Az elĂľzĂľ tĂśrténethez persze hozzĂĄtartozik az eleje is, a péntek.
Két Ăśtletem tĂĄmadt péntek estére, a grillkolbĂĄsz meg a steak. UtĂłbbit Ăşgy Ă­téltĂźk meg BalĂĄzzsal, hogy Adél lisztérzékenysége miatt talĂĄn barĂĄtsĂĄgosabb dolog, meg persze a bĂźdĂśsnagyszelet marhahĂşs az mindig jĂśhet.

SzĂłval be is néztem hazafele menet a hentesĂźnkhĂśz, mert mĂĄr mĂşltkor, mikor a burgundi marhĂĄt fĂľztem is beszéltĂźk, hogy az a nyak annyira kurvajĂłl nézett ki mikor kĂśrbepirĂ­tottam, hogy majdnem megettem. Erre mondta is az Ákos, hogy hĂĄt Ăľ mĂşltkor steaknek sĂźtĂśtte meg. Nem az a szokvĂĄnyos vĂśrĂśs hĂşsdarab, ami az ember eszébe jut a marhanyakrĂłl, ez rendesen mĂĄrvĂĄnyos volt, mint egy jobbfajta hĂĄtszĂ­n.

ElsĂľre csak két szeletet sikerĂźlt kerĂ­teniĂźk, mi viszont négyen lettĂźnk volna rĂĄ, Ăşgyhogy a mĂĄsik kettĂľt hozzĂĄcsaptĂĄk valami mĂĄsbĂłl. Nem ĂĄrultĂĄk el végĂźl mi volt, nekem Ă­gy tippre meg lĂśvésem nincs, de elég jĂłl nézett ki. Jobban mint a nyak. Ezért (is) jĂĄrok oda, na.
Jaigen, meg a sors is Ăşgy akarta egyébként hogy mi steaket sĂźssĂźnk, mer a paprikĂĄn ...

Folytatás a blogon ... fast-food.blog.hu/2012/06/17/elojatek...