Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Barackos rozé fröccs
sponsored links
Mikor szinergia van
Senkit nem buzdítanék arra, hogy alkoholba fojtsa bánatát. Pláne, hogy itthon elég népszerû betegség az alkoholizmus. Zacher doktor szerint a hazai lakosság bõ 8%-a küzd alkoholproblémával. Ez még nem feltétlen jelenti azt, hogy ennyi alkoholista él itthon, de jelentheti azt, hogy ennyi embernek vannak egészségügyi gondjai, amit a magas alkoholfogyasztásra lehet visszavezetni. Tavaly például az abcúg-n olvastam egy remek interjút többek között azzal kapcsolatban, hogy alkoholizmust milyen nehéz felismerni, és még nehezebb magunknak bevallani, ha függõk vagyunk. Hisz nem csak az az alkoholista, aki hetente többször csacsi részegre issza magát, a maradék napokon pedig csak iszogat, hanem az is lehet alkoholista, aki akár sose részeg, de a mégis szerves része a mindennapjainak egy-egy pohár ital. Aztán ha ez elmarad egy ideig, jön a kellemetlen meglepetés. Azt, hogy az alkoholizmust milyen nehéz felismerni, vagy inkább beismerni, arról egy francia reklámügynökség csinált egy érdekes insta kampányt. Egy ? mint utólag kiderült ? fiktív hétköznapi lány tett fel magáról képeket bulin, utazáson, városi sétán, étteremben, bárban, mindenhol ahol egy jóéletû fiatal megfordul. Rajta kívül minden fotón egy fix szereplõ bújt meg, az alkohol. Az oldalnak hihetetlen sok követõje lett. 2016 szeptemberében tették fel az utolsó post-ot, egy montázst, amin rengeteg képet bevillantottak az elmúlt idõszak publikációiból, központban a piával, majd a szövegben a fiatalkorú alkoholizmus veszélyeire és annak észrevétlenségére próbálták felhívni a figyelmet. Több mint 360 ezer like érkezett az utolsó bejegyzésre, szóval eljutott néhány emberig. És bár a franciák tudják, hogy az õ nyelvük világnyelv, de mennyivel hatékonyabb lett volna, ha mindezt angolul (is) feliratozták volna?
Aztán a túlzott alkoholfogyasztás másik esetét, például egy céges bulival, csapatépítõ tréninggel, külföldi nevén off-site-tal, lehet kiválóan szemléltetni. Ilyenkor ketté lehet osztani a munkahelyi kollektívát. Az ?A? csapatba tartoznak azok, akik nem isznak, vagy isznak ugyan, de mindössze annyit, hogy stabilan megállnak egy-két lábon, a gyengébb poénokon is jókat nevetnek, még többet beszélgetnek egymással, ekkor egy kicsit õszintébbek is egymáshoz, mint pl. a negyedév végi hajtás idõszakában. És van a ?B? csapat, akik ott ugyan remekül szórakoznak a poénokon, sõt még azon is, ami távolról sem az, de ezek a közép és hosszú távú memóriájukba kizárólag úgy rögzülnek, hogy a következõ munkanapon az ?A? csapat tagjai képi, esetleg hangi dokumentációval alátámasztva ismét a felszínre hozzák. Még ha a hétköznapok tapasztalatai alapján azt gondolnánk, hogy néhány emberben nincs gátlás, itt kiderül, hogy van. Mindenkiben van. Ilyenkor ?A? csapat tagjai olyan egyetértésben, amit a szakmai életük során még sose tapasztaltak egymással (nem véletlen csapatépítõn vagyunk) megbeszélik, hogy a tiszteletreméltó kolléga génjeibe nem véletlen került a gátlásosság, és tényleg mindenkinek az a legjobb, ha ezt a büdös életbe nem oldja fel se ember, se isten, se alkohol. És az élet egyik nagy igazságtalansága (na jó, valamiféle first word problem), pedig az, hogy az ?A? csapat tagjai a homályba, majd az örök feledésbe vésznek, a ?B? csapat tajtrészegen elkövetett tetteire pedig örökre emlékezni fog az utókor.
Most megvolt az ellen-marketing. Ennek ellenére nemrég volt az a szinergia, mikor úgy gondoltam, hogy most egy kicsit több kell, mint otthon melege, valami jó zene, a feng shui a hygge, néhány gyertya és enyhe füstölõ az erkélyen. Finom meleg nyári este volt, és pár órával korábban a finom meleg nyári napon beütött egy váratlan esemény, amitõl nem sokan lettünk nyugodtabbak.
De, hogy ne hiába álljon itt ez a bejegyzés, jelentem, az alkoholfogyasztásnak létezik egyfajta kulturált módja, ami nem építi le az ember agysejtjeit, és nem túráztatja fulladásig a máját. Meg kell mondanom, hogy az alkohol nem oldott meg semmit. Valójában szédültem egy kicsit, amin még mindig bírok az Emberrel együtt nevetgélni, de nem feledtem a problémát, nem tudtam megoldani a problémát, és szignifikánsan nem csökkent a feszkó se. (A végén kiderül, hogy én vagyok az alkoholista.) Ennek ellenére állati jól esett az erkélyen hallgatni a tücsök ciripelést és közben kortyolgatni a rozé fröccsöt, majd egy blog-post ürügyén kísérletezgetni azzal, hogyan legyen egy bellini koktél ihlette boros ital tökéletes. Ami persze egyfajta pótcselekvés, mert mindig más a bor, más a barack, szóval ugyanolyan ritkán lesz.
Mibõl csináljuk? Ilyenkor mondani szokás, hogy csak jó minõségû bort válasszunk, ami részben itt is igaz, de ennek ellenére azt gondolom, ha Santa Digna-t kapunk, akkor azt azért nem turmixoljuk össze a barackkal. Ha valaki igazán jó rozét kap, akkor igya meg magában vagy fröccsnek. Viszont ha egy közepes kerül a háztartásba, azt elég hatékonyan fel lehet javítani ezzel a módszerrel. Mostanában itthon egyre népszerûbb például a Fuxli, ami engem eddig nem bûvölt el. Azt is el tudom képzelni ebbe az italba. És persze rozé helyett fehér borral se rossz.
Hozzávalók:
- 300ml rozé
- 300 ml szóda, vagy szénsavas ásványvíz
- 2 db (kb. 250g) lédús õszibarack vagy nektarin (esetleg meg lehet próbálni sárgabarackkal is)
- 1-2 evõkanál méz, ízlés és a bor és barack édességétõl függõen
Ha elegánsan szeretnénk tálalni, a barackokat pucoljuk meg, (ha gyertyafényben isszuk;) ez elhagyható), majd a mézzel és egy pohár vízzel turmixoljuk simára. Ha ez megvan keverjük hozzá a bort és a vizet.
