elmúlt. Öngondoskodás kezdõdött. Jó szokásomhoz híven persze különbözõ lelkesedés-hullámokkal. Ezek egyrészt abból álltak, hogy eszünk-e egyáltalán reggelit avagy sem. Másrészt a tartalmára: volt szendvics-idõszak. Volt zabpehely-idõszak. Volt ...