Feszültségoldó

2011-10-17

sponsored links


Mielõtt elõrukkolnék a pisztáciás-birsalmás csigákkal, amelyek nemcsak remekül kikapcsoltak egy fesztelen helyett feszült estén, de még hangos büszkélkedésre is késztettek, három esemény az elmúlt napokból. Pénteken koccintottunk a lábamra, jól sikerült este kerekedett, amit nem is feszegetnék inkább, de annyit mindenképp, hogy ugyan nehezen született döntés, de a Jelen Bisztró kiváló választásnak bizonyult, enni, inni, beszélni egyaránt jól és jót lehet.
A szombatot átugorva a vasárnapra térünk, voltunk bolhapiacon a Petõfi Csarnokban, és egészen elképedve tapasztaltam, hiába hidegebb az idõ, hihetetlen mennyiségû ember jött és ment, válogatott, furakodott, vásárolt. Jó, persze a napsütés valószínûleg mindenkire kedvezõen hatott. Megszokva a tömeget remek volt a hangulat, néhány dolgot mi is szereztünk, de csak visszafogottan, szóval késõbb nem volt mit bánni. Bolházás után délutáni mozi, megnéztük az Erõss Zsoltról szóló dokumentumfilmet, amit ajánlok mindenkinek, engem most egy-egy pillanat szíven ütött, ahogy visszaköszönt néhány mozdulat, amit én is gyakoroltam, a helyzet, ami persze nem összehasonlítható, de bizonyos érzések, szituációk, az elõször újra valamit megtenni öröme azért sokat eszembe juttatott. Szóval nekem egyfajta terápiaként is jó volt, de Herr Paprikából kiindulva azt hiszem, élmény lehet mindenféle elõzmény nélkül is.
És akkor a csigák. Szerettem volna már egy ideje gyúrni, tésztázni, és az orvoslátogatást megelõzõ este végül kiváló alkalom volt a csigasütésre, kikapcsolta a feszültséget, és nincsenek nagy szavak, de azért kikívánkozik, hogy a végeredmény kifejezetten boldoggá tett egy idõre. Még elaludni is képes voltam. 
Akkor sütünk.

Pisztáciás-birsalmás csigák ...

Folytats a blogon ... imbisz.blogspot.com/2011/10/feszultse...

sponsored links

Keres?s