Csicsókás-sütõtökös serpenyõs, füstölt kolbásszal

2018-01-22

sponsored links


Hát ezt már több hónapja szeretném beírni, de mindig estére készült el, és sem fény, sem idõ nem volt a lefényképezésére. Elõször véletlenül jött össze ez a három dolog egy serpenyõben, azóta meg direkt. Mert elképesztõen finom, bármikor bármennyi jöhetne belõle, egyszerûen a rosszullétig tudom enni. Évek óta vergõdöm a csicsókával. Ld. például itt. De most megtaláltam a tutit. Ráadásul villámgyors, jól melegíthetõ, egytál, annyira jó. Szerintem nincs ember, aki ezt ne enné meg nagy kedvvel, pedig  van benne ugye bõven a megosztó csicsókából és a sütõtökbõl, szerintem még a gyerekek is megennék.
Egyébként most, hogy belinkeltem a csicsókatócsnit (ami tényleg nagyon finom, de nincs az az isten, hogy én télen nekiálljak a házban olajban sütögetni), látom, hogy épp a konyhafelújítás elsõ része van benne napi cukiként. Amit sosem folytattam, mint ahogy a konyha sem lett soha teljesen befejezve. Most megint konyhafelújítunk, haha. Tönkrement a tûzhelyem sütõje, Gorenje nem olcsó, pár évig bírta, aztán szép sorban kipurcant minden a sütõjében, nem volt érdemes javíttatni már (két vagy három nagyjavítása volt mondjuk 10 év alatt). Sokat sütök, de azért nem éjjel-nappal, és két-három felnõttre, nem egy hadseregre. Egyébként nekem ebbõl az a tanulság, hogy nem érdemes drágát venni, mert úgyis tönkre fog menni záros határidõn belül. Most sokat gondolkodtunk, hogy vegyünk-e egyszerûen egy újat, és toljuk be a helyére, vagy bombázzunk szét mindent. Nyilván az elsõ sokkal olcsóbb megoldás lett volna, mondjuk száz ezerért kaptam volna egy újat, és kalap-kabát. Naná, hogy nem ezt választottuk, és szerintem jól tettük. Tehát különválasztjuk a fõzõlapot és a sütõt. A sütõ maradt sokfunkciós villany, megvettem a legolcsóbb, viszont 5 év garanciás Bekot, ez 50 ezer forint volt leszállítva, bõszen használom is, egyelõre a pulton áll. Sokat gondolkodtam, hogy villany, indukciós vagy gáz legyen a fõzõlap, végül a gáz mellett maradtam. Irtó szépet vettünk az Ikeában, majd mutatom, ez is 50 volt. És akkor most következik a konyha szétbombázása, ez is több részletben, sem idõnk, sem pénzünk, sem energiánk.
A szép nagy, négyméteres fa konyhapultomba lesz beépítve a fõzõlap, holnap jön a gázos, át kell rakni a gázcsövet, kell hozzá villanyt szerelni, csempézni, szóval mindenbõl egy pici, amire szinte lehetetlen mestert találni. A sütõ pedig felkerül szemmagaságba, most is úgy használom (ideiglenesen a pulton áll), és isteni, nem is tudom, hogy tudtam eddig elviselni, hogy lent van a földön. Nem a lehajlásra vagyok lusta, csak egyszerûen sokkal átláthatóbb, takaríthatóbb, stb., stb. Ehhez szét kell szedni a mosogatót és környékét, itt is lesz némi víz- és villanyszerelés, és sok-sok kiadás. Majd ha lesz kedvem, akkor posztolgatok róla. Meg hát nyilván kell egy meszelés is a sok falbizergálás miatt.

Na, akkor visszatérek a csicsókára.
Hozzávalók:
2 vöröshagyma
olívaolaj vagy/és zsír vagy/és pici füstölt szalonna
1 kg csicsóka
kb. ugyanennyi nyers sütõtök
1 hosszú szál füstölt parasztkolbász
fûszerek: só, bors, kakukkfû, kömény, fokhagymapor, valami kis csípõs, füstölt pirospaprika

Ha szalonnázok, akkor kipirítom a wokban. A csicsóka nem olyan, mint a krumpli, nem szívja fel a zsírt (és a tök sem), szóval nem szabad sok zsírt vagy szalonnát használni, mert undorító lesz. Ha szalonna, akkor 2-3 dkg, ha zsír, akkor egy csapott evõkanál. És olajból is ennyi, mármint olívából. A felvágott hagymát (nem kell nagyon apróra) üvegesre párolom rajta, hozzáadom a megpucolt, apró kockára vágott csicsókát. Viszonylag sûrûn keverem. Közben megpucolom a tököt, és kockára vágom. Az a cél, hogy a csicsóka kicsit túlfõjön, és krémes legyen, a tök pedig roppanós. Tehát akkor dobálom bele a tököt, amikor olyan félidõs a cukkini. Közben vigyázok, hogy ne égjen le, valamikor sózom, és ha kell, kis vizet is öntök alá. Fûszerezem is a fentiekkel. Amikor már majdnem kész, akkor megy bele a felvágott, héjatlanított kolbász. Jól összerotyogtatom, és készen is van. A csicsókának van egy füstös alapíze, ami zseniális az édes tökkel, a kis csípõsséggel meg a füstölt kolbásszal. Tényleg nem lehet abbahagyni. Szerintem savikápival a legjobb.

Napi cukinak meg betegeskedõ Zsuzsika. Emlõdaganat, egy mûtéten túl vagyunk, két hónap múlva még egy. Utána meg még sok boldog, vidám év, hiszen 12 évesen még elõttünk az élet. De most lábadozunk, és természetesen meglehetõsen cukik vagyunk. Ámbár elég kiborítók is (sokszor juttatott a totális hisztériáig az elmúlt napokban-hetekben). Holnapután varratszedés.





Folytats a blogon ... csincsilla.blogspot.com/2018/01/csics...

sponsored links

Keres?s