Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
1. nap - Az nagy utazás
sponsored links
Az esti buli a részünkrõl elmaradt, mert mire a szakadó hóesésben Pestre értünk, addigra már nem sok kedvünk maradt erre. Tamásnál leadtuk a kajákat és némi kis apanázst - aztán átmentünk Viktorék albérletébe. Autó lepakol, majd Viktor bárszekrényének kulturált megdézsmálása és egy hideg sör legurítása következett. Kicsit még lazultunk, tévéztünk, majd jöhetett a rápihenés a mai napra.
Reggel 4.30-kor csörgött a két telefon - a taxit 5.30-ra rendeltem. A taxis idõben meg is jött, fullra felfûtött autó érkezett, ami számunkra azért volt fontos, mert tavaszi kabátkában terveztük az utazást. Igen, úgy döntöttünk, hogy az albérletben hagyunk minden téli holmit, mert Londonban úgysem megyünk sehová, Mexikóban pedig vár a tavaszi, nyári meleg.
A becsekkolás és a biztonsági ellenõrzés a szokásos módon ment - vagyis engem simán átengedtek, Esztert pedig alaposan megmotozták... :-) Ami tök érdekes volt, az a repülõn szóló komolyzenei aláfestés, ami számunkra olyan igazi brit megoldásnak tûnt. Az is fura volt, hogy csinos sztyuvi lányokra számítottam - ehhez képest fess brit csávók fogadtak bennünket. A gép egy Airbus A320 jet volt, és hasonlóan a fapadosokhoz, fizetõsen lehetett fogyasztani. A landolás Heathrow 3-as Terminálján történt, majd nekünk át kellett menni az 5-ösre. Ez így egyszerûnek tûnik, még akkor is, amikor tudjuk, hogy ez a reptér nagy. Nos az a fogalom, hogy nagy - szóval ez tévhit. Ez a reptér iszonyúan nagy. Elég az hozzá, hogy leszállsz a géprõl, majd elindul a séta - ami jó esetben is több mint tíz perc, részben mozgójárdán. Majd felülünk egy terminálok közötti buszra, ami vihar tempóval, de kb 8-10 perc alatt visz át az 5-ös terminálra. Itt ismét motozás, átvilágítás - de most én voltam a szenvedõ alany. Jó fej volt a security-s pasas, mert még azt is megtanítottam neki magyarul, hogy karkötõ - mert valószínûleg az sípolt be. A hátizsákomban lévõ, duty free-s vodka pedig szintén arra ösztökélte a kollégáját, hogy teljesen átnézze a kis bõröndünket - de a végén meg is dicsért bennünket. Itt ittunk egy fincsi kávét, majd rájöttünk, hogy át kell menni az 5C terminálra, ami egy kisföldalattival érhetõ el. Értitek? Az 5-ös terminál egyik sarkából kisföldalattival megyünk át a másikba. Szóval akkora távolságok vannak, hogy a 3,5 órás londoni átszállás majdnem végig mászkálással, utazgatással telt...
Most elindult a gép, több mint félórás késéssel - de hát Mexikóba tartunk, kit érdekelnek ilyen apró részletek. Épp most hagyjuk el az ír partokat, amibõl sokat nem látunk - mert alattunk óriási felhõtömeg van. A gép egy Boeing 787 Jet, 3x3 sor üléssel - és egy csomó kényelmi funkcióval. Mivel mi még ilyen tengerentúli járaton nem utaztunk, így számunkra újdonság a beépített audio vizuális képernyõ, ami érintõ képernyõs, játékoktól kezdve, filmeken át, az utazási információn keresztül minden vacak van. Viktor fiam szerintem a teljes 11,5 órás úton tudná nyomkodni, de szerintem engem is le fog kötni egy darabig. Most kaptuk meg az elsõ wellcome drinket - a styuvi rögtön rábeszélt 2 Heineken-re, amit nagyon duzzogva, de el is fogadtam. Mire Mexikóvárosba érek úgyis kiszáll belõlem, legalábbis én úgy kalkuláltam. Ami nagyon tetszik még, hogy kapunk saját kispárnát, mini takarót, egy-egy fülhallgatót - bár tudom, hogy ezt bõven kifizettük a repjegy árában, de mégis jól esik egy kis "potya", nem? Ami még nagyon brit és nagyon szimpatikus, az a repülési biztonsági bemutató volt. Máskor a stewardess csajok beállnak a sorok közé, majd bemutatják, hogy mit kell csinálni, ha lezuhanunk. (Szerintem nagyjából semmit, az imán kívül, de ez most lényegtelen) Szóval a BA elindít egy frappáns videót, amiben igazi angol humorral és sztárokkal mutatják be ugyanezt. Egyszerûen frappáns, és igazi angol. ( Pláne, ha még jól is értenénk a nyelvet, akkor milyen jó lenne... )
Nos a fedélzetrõl egyelõre ennyit, nekiesek a söröknek, nyomkodom egy darabig a csoda monitort - és reménykedek, hogy gyorsan eltelik ez a röpke 11,5 óra.
