Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Az út és az érkezés Taxcoba - majd az elsõ sokk
sponsored links
Már az elején megmagyarázom a címet, mert félrevezethetõ lehet. Tehát tudtuk nagyjából, hogy hova megyünk, de a városba való megérkezés mégis sokként ért mindkettõnket. Na nem negatív, hanem pozitív értelemben. Szóval ez a város egy hegy oldalába épült - na de hogy? Beérsz a fõutcán a városba, látod hogy a hegyoldalon egymás hegyén-hátán emelkednek a házikók, szállodák, templomok, majd a GPS jelzi, hogy fordulj le jobbra, egy utcába - ahova egy kis autó is alig fér el - és ahonnan épp jön ki egy másik. Tehát leküzdöm a paráimat - már csak azért is mert hátulról éppen fellöknek, hogy haladj már - majd néhány sikátoron átverekedve magad megállsz egy kisebb fõtérnél, megpróbálsz leállni - de közben özönlenek a fehér VW bogár taxik, majd kiderül, hogy megérkeztél. Frenetikus egy hely - nem tudom, hogy fényképen be tudom-e mutatni, de azért majd megpróbálom.
Visszatérve a reggelre kicsit lustálkodva indul a nap, lassabban szedelõzködünk - de nem azért, mert unnánk már az utazást, hanem mert tényleg kezdünk elfáradni. Sebaj életre leheljük magunkat, reggelizünk egy kellemeset, kávé, majd indulás.
A városból kiérve egybõl autópálya és fizetõ kapu következik, majd elindul a monoton autózás. Az elõzõ napokhoz képest azonban ez a táj sokkal zöldebb, egy csomó helyen folyik a mezõgazdasági munka, majd egy idõ után már marhákat is látni az út mentén, akik elég soványkák. Az út során megállunk tankolni, ami nálam mindig egy kicsit izgalmas esemény tud lenni. Megállok, a muchachos kérdezni hogy mennyi, én mondom, hogy full - majd még az ablakot is lemossa. Adok is Neki egy pár pesót, majd jelzem, hogy kártyinkával fizetnék. Odaballagunk a 4 db terminálhoz, Õ beüti az 540 pesót, kártya, PIN kód - majd fejrázás - hogy nem kafa a kártya. Mondom próbáljuk újra, de Õ mosolyog, hogy fölösleges - erre elõveszek még két másik kártyát, azzal sem megy semmi - és Õ mosolyog. Nem ragozom, megint kp-be fizetek, majd kb 5 perc múlva a kártyánkat a fizetõ kapunál simán elfogadják. Tanulság: a benzinkutaknál legyen nálad készpénz, mert valamiért jobban szeretik, ha pesóban fizetsz - hogy miért, azt még nem sikerült megfejtenünk.
Szóval megyünk tovább, az út elkezd emelkedni, a korábbi 1300 m-rõl viszonylag hamar felballagunk 2100 m-re - amit azért a szívünk és a tüdõnk is már megérez. A táj megint változik, sõt a környezõ települések is - amik inkább ipari kinézetet mutatnak - vagyis nem túl elegáns, hanem mondhatnám lepukkant környék.
Végre kiérünk ebbõl a közegbõl, lefordul az autóút az Acapulcói útról - és ráfordulunk Taxco irányába. A korábbi 2100 m-rõl ismét lesüllyed a magasság, majd egy idõ után ismét felfelé megyünk. Nehéz ezt követni, de Mexikó már csak ilyen. Az út végig dupla záróvonalas, az út mentén sziklás hegyek és viszonylag kopár tájak következnek. Ez az út azért is érdekes, mert végre egy-egy kisebb városkán vagy falvacskán mehetünk keresztül - ami számunkra nagy élmény. Érezhetõ a szegénység, szép és normális autó elvétve sem lehet látni - de sokan jönnek mennek az utcákon, a srácok és lányok épp ballagnak haza a suliból ( egyenruhában ) - szóval folyik a normál hétköznapi élet. Hogy mibõl élhetnek az itteniek, azt el nem tudjuk képzelni - mert a táj köves és sivár, üzemek, gyárak nincsenek ...
