Fekete a leányka?
sponsored links
Ismét szõlõfajtáról lesz szó. De nincs itt kérem nyelvbotlás, igen, a fekete leánykáról. Nem is leányka, de még csak nem is királyleányka, sõt nem is gyászol senkit sem. Hacsak Magyarország elvesztését nem, vagy azt, hogy közel ezer év után új nevet kapott...
A fekete leányka (Feteascã Neagrã) erdélyi õshonos kékszõlõ fajta. Eredete I. Istvánig nyúlik vissza, a Hunyadiak pedig bizonyítottan legkedveltebb boruknak tartották, sõt a legendás Fekete Sereg katonáinak is megparancsolták fogyasztását. Elsõsorban a Kárpátok lejtõin terem, s nagy túlélõnek is tekinthetõ, hiszen azon kevés szõlõfajta, mely túlélte a filoxéra pusztítását, s mind a mai napig saját gyökerén termesztik.
Nem különösebben érzékeny fajta, bár a betegségek hamar megtalálják. Megbízhatóan érik, kiemelkedõ a cukorgyûjtése, karakteres, jól érlelhetõ bort ad. Fürtje középnagy, tömött, 15-18 cm nagyságú, formája és bogyói vastagok, lilás-fekete színûek, húsosak, talán a kékfrankoshoz és a pinot nior-hoz hasonlatosak. Középérésû, kedveli a meleg területeket, de a túl sok hõt sem kedveli, mert értékes savai hamar elégnek. Bora általában rubinszínû, az érés folyamán gránátba hajló árnyalatot vesz fel. Megfelelõ hozam mellett cserzõanyagban gazdag bort ad, a fahordós érlelést kimondottan igényli, azt meghálálja. Bár még mindig nagyon sok találgatásra ad lehetõséget, hiszen komoly, nemzetközileg is mérhetõ borok csak másfél évtizede állnak rendelkezésre, de úgy tûnik, kivételes években egy évtizedet meghaladó éréssel bír.
Amíg a bor fiatal, illata kimondottan gyümölcsös, sokszor vonultatja fel a legkülönfélébb ...