...
Eltelt egy jópár órácska, most értünk át az óceán másik oldalára,épp Cape Saint John felett suhanunk át olyan 894 km/h-s sebességgel. Megvolt az ebéd, ami igazi repülõgépes, mini adagokban tálalt egyveleg volt. Kétféle fõételt kaptunk, az egyik egy sajtmártásos, paradicsomos tészta volt, a másik pedig csirkemell spenóttal és chorizo mártással, steak burgonyával. Azért egyértelmûen a második volt a finomabb, de a tészta sem volt rossz. Mellé még kaptunk egy adag salsát is, amihez volt valami kis ropogós, majd a tálcára oda volt zsufizva egy kukorica ropogtatós, desszertnek pedig sós, karamellás csokoládés szösszenetet kaptunk - vagyis elég komplett volt a kaja. Na nem mondom, hogy kényelmesen falatoztunk, de nem is a fine diningról szól ez az út. Az égbolt közben klasszul kitisztult, ha már Londonból nem láthattunk semmit, akkor legalább az észak amerikai kontinens megmutatja jeges és szikrázó partjait. Ha net közelébe kerülök, akkor majd pakolok ide egy pár fotót, bár az úgysem adja ki az igazi látványt. Annyiban jó, hogy már végre szárazföldet látunk, de szomorú hír, hogy 5 óra 30 perc van landolásig, vagyis kvázi az út felén vagyunk túl. Nos visszatérek a tetrisre, a flipperre és az egyéb játékokra, aztán majdcsak eltelik az idõ.
...
Ismét túl vagyunk néhány órán, tartjuk magunkat, mármint abban, hogy nem akarunk sokat aludni. Gyakorlatilag egy fél órát szunyókáltunk mindketten, de ha így haladunk, akkor a mexikói este alatt fáradtak leszünk, és tudunk aludni. Most otthoni idõ szerint 22.30 van, nekünk még 2 és fél óra van a landolásig. Most hagytuk el Florida partjait, ráfordulunk a Mexikói Öbölre. A fejtámlába épített monitor szerint nemsokára a Bahamák magasságában leszünk. Még egy érdekesség, amit az elõbb elfelejtettem leírni. A kabin ablakait eddigi utaink során egy függönnyel vagy rolóval lehetett elsötétíteni - na most itt ez digitálisan történik. Benyomunk egy gombot, és maga az üveg lesz elõször kék, sötétkék majd fekete - attól függõen, hogy milyen sötétet akarunk. Mit nem tud ez a mai tudomány...? :-)
...
A landolás elõtt még másfél órával a sztyuvik még dobnak egy kis vacsit, már csak a fásultság oldása miatt is. Valami pizza nevezetû, de inkább tortilla jellegû csirkés cuccot kapunk, mellé egy pesztós hideg tésztasaláta érkezik, vagyis tényleg egy jó kis uzsonna összejött ebbõl. Azért ezek a srácok nem semmik, 12 órát úgy lenyomtak, hogy még a végén is udvariasak és jó felek voltak. Ja azt már el majdnem el is felejtettem, hogy New York elõtt mindenki kapott egy-egy jégkrémet, ami õszintén nagyon jól esett.
...
Végre megérkeztünk, viszonylag gyorsan ki is jöttünk a csomagunkkal együtt - annyi veszteségünk van, hogy a vámos csaj a négy bõröndbõl kiszúrta azt az egyet, amiben egy igazi téli szalámit hoztunk a barátainknak - de erre nagyjából számítottunk is. Ha olasz, német vