"Meg kell tanulni vĂĄgyakozni az utĂĄn, ami a miénk."
( Simone Weil )

Évek Ăłta rendszeresen megvĂĄsĂĄrolom a Csodakertek magazint.

TĂśrtént egyszer, hogy a teraszon lapozgattam és ĂĄbrĂĄndozva nézegettem mĂĄs csodakertjét, amikor felnéztem az ĂşjsĂĄgbĂłl és elém tĂĄrult az enyém. Az enyém, amely lassan nyolc év kemény, sokszor fizikai munkĂĄjĂĄt takarja. A fĂť kivételével minden munkĂĄt én végeztem: a kavics talicskĂĄzĂĄst, a fĂśld lapĂĄtolĂĄst, de a szikla darabokat is én hordtam a kereskedĂľtĂľl mĂĄzsĂĄnként, az autĂłm csomagtartĂłjĂĄban.  TĂśbbnyire én terveztem és minden nĂśvényt én Ăźltettem. Természetesen én is gondozom, illetve hagyom, hogy tĂśrténjenek a dolgok csak néha beleavatkozom:)

SzĂłval felnéztem és akkor, ott rĂĄjĂśttem, hogy a miénk legalĂĄbb olyan szép, sĂľt a legszebb, csak mĂĄs. Nem minden "szakszerĂť" egy menĂľ kertÉsz biztosan dobna egy hĂĄtast, hisz nem trendi az ilyen kert.
A mi kertĂźnk olyan vidéki: megférnek egymĂĄssal a gyĂźmĂślcsfĂĄk, a szĂľlĂľ, a rĂłzsĂĄk, a rhododendron, a fenyĂľfa és a diĂłfa, a virĂĄgĂĄgyĂĄsban a feketeribizli, a barackfa alatt a rĂłzsa. A rengeteg levendula és a magnĂłlia. A fĂťszereim, gyĂłgynĂśvényeim vegyesen a virĂĄgokkal és fordĂ­tva. A paradicsom alatt csalĂĄn nĂľ, az eper kĂśzĂśtt ...