Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
A hallgatás oka
sponsored links
Õszintén szólva ezt a posztot fejben már rengetegszer megírtam az elmúlt években. Persze, mindig másképp hangzott, és most is más lesz benne, mint amit sokáig tervezgettem, de hiába, az élet sok mindent felülír.
Aki rendszeresen olvas, tudja, hogy ritkán osztok meg igazán személyes dolgokat magamról. Bár a sorok között elrejtve sok minden megbújt már az elmúlt évek alatt, de ez a bejegyzés most egy kicsit más lesz.
Hogy miért? Azt mindjárt elmondom.
Talán sokakat nem ér meglepetésként, ha azt mondom, az, ahogy IR-es vagyok, akkor derült ki, mikor a várva várt gyermekáldás nem érkezett. Eddig errõl ezen a fórumon nem beszéltem, és ennek csak az egyik oka volt az, amit már fentebb is említettem, hogy ritkán osztok meg igazán személyes információkat magamról. A másik, talán sokkal nyomósabb érv, hogy az ilyen gondot az ember sokáig "cikinek" érzi, azt hiszi, kevesebb ettõl, hogy baj van vele. A mi rögös utunk e téren 6,5 évvel ezelõtt kezdõdött és nem mondanám, hogy könnyû volt. De az évek múltával megtanultam elfogadni a helyzetet és habár itt még nem, személyesen már mertem beszélni errõl. Emellett rengeteg más változás is beállt az életünkben: elkezdtem a diétát, sportoltam, mondhatni életmódot váltottam és persze végeláthatatlan köröket futottunk az orvosoknál. Biztos vagyok benne, hogy mindez együttesen segített hozzá, hogy most megírhatom ezt a posztot.
Bizony, az elmúlt hónapok hallgatásának oka nem volt más, mint egy tüneményes kis jövevény, a mi kisfiunk, aki vehemens sírásával végre bearanyozza az éjszakáinkat. :)
Annak az oka, hogy mindezt most ilyen õszintén elmondtam nem más, mint hogy szeretném, ha sokan, akik olvasnak és hasonló cipõben járnak, lássanak egy újabb jó példát, hogy nem lehetetlen. Tudom, senkinek nem ugyanazok a problémái e téren, ahogy az IR nálunk is csak egy volt a sok közül. De nekem a változás ezzel a diétával kezdõdött és jó alapot szolgáltatott az életmódváltáshoz, ami reményeim szerint nem utolsó sorban a kisfiunk számára is majd egy egészségesebb élethez vezet. Így buzdítok mindenkit, hogy ne adja fel, folytassa a küzdelmet. :)
Az, hogy a jövõben hogy alakul a blog élete, még nem teljesen tudom. Nekünk még nem jött el az az idõ, mikor boldogan megkönnyebbülve hátradõlhetünk és még nehezebb út áll elõttünk, mint ami mögöttünk. Egyelõre azonban sok feltöltetlen receptem van, amiket igyekszek szép lassan pótolni, de bevallom õszinén, egy jó idõre a fõzés és a diéta háttérbe kerül nálunk. :) Bár a konyha és a blog azért továbbra is a szívem csücske marad, így nehezen tudnám elképzelni, hogy ne lennének új receptek - fõleg, hogy már most készült pár, nem meglepõ módon elsõsorban desszertek. ;)
És íme, végezetül egy apró puszilgatnivaló részlete a mi kis csodánknak. :)
Aki rendszeresen olvas, tudja, hogy ritkán osztok meg igazán személyes dolgokat magamról. Bár a sorok között elrejtve sok minden megbújt már az elmúlt évek alatt, de ez a bejegyzés most egy kicsit más lesz.
Hogy miért? Azt mindjárt elmondom.
Talán sokakat nem ér meglepetésként, ha azt mondom, az, ahogy IR-es vagyok, akkor derült ki, mikor a várva várt gyermekáldás nem érkezett. Eddig errõl ezen a fórumon nem beszéltem, és ennek csak az egyik oka volt az, amit már fentebb is említettem, hogy ritkán osztok meg igazán személyes információkat magamról. A másik, talán sokkal nyomósabb érv, hogy az ilyen gondot az ember sokáig "cikinek" érzi, azt hiszi, kevesebb ettõl, hogy baj van vele. A mi rögös utunk e téren 6,5 évvel ezelõtt kezdõdött és nem mondanám, hogy könnyû volt. De az évek múltával megtanultam elfogadni a helyzetet és habár itt még nem, személyesen már mertem beszélni errõl. Emellett rengeteg más változás is beállt az életünkben: elkezdtem a diétát, sportoltam, mondhatni életmódot váltottam és persze végeláthatatlan köröket futottunk az orvosoknál. Biztos vagyok benne, hogy mindez együttesen segített hozzá, hogy most megírhatom ezt a posztot.
Bizony, az elmúlt hónapok hallgatásának oka nem volt más, mint egy tüneményes kis jövevény, a mi kisfiunk, aki vehemens sírásával végre bearanyozza az éjszakáinkat. :)
Annak az oka, hogy mindezt most ilyen õszintén elmondtam nem más, mint hogy szeretném, ha sokan, akik olvasnak és hasonló cipõben járnak, lássanak egy újabb jó példát, hogy nem lehetetlen. Tudom, senkinek nem ugyanazok a problémái e téren, ahogy az IR nálunk is csak egy volt a sok közül. De nekem a változás ezzel a diétával kezdõdött és jó alapot szolgáltatott az életmódváltáshoz, ami reményeim szerint nem utolsó sorban a kisfiunk számára is majd egy egészségesebb élethez vezet. Így buzdítok mindenkit, hogy ne adja fel, folytassa a küzdelmet. :)
Az, hogy a jövõben hogy alakul a blog élete, még nem teljesen tudom. Nekünk még nem jött el az az idõ, mikor boldogan megkönnyebbülve hátradõlhetünk és még nehezebb út áll elõttünk, mint ami mögöttünk. Egyelõre azonban sok feltöltetlen receptem van, amiket igyekszek szép lassan pótolni, de bevallom õszinén, egy jó idõre a fõzés és a diéta háttérbe kerül nálunk. :) Bár a konyha és a blog azért továbbra is a szívem csücske marad, így nehezen tudnám elképzelni, hogy ne lennének új receptek - fõleg, hogy már most készült pár, nem meglepõ módon elsõsorban desszertek. ;)
És íme, végezetül egy apró puszilgatnivaló részlete a mi kis csodánknak. :)
