A nĂľiessĂŠg mindenkinek mĂĄst jelent, ĂŠs a 21. szĂĄzadi nĂľideĂĄl jelentĂľsen eltĂŠr az ĂŠn fogalmaim szerint alkotott kĂŠptĂľl. Endoszkeleton lĂĄnyok integetnek mindenhonnan 2D-ben (hogyismĂĄskĂŠppen, egy 3D-hez mĂĄr nem elĂŠg vastagok), tĂśkĂŠletes ĂĄrnyalatĂş ĂŠs textĂşrĂĄjĂş bĂľrrel vannak bevonva, a 90-60-90 simĂĄn a mĂşlttĂŠ, pedig mĂĄr azt sem volt kismiska kĂśvetni. NyilvĂĄnvalĂłan ĂŠbredĂŠs utĂĄn is ugyanĂ­gy nĂŠznek ki, ahogy lelĂŠptek az ĂłriĂĄsplakĂĄtrĂłl, a farpofĂĄk mĂĄra mĂĄrvĂĄnyosak ĂŠs nem narancsosak, sosincs reggelre pingponglabdĂĄvĂĄ gyĂłgyult szemĂźk, ĂŠs nincs az arcukba ĂŠgve egy pĂĄrna szignĂłja sem. Nem alszanak, nem esznek, wc-re sem jĂĄrnak, nem is Ăśregszenek, csak Ăşgy vannak, ĂśnnĂśn tĂśkĂŠletessĂŠgĂźkben. FĂĄjdalmasan sivĂĄr ĂŠlet lehet amivel igazĂĄbĂłl csak egy bajom van: nincs az a mai plakĂĄtlĂĄny, akire ĂŠvtizedek mĂşltĂĄn is Ăşgy gondolnĂĄnk, mint ahogy mai szemmel nĂŠzĂźnk mondjuk a korabeli celeb Marilyn Monroe-ra. Az ĂĄltala kĂŠpviselt nĂľszimbĂłlum sosem fog megvĂĄltozni. KikezdhetetlenĂźl ĂśrĂśk. SzĂŠp nĂľkbĂľl ezret is fel tudnĂŠk sorolni. De olyat, aki az elmĂşlt ĂŠvekben hatĂĄssal volt rĂĄm, ĂŠs nem "csak" a szĂŠpsĂŠge miatt, hanem mert ĂśnmagĂĄba sĂťrĂ­ti ĂŠs folyamatosan pulzĂĄlja mindazt, amit szĂĄmomra a nĂľisĂŠg jelent, olyat rajta kĂ­vĂźl csak egyet: Monica Bellucci-t. 

Már rég nem divat a természetesség, de ezzel a világon semmi baj nincsen. Ha minden a maga természetességében létezne, akkor hónaljkutyussal szaladgálnánk a körúton mellsõ középtartásba kényszerült karokkal. Ebben annyi a természetesség, hogy ezt természetesen nem akarjuk. De én pld. megfelelni sem akarok egy brutálisan torz képnek, én csak én akarok lenni, esztétikusan, kis testi hibákkal, nem pedig versenytársa eltorzult vizuális közhelyeknek. Ezért aztán gondoltunk egy merészet és nekiálltunk fotózni. Megpróbáltuk - mi, hárman, a mai fogalmak szerint kifejezetten tökéletlen nõk - képekben megpróbálni megörökíteni azt, amit nõiesség jelenthet nem plakát-kivitelben. Igazából nem is lehetett volna könnyebb dolgom az alanyok felkutatásában, mondhatni, hogy kéznél volt a legkézenfekvõbb. Mert hol is lehetne egyértelmûbben tetten érni ezt a témát, mint a hastáncban, márpedig ha az ember legjobb barátja nem kutya, hanem profi táncosnõ, akkor nincs kérdés. És, mert a hastánc nem más, mint a csábítás mûvészete, kifinomultság a köbön, a mozdulatoknak és az arckifejezéseknek olyan utánozhatatlan halmaza, amiben a hangsúly a nõi energiákon van, és amiben a figyelem egy olyan testtájékra irányul, ahonnan az élet és minden egyéb ered, a hastánc a csípõ dícsérete. Mit ne mondjak, hatásos fegyver. Ahogy mozdul a csípõ, úgy mozdul a fantázia. Még rám, egy másik nõre is hatással van.

Beírtam a gugliba, hogy "belly dancer" és egyszerûen nem jött ki semmi olyan, ami számomra fotóként errõl a témáról kielégítõ lett volna. Egyrészt hiányoltam az olyan közegben készült fotókat, amik kellõen sallangmentesek ahhoz, hogy ne vonják el a figyelmet a mondanivalóról. Úgy éreztem, hogy ezt az önmagában is káprázatosan csillámos, színes, villódzó világot csak úgy lehet önnön dicsfényében megfürdetni, ha kivisszük a természetbe. Nem fontos, hogy más is így gondolja-e, számomra a fotózásban csak az a fontos, hogy azt lássam vissza a képen, ami a saját képzeletemnek és az magammal szemben támasztott elvárásoknak megfelel. Ezt nevezem alkotói szabadságnak, ami egyben a nézõ szabadsága is, egész nyugodtan gondolhatja másképpen :)



Ehhez tehát nem kellett más, mint 1070 (+/- 20 db) strassz, két szõke hajzuhatag, csípõvel természetesen, egy kis jóidõ, lüktetõ-mágikus arab zene, fuxok minden mennyiségben, színesen reppenõ kendõk, és mi, Celli, Gabcsi és én. Meglehetõsen sivár látványt nyújtottam mellettük, mit ne mondjak. Két csillámkirálynõvel furikáztam végig Etyeket és környékét, jókedvûek voltunk és õk bevállalósak voltak, tombolt a szabadságélmény bennünk, és a várttal ellentétben szikrázó napsütés volt, ami jelentõsen megnehezítette a dolgot egyébként, de nem foglalkoztunk vele, igazából semmivel sem foglalkoztunk csak magunkkal, (meg a platánsoron, teljes harci díszben, a hozott rántotta elfogyasztásával, szárzeller ropogtatással és a lepkehálóval szaladgáló, brutálisan segítõkész autósok elhajtásával :D) Összeraktuk ami bennünk volt akkor, abban a 3 órában. Az eredmény mindaz, amit gondoltok róla. Nem célom elhitetni, hogy a plakátlányokon kívül is van élet. A célom mindössze annyi volt, hogy elõször érezzem és aztán láttassam ezt. A többit mindenki tegye el belátása szerint. Mi ott hárman, abban a pár órában nõk voltunk négyzetre emelve és ezt az élményt visszük magunkkal tovább az emberi kapcsolatainkba, osztogatjuk amerre járunk, és ez sokkal hatásosabb fegyver, alattomosan terjed, sõt szinte burjánzik a kapcsolathálóban, ahol mindenki egy kicsit ismerõs, pusztán csak attól a ténytõl, hogy Nõ :D natovábbiszépnapot :)

sponsored links