Még karĂĄcsony elĂľtt felfigyeltem a Déryné aprĂł kis utcai bĂłdéjĂĄra, ami sajĂĄt készĂ­tésĂť bejglit kĂ­nĂĄlt, de a karĂĄcsony ĂľrĂźlet, és nekem nem volt idĂľm megĂĄllni. Most hazafelé, viszont lĂĄttam, hogy nyitva van, és nem bejglit hirdet a kis tĂĄbla, hanem kenyeret. Azonnal leparkoltam, rohantam a fahĂĄzhoz, és elĂĄmultam.

Egy nagyon kedves férfi vĂĄlaszolt minden kérdésemre, amit a pékĂĄruval kapcsolatban feltettem, és még arra is, amit nem tettem fel, Ă­gy azonnal tudtam, hogy nem lehet mĂĄs, csakis a pék maga! Édesdeden elbeszélgettĂźnk arrĂłl is, hogy a kĂśrnyéken ha Ă­gy folytatĂłdik, lassan kikerekednek a hĂĄziasszonyok, mert végre két helyen is lehet frissen sĂźtĂśtt hĂĄzi kenyereket venni, nem pedig ipari szĂśrnyeket. Ahhoz képest, hogy csak egy kenyeret akartam venni, jĂłl kĂśrbenéztem, és vettem egy olasz ciabattĂĄt, egy mandulĂĄs kalĂĄcsot és volt furulya is (nem olyaaan!!!), Ă­gy az is hĂłnom alĂĄ csapva rohantam vissza az autĂłmhoz.

HazajĂśttem, lefotĂłztam, megkĂłstoltam, és Ăşgy dĂśntĂśttem azon melegében ...

Folytatás a blogon ... kajapiazongora.blog.hu/2012/01/26/der...