Grízes tészta PhD
sponsored links
Úgy döntöttem, megírom a kisdoktorimat a grízes tésztáról. A képzésem költségtérítéses volt, de mivel össze sem hasonlítható mondjuk a fogorvos képzéssel, szerencsére nem terhelte meg a családot a tandíj, inkább a vizsgák eredménye okozott heves összeütközéseket itthon.
Gyerekként sajnos le kellett mondanom errõl a csodás ételrõl, mert Papi szerint ez nem számít ételnek, így nem kerülhetett az asztalra. Azért ne sajnáljon senki, így is fel lehet nõni, fõleg, hogy sok Tobleronéval, és Donald rágóval kárpótolt minket ezért. Viszont ha véletlenül valahol ehettem ilyet, alig bírtam betelni vele. Felnõttként a saját konyhában hódolhattam igazán a grízes tésztának, de csak az akaratom volt meg hozzá, a tudás és a tapasztalat hiányzott.
Azt nem tudom, ki hogy van vele, de bár a legegyszerûbb ételek egyike, az elkészítése mégsem annyira egyszerû. Nagyon keskeny a palló, amin át kell kelni, egy tökéletes grízes tészta elkészítéséhez. Ráadásul mély alatta a szakadék, és korlát sincs csak a végén egy rövid szakaszon.
Az elsõ próbálkozásaim mind kudarcba fúltak. A gríz általában egy nagy összetapadt gombóccá állt össze, a tésztától teljesen elkülönülve. Borzalmas volt. Néha sikerült elérnem, hogy csak kisebb gombócok voltak a tészta mellett, de annyira messze volt még a jótól is, nem hogy a tökéletestõl, hogy majdnem feladtam. Nagyon megalázó volt. Pláne, hogy háni csak ránézett, és szó nélkül keresni kezdett a hûtõben, hogy mit lehetne enni. Ha jobb kedvemben talált, akkor elmondta, hogy mi a baj vele, mindezt persze én is tudtam, de egyszer végre elhangzott a kulcsmondat: Nagyié olyan volt, mintha darált dióval szórták volna meg, és ...