Egyszer mĂĄr Ă­rtam a testvériségrĂľl, itt. ArrĂłl, hogy milyen jĂł, és milyen fontos testvérnek lenni.
Ez természetesen azĂłta sem vĂĄltozott, de azt hiszem beléptĂźnk egy mĂĄsik szakaszba.
Marci gimis lett.
Új suli, új osztálytársak, új hatások. Ismeretlen terep.
Szeretne megfelelni. Beilleszkedni. KĂźzd a mindennapokkal. Azokat a problémĂĄkat éli ĂĄt, amiken én is keresztĂźlmentem.
5 év nem sok, de arra tĂśkéletesen elég, hogy kĂ­vĂźlrĂľl lĂĄssam azt, amirĂľl pontos emlékeim vannak. Mert vannak. NagyképĂťen hangozhat a tudom mi érez kezdetĂť mondat, de Ă­gy van. Tudom.
Emlékszem.

Persze azt is tudom, mĂĄsok vagyunk. Én nagyszĂĄjĂş, nyitott gyerek voltam, alapvetĂľen humĂĄn beĂĄllĂ­tottsĂĄggal. És tegyĂźk hozzĂĄ: lĂĄny. Mert nem szabad ĂĄltalĂĄnosĂ­tani, de a fiĂşk akkor is késĂľbb érnek. Ennyi idĂľs koromban engem mĂĄr régen mĂĄs dolgok foglalkoztattak. TisztĂĄban voltam a szerepekkel . Azzal, hogy lĂĄnyként miben kĂźlĂśnbĂśzĂśm a fiĂşktĂłl. Azzal, hogy ezek fontos kĂźlĂśnbségek. És azzal is, hogy ...

sponsored links