Amíg meg nem unom

2011-10-04

sponsored links


Most már ha tagadnám, se hinnének nekem, inkább nem is próbálkozom, nem tervezett birsnapok zajlanak, kimondtam, ez van, remélem, megbocsátható. Imbisz 2010-es indulása óta nem fordult elõ a birsalma, hát most pótoltam ezt nagy lendülettel, és bizony az az igazság, hogy a konyhában várakozik még néhány. A pontos számot kíméletbõl inkább nem árulom el, és ha minden ötlet elhagy, akkor birsalmás lilakáposzta lesz, legfeljebb elõzetes Márton-napot tartunk. Azért bevallom, nem esik nehezemre birsalmázni, ahhoz képest, hogy gyerekkorom egyik leginkább utált étele a belõle készült sajt volt, és hiába tudtam, Panni mennyit dolgozott vele, mégsem sikerült megkívánni, és bizony évekig képtelen voltam anélkül a birsalmára nézni, hogy a hátul a fejemben fel ne bukkant volna a mélynarancs sajt képe, szóval ilyen múlt birtokában egészen megszerettem. Fanyar, jó alap és bátran társítható, szóval azt hiszem, megbarátkoztunk. De azért birsalmasajtot ne. Majd talán egyszer, ha már elfelejtettem.
A mai variáció egy nagyon könnyen elõállítható desszert, aminek az alapja keksz vagy tészta helyett kuszkusz, és szerintem ebben a szerepkörben is remekül mûködik. Birsalma, mascarpone, minimál cukor, aki valami nagyon édesre vágyik, az inkább másra vágyik.
Akkor süti, de nem sütünk.

Kuszkuszos-birsalmás süti (2 adag) ...

Folytats a blogon ... imbisz.blogspot.com/2011/10/amig-meg-...

sponsored links

Keres?s