Az év fõétele @ Costes
sponsored links
(elnézést a kép minõségéért, saját, esti fényben)
Aki régóta olvas, tudja, hogy étteremrõl/séfrõl itt nagyon ritkán írok, kizárólag akkor, ha olyan nagy hatással van rám, hogy azt azonnal szeretném megosztani. Most ismét ez a helyzet állt elõ.
A Costes beérett.
Tudom, furcsa (szemtelenség?) leírni ezt egy Michelin-csillagos étteremrõl, amelyet az összes mérvadó külföldi és hazai étteremkalauz -teljes mértékben megérdemelten -élmezõnybe sorol, és magasrangú minõsítéssel illet. Rengeteg munka és elkötelezettség (és persze pénz) van abban, hogy ez az étterem ilyen -világszínvonalú - legyen.
Egyáltalán nem járok gyakran a Costesbe, nyitása óta talán négyszer-ötször vacsoráztam itt összesen. Minden egyes alkalommal elégedett voltam, és konyhatechnológiai értelemben soha nem találtam semmiben kifogást. Perfekcionista konyha a javából -ez lett mindig a végkövetkeztetésem. Ugyanakkor minden alkalommal támadt valami hiányérzetem. Nem a még mindig rémesen rideg és feszes, férfias hangulatról beszélek, és nem is a kiszolgálásról, amely rengeteget javult, de még mindig van hová fejlõdnie . Egy Michelin-csillagos (és ilyen drága) étteremben csodát vár az ember (ami persze ritkán történik meg, és a Michelin-kalauz és társai sem a csodát minõsítik, hanem az összhangot és állandó színvonalat, ez pedig megvan.) Az az érzés hiányzott, amikor egy étel kóstolása közben elnémul az ember, és minden falatnál csak arra tud koncetrálni, hogy ez mennyire jó. És még egy ...