Empirikus tapasztalataim azt mutatjĂĄk, hogy van egy speciĂĄlis, tudomĂĄnyosan még nem kimutatott magyar gén - a "ha Ăźnnep van, soklapos sĂźteményt sĂźt". Mindegy, hogy mi a jeles nap, az asztalok kilencven szĂĄzalékĂĄn ott figyel a zserbĂł, a hatlapos, vagy mézes krémes.

SokĂĄig nem értettem, mi lehet ennek az oka. Egészen addig, amĂ­g teljesen ĂĄrtatlanul belekeveredtem a karĂĄcsonyi elĂľkészĂźletekbe, és a végzet lecsapott rĂĄm mézes-krémes formĂĄjĂĄban. Csak kivételesen nem eltĂźntetnem, hanem elþållĂ­tanom kellett.

Kemény - eleinte szentségelésektĂľl sem mentes - délutĂĄnt tĂśltĂśttem a konyhĂĄban, de mire elĂľttem ĂĄllt életem elsĂľ "soklaposa" sok mindenre rĂĄjĂśttem. PéldĂĄul, hogy ha nincs jĂłl meglisztezve a munkalap, a tészta ragadni fog, vagy, hogy a sĂźtési idĂľ alatt nem lehet elmozdulni a konyhĂĄbĂłl, mert a mézes lap pillanatok alatt odaég. A legfontosabb tapasztalatom mégis az volt, hogy rĂĄjĂśttem, honnan a mézes-krémes elþållĂ­tĂĄsa irĂĄnti szenvedély. Nem, nem azért ...

Folytatás a blogon ... nempiskota.blogspot.com/2011/12/boldo...