Lassacskán elérkezünk Taxco határába, ahol épp utat építenek - illetve csak támasztják a lapátot a melósok. De ahogy már a bevezetõben is leírtam - a megérkezés fenomenális.
Ahogy beérkezünk ami kis terecskénkre, én megpróbálok félreállni a kicsi kocsival - Eszti megkérdezni, hogy mi merre hány méter. Pár perc múlva visszajön egy lelkes szállodai csávóval, aki el is viszi a csomagjainkat - majd szól, hogy mindjárt visszajön, és megmutatja, hogy hol fogok parkolni. Vissza is jön, lecsorgunk egy kis sikátoron az autóval, majd befordulunk egy még kisebb sikátorba, ahol már tényleg alig fér el az i10. Belefutunk egy parkolóházba - ami nem egy csili-vili ultramodern valami, hanem olyan mexicanos fajta. A spirálon felmegyünk három emelet, letesszük a kicsit - majd én mennék a lépcsõn lefelé. Emberem röhög - nem lefelé megyünk tesó, hanem felfelé. Átmegyünk valami piacon, egy csomó ékszer üzleten - majd két emelettel feljebb kijutunk egy utcára. Õszintén fogalmam sincs hogy hol parkolok, de remélem a haverom csütörtökön kisegít - mert soha sem találnék vissza a kocsihoz.
A szállás? Fantasztikus. Egy két szobás apartman, aminek az egész teteje egy terasz - panorámával a belvárosra. A zocaló vagyis a fõtér egy utca tõlünk, vagyis kb 150 m... A 150 m persze légvonal, ugyanis itt azzal, hogy kilépsz a lakásból máris lemész vagy két szinte, majd bárhova mész, akkor le- vagy fel kell menni - nem keveset.
Mivel elmúlt két óra, így be is ülünk ebédelni/vacsorázni egy klassz kis étterembe - annak is az árnyas teraszára. A két pincér fiú nagyon lelkes és segítõkész - a konyha gyors és kiváló minõséget nyújt. Eszünk egy-egy levest, az egyik gyakorlatilag egy klasszikus hagymaleves, rengeteg hagyma csíkkal és sajttal. A másik egy fokhagymaleves, amibe a chef egy kis csavart rakott. Tehát intenzív fokhagymaíze van, de az alapleves paradicsomos - ami annyira jó ötlet, hogy el is lopom.
Ezután nagy nehezen kitaláljuk, hogy mi legyen a fõétel. Most már túllépünk a taco és tortilla világon, így kérünk egy Chile en Nogada-t ( ami egy húsos, magvakkal és egyéb finomságokkal töltött paprika ) illetve egy Puntas de Filete a la Mexicana-t ( ami pedig kvázi egy chilis sertésragu ) - amit persze mindketten megkóstoltunk. Egy-egy jéghideg sör is lecsúszott - úgyhogy innen már szívesebben sétáltunk le és fel.
A séta azt hiszem ezen a településen nem egy könnyed tevékenység, hanem egy komoly meló - gondolom ezért is hemzseg ennyi VW bogár helyi taxi az utcákon. Ha bemész egy üzletbe, akkor máris döntési helyzetbe is kerülsz, mert egybõl le és fel is mehetsz, majd ha kimész az utcára, ahol lehet, hogy tök máshol vagy. Kalandos és baromi fárasztó. Ahogy sétáltunk egyszer csak a helyi piac kellõs közepén találtuk magunkat - ahonnan azonban egyszerûen alig tudtunk kijutni. Az az érdekesség hogy három dimenzióban kell gondolkodni, mert mész felfelé, de sikátor-sikátor hátán - aztán csak kiérsz egyszer a zocaló-ra. Mi kb este 8-ig bírtuk, de végül is csak kétszer tévedtünk el - de úgy, hogy másodszor szégyen szemre a Google maps-re szorultam. Pedig akkor még tequila-t sem ittam...
Na már ennyit, most még élvezzük a teraszon a városi zajokat, iszunk valami kis könnyût - majd pihizünk, holnap pedig felfedezzük a várost. Gyertek holnap is velünk, mert biztos kafa lesz. Jó éjt.
