sponsored links

Nem akartam ezt még elmesélni, de nem tudok hallgatni rĂłla.
Amikor a mĂşltkori tanulĂłs posztban azon is elmerengtem, hogy sosem lehet tudni, melyik tanulmĂĄnyĂĄt mikor hasznĂĄlja az ember, nem gondoltam volna, hogy az élet ilyen hamar alĂĄdĂşcolja ĂĄllĂ­tĂĄsomat egy Ăşj lehetĂľséggel.
SzĂłval, amint mĂĄr azt tĂśbbszĂśr emlĂ­tettem, vendéglĂĄtĂł szakkĂśzépben végeztem; a szakmĂĄm elég Ăśsszetett, lehetek szakĂĄcs, cukrĂĄsz, felszolgĂĄlĂł, meg egy csomĂł mĂĄs is, de itt a cukrĂĄszt akartam most alĂĄhĂşzni; ugyanis soha, de soha nem készĂźltem arra, hogy cukrĂĄszként tevékenykedjem valaha az életben. Az a képzésĂźnk volt a leggyengébb, a szakoktatĂłnk sĂźtĂśtte a sĂźtiket, mi meg néztĂźk, a végén ettĂźnk. Hangulatos kis ĂśsszejĂśvetelek voltak ezek kéthetenként, kevés haszonnal.
Persze, anyaként az ember belejĂśn a cukrĂĄszkodĂĄsba is, amennyiben a csalĂĄd valamelyest édesszĂĄjĂş, és hĂĄt az enyém bizony nem veti meg a finomsĂĄgokat. Azt vettem észre egyszer csak, hogy szeretek sĂźtiket sĂźtni, Ăşjakat kitalĂĄlni, kĂ­sérletezni, ez meg is lĂĄtszik a blogon. Amikor a Vidék Íze magazin szerkesztĂľjével, IlonĂĄval egyeztettĂźnk arrĂłl, mit sĂźssek az ĂşjsĂĄgba, megjegyezte: Ăşgy lĂĄtja, sĂźtiben vagyok a legerĂľsebb.
Nos, éppen hogy elkezdtem sĂşlycsĂśkkentĂľ célĂş életmĂłdvĂĄltĂĄsomat, amikor egészen vĂĄratlanul az egyik keszthelyi kĂĄvézĂł tulajdonosa - hogy honnan jutott eszébe, nem tudom - megkérdezte: nem sĂźtnék-e sĂźtiket oda, szĂĄmukra.
PrĂłbĂĄljuk meg, gondoltam.
Lassan egy hete mĂĄr, hogy az én sĂźteményeimet ehetik a kĂĄvézĂł vendégei, az eddigi visszajelzések jĂłk. Fehér szerkĂłban, hajamat ...