Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Egy utolsó séta Taxcóban, majd kóborlás és vacsora Cholulában
sponsored links
A tegnap esti sétálgatás, városnézés szépen kivette a zsírunkat. Miután hazaértünk a szállodába, kiültünk a teraszra, néztük a város nyüzsgõ forgatagát, én blogoltam, Eszti pedig olvasgatott. A fura az volt, hogy míg otthon hûvöskés vagy hideg az idõ, addig itt úgy aludtunk, hogy a két nagy teraszajtó tárva nyitva volt, egy függöny választott el bennünket a szabad égtõl, de az is csak azért, hogy a szomszéd szállodából rám ne vessék magukat a menyecskék, amikor is meglátják gyönyörû testemet. Napközben 30 fok körül járt a hõmérõ, este pedig huszonvalahány lehetett odakint. Szóval iszonyú jót aludtunk és nyolc után kezdtünk el ébredezni.
A terv az volt, hogy mivel délig el kell hagyni a szállodát - így átmegyünk a zocalóra, reggelizünk, veszünk még ezt-azt, majd megkeresem az autót - bepakolunk és fizetünk. Így is lett. Most direkt egy másik helyen reggeliztünk, szinte szemben a tegnapi éttermünkkel. Én most tükörtojást kértem - de ez is mexikói módon készült, vagyis volt mellette babpüré, guacamole és tortilla, Eszti pedig spenótos omlettet kért - és be kell látni, Õ jobban választott. Mellé még kértünk szeletelt gyümölcsöt, ami jelen esetben papaya volt. Egyre jobban bejönnek reggelire ezek a szeletelt, friss gyümölcsök - pedig én sohasem voltam ilyen gyümölcspárti.
A tartalmas reggeli után még bementünk egy-két ezüst üzletbe - bár már jeleztem életem párjának, hogy lassan ezüst mérgezésem lesz. Aztán felfedeztük egy kisöreg régiség boltját, ahol egy gyönyörû kincsre is akadtunk - s miután megvettük, az öreg megsimogatta a tárgyat, és elköszönt tõle... Esztivel és velem is kezet fogott, majd jó utat kívánt. Szuper érzés így elköszönni egy várostól...
Elmentem megkeresni az autót - ami nem volt könnyû mutatvány. Nagy nehezen megtaláltam az épületet, majd elindultam lefelé a lépcsõkön, és próbáltam visszafejteni, hogy két napja hol is jöttünk fel. Szerencsésen megtaláltam a kicsi kocsit, majd néhány sikátor érintésével eljutottam a szállodához. Fent a szobában Eszti érezte, hogy még maradhatnékom lenne - és ez tényleg így is van. Maga a belváros gyorsan bejárható, de mégis rengeteg szépséget, élményt ad. Reggel és este pedig kiülni a teraszra, nézni, hogy az emberek jönnek-mennek - szóval ez most nagyon megfogott.
Kisváratatva lóra pattantunk, és irányba vettük Pueblát. A táv kb 250 km, de mivel nem csak autópálya van, így több mint 3 óra a teljes utazás. Dög meleg van, 32 C-ot mutat a hõmérõ - szóval nagyon monoton az út. A táj nagyon változatos, ahogy azt az ideúton is leírtam - és ez azért színesebbé teszi az autózást.
Menet közben azért egyszer megálltam, lefotóztam a pipázó öregurat, az El Popo-t is.
Három óra után érkezünk be Pueblába, ledobjuk a csomagjainkat, majd átugrunk egy kisvárosba, Cholulába nézelõdni. Errõl a városkáról annyit kell tudni, hogy közvetlen Puebla mellett fekszik, és nagyon érdekes történettel bír. Ezen a helyen állt egy 70 méter magas piramis, amit évszázadok alatt építettek az õslakosok. 1519-ben Herman Cortés több napot itt töltött, majd egy iszonyú nagy népirtást követett el - illetve a piramist nem leromboltatta, hanem egy templomot emeltetett rá. Így magasodik manapság ez a katolikus templom a város fölé, miközben egy õsi piramison áll. A templomtérrõl gyönyörû kilátás van a városra, és a szemben fekvõ Popo-ra, azaz a Popocatépetl hegyre, ami Mexikó egyik leghíresebb vulkánja. Az 5.420 méteres hegy most elég nagy párában volt, így csak sejteni lehetett Õkelmét - de a helyiek olyan tisztelettel vannak az irányában, hogy az már döbbenet.
A nagy magasságból szép lassan lecsorogtunk, majd elkezdtünk sétálgatni - és a zocalón megvacsoráztunk. A leves egy Atlixqueno nevezetû leveske volt, amiben csirkehús, tortilla csíkok, avokado és sajt is volt - na meg egy csomó fûszer. A két fõétel két-két vegyes tál volt, az egyiknek a neve Arrachera volt, a másikat pedig Sabor a Mexikcó néven nevezte el a chef. A lényeg az, hogy így ettünk csirke, sertés és marhahúst, ismét kipróbáltuk a kaktuszlevelet - és természetesen ott voltak a taco-k is.
Azért azt el kell mondani, hogy Oaxaca és Taxco után már kicsit kopottasabb, kevesebb izgalmat rejtõ ez a városka, de az utcácskái, az épületei ezért szintén megfogtak bennünket. Mire megvacsiztunk, addigra szépen el is kezdett sötétedni - és azért bátrak vagyunk, de nem õrültek - vagyis beültünk a kiskocsiba, majd irány a bázisra, Pueblába.
