Anita az Én büszkeségem!

3 ĂŠvesen, 1700 embert elĂľtt fellĂŠpni, igazĂĄn nagy dolog, legalĂĄbb is szerintem, bĂĄr ugye ĂŠn elfogult vagyok.

De, kezdem az elejĂŠn. 

Hamar megĂŠrkeztĂźnk, biztos ami biztos, ki tudja milyen forgalom lesz. A mĂťvĂŠsz bejĂĄrĂłn kellett bevinni AnitĂĄt. MegmondtĂĄk melyik teremben lesz a fellĂŠpĂŠsek kĂśzĂśtt.

Egy hete lebeszĂŠltem, hogy megcsinĂĄljĂĄk Anita hajĂĄt a fellĂŠpĂŠsre. KĂśzben a kisasszony ĂŠhes lett, elmentem neki pogĂĄcsĂĄt venni. Viszont mire vissza ĂŠrtem, mĂĄr nem engedtek be hozzĂĄ. FelhĂ­vtam pĂĄrom, mĂĄr nem engednek vissza, pogi nĂĄlam, Anita haja mĂŠg sehogy.

AztĂĄn egy figyelmetlen pillanatban, belĂłgtam, gyorsan megcsinĂĄltattam valakivel Anita hajĂĄt, de mire kĂŠsz lett a sajĂĄt fodrĂĄszunk is megĂŠrkezett. Haj szĂŠtbont, Ăşj frizura. MĂŠg izgultam kicsit idĂľben kĂŠszen legyen, de minden jĂłl alakult.

UtĂĄna mĂĄr tĂŠnyleg kikĂźldtek minket. Anita nem akart ott maradni, mert nem tetszik neki. Nem is ĂŠrtem honnan, hirtelen elĂľkerĂźlt kĂŠt kislĂĄny ĂŠs megfogtĂĄk a kezĂŠt, hogy menjen velĂźk. Mondtam neki, hogy Ăľket ismerjĂźk egyĂźtt szoktak tĂĄncolni. Nyugodtan felĂźlt a lĂĄnyokhoz a szĂŠkre, mĂĄr nem is volt semmi problĂŠma.

Az elsĂľ tĂĄnc vĂŠgĂŠn, lĂĄttam egy mĂĄsik kislĂĄnnyal, ĂŠs mĂĄr teljesen megnyugodtam. Mindig segĂ­t AnitĂĄnak. Az AnyĂĄk napi fellĂŠpĂŠsen is nagyon sokat segĂ­tett neki. A kĂśvetkezĂľ tĂĄncnĂĄl nem lĂĄttuk, csak remĂŠltĂźk hogy a tĂśbbiekkel van. (kĂŠt fellĂŠpĂŠs kĂśzĂśtt kivetĂ­tĂľn nĂŠzhettĂŠk a szĂ­npadon tĂĄncolĂłkat)

Igen, Ăľk mĂĄr nagyon tudnak

És a finálé, itt párom mondta látta Anitát, végre valami hír a gyermekrõl. De ez még csak a vég kezdete volt.

Vége az elõadásnak, vissza a mûvészbejáróhoz. Tömegnyomi. Közölték, hogy minden gyerek ki fog jönni csoportokban. Egy ideig mûködött is, aztán láttuk minden emeleten megindultak kifelé a gyerekek. Párommal kétfelé osztódtunk. Én közben kisebb vitába keveredtem az elõttem álló csajjal, mert milyen hogy minden szülõ be akar menni, majd kijönnek a gyerekek. Hát ne haragudjon, de ha az én 3 évesem elmegy mellettem, én nem veszem észre és õ sem vesz engem észre, mit csinál az utcán, ki kérdezi meg tõle miért mászkál. Ennek hatására még idegesebb lettem és elindultam befelé, megláttam az ajtónál az egyik anyukát elõtte meg Anitát, felkapta magamhoz öleltem, még a kis szatyija is vele volt. Elindulta vele, azért megnéztem, még egyszer hogy a sötétben jó gyermeket szorongatok magamhoz. Nyugtáztam hogy igen, jól magamhoz szorítottam, õ a kis fejecskéjét a nyakamba nyomta és elindulunk. Amint páromat hívtam, meg van a gyermekünk, õ azon nyomban lemerült, mármint a telója. De jó, kereshettem õt is. Be, ki, le, fel, megálltam az ajtóban gondoltam max a kocsinál találkozunk egyszer. Vártunk kicsit és jött is a bejárat felé.

Szatyi: kĂŠszĂ­tettem AnitĂĄnak kis csomagot, amit ha elhagy sem ĂĄll meg a vilĂĄg-csomag ropi kibontva, zsepi, vĂ­z.

Anita kĂśzĂślte, kislĂĄny levette az alsĂł szoknyĂĄjĂĄt. Visszarohantunk de nem talĂĄltunk semmit.  Ez a kĂŠp este 10Ăłra utĂĄn kĂŠszĂźl, kicsit zilĂĄlt volt mĂĄr. 11re haza is ĂŠrtĂźnk.

De! azon kĂ­vĂźl hogy a gyermek kiadĂĄs nem nagyon volt megszervezve, az elĂľadĂĄs nagyon jĂł volt.

Nagyon tetszett, tényleg feledhetetlen élmény. És az, hogy az én kislányom egy ilyen mûsorban részt vehetett, leírhatatlan érzés.

Anita minden nap megkérdezi, Anya?!mikor megyünk néptáncra? És ez a kis emberpalánta, már elmondhatja, hogy valamit elért az életében. Gratulálok!!! és még sok ilyet kívánok!