Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kĂĄvézĂł a heidelbergi ĂłvĂĄros szĂ­vében. Az 1863-ban alapĂ­tott Café KnĂśsel, Heidelberg legrégebbi csokolĂĄdézĂłja gyorsan népszerĂť talĂĄlkahely lett a heidelbergi lakosok, de még inkĂĄbb az itt tanulĂł diĂĄkok kĂśrében. Mindenki szerette Fridolin KnĂśselt, a szellemes, elkĂśtelezett chocolatier-t és fenséges édességkĂślteményeit. KĂźlĂśnĂśsen az ifjĂş hĂślgyek kedvelték az édes csokolĂĄdékĂślteményeit és gyakori vĂĄsĂĄrlĂłk voltak nĂĄla - az egyetemen tanulĂł ifjak legnagyobb ĂśrĂśmére, akik szintén gyakran megfordultak az Ăźzletben remélve, hogy vĂĄlthatnak pĂĄr titkos pillantĂĄst a szebbik nem képviselĂľivel. De jaj, az éber gardedĂĄmok sosem voltak elég messze! A megértĂľ Fridolin KnĂśsel figyelmét nem kerĂźlte el az ifjak titkos vĂĄgyĂłdĂĄsa. Egy napon pedig a zseniĂĄlis csokolĂĄdémester egy kĂźlĂśnlegesen finom csokolĂĄdét alkotott, amelyet pajkosan a diĂĄkcsĂłknak (Studentenkuß) nevezett el. Ha ajĂĄndékba adtĂĄk, annyira kifinomultan, gĂĄlĂĄnsan kĂśzvetĂ­tette a csokolĂĄdé az érzelmeket, hogy ezt még a szigorĂş gardedĂĄmok sem ellenezhették. Így végĂźl az ifjĂş hĂślgyek és a diĂĄkok diszkréten kĂźldhettek édes Ăźzeneteket egymĂĄsnak!

sponsored links