Bodzás-kókuszos kosárkák
sponsored links
Na, ennek a kis sütinek a története sem akármilyen. Egy bõ héttel ezelõtt felhívott Kicsilány Keresztanyukája, hogy nem ismételném-e meg a decemberi "mutatványom", mikor az ovis ünnepélyre kürtõskalácsokat készítettem. Persze a mutatvány nem a kürtõsökre vonatkozott, hanem arra, hogy én készítsem a sütiket. Hát persze rábólintottam. Annál is inkább, mert Kiffiúnak szülinapja volt, de szegénykém betegség ürügyén nem tudott mulatni a kispajtásokkal az oviban. Így legalább én letudhattam a lelkemrõl az "adósságot". Egész az ünnepély napjáig itthon is voltak a csöppjeim, így aznap teljes erõbedobással kezdtem neki a terv kivitelezésének. Ugyanis elõzõ este már a sós meg az édes tészták is össze voltak készítve, hûtõben várták a másnapi folytatást. Gyerkõcöket elszállítottuk a tanintézményekbe, hazajövök, besétálok a kamrába, s akkor kezdõdött a haddelhadd. Kosárka formák nem voltak a helyükön. Kapásból fél órát keresgéltem, semmi sikerrel. Közben a sós rúdakkal kezdtem foglalkozni, kinyújt, ken, szór, vág, tepsibe helyez. De a kis bogár ott motoszkált, hol a fenébe lehetnek a kosárka formáim. Annyira felhúztam magam, hogy egyszerûen gondolkodni sem tudtam mi máshoz is kezdjek az elõkészített tésztával. További egy óra keresgélés után feladtam, bevágtam magam az autóba, s elmentem egy boltba a város túlsó végén, ahol tudtam vannak olyan formák. Szerencsémre voltak. Sebtében haza, kosárkákat kisütöttem. Közben a krémet kezdtem készíteni. Gondoltam most ez nem a kísérlet napja, inkább veszem a bevált krémet, ami már a blogon is fenn van. A mézes-kókuszos kosárkákét. Na persze. Csak az ördög ha nem alszik, akkor hiába kerülgetem én a dolgokat mint macska a forró kását. Szóval a krém: direkt nem tettem annyi mézet, csak felét, másik fele ...