A mĂşltkor jĂł nagy bevĂĄsĂĄrlĂĄst csaptunk, vettĂźnk egy csomĂł zĂśldségfélét. Valahogy ami a szemĂźnk elé kerĂźlt ebbĂľl is, abbĂłl is szép, friss, azt megvettĂźk, gondoltuk, hogy majd csak kitalĂĄlok valamit, mi legyen belĂľle. Így is tĂśrtént, jĂł sok napra megvolt a fĂľzni- és ennivalĂł.

Az egyik egy jĂł nagy kĂ­nai kel volt. Gondoltam fĂľzelékre is belĂľle, de végĂźl leves mellett dĂśntĂśttem, virsli is volt itthon, viszonylag régen is fĂľztem ilyet, tehĂĄt minden adott volt a frankfurti leveshez. ElĂľszĂśr lebontottam rĂłla a nagyobb leveleket, megmostam, és - ahogy mĂĄskor is - kivĂĄgtam belĂľle a kĂśzepén lévĂľ vastag részeket. Ezeket mĂĄs felhasznĂĄlĂĄsra szĂĄntam. A megmarad zĂśld leveleket keresztben kb. ujjnyi csĂ­kokra vĂĄgtam. MegtisztĂ­tottam, felkockĂĄztam két-két darab sĂĄrga- és fehérrépĂĄt, és fĂśltettem fĂľzni, nem nagyon sok vĂ­zben, amihez egy kisebb adag ...

Folytatás a blogon ... beck.blog.hu/2012/02/24/frankfurti_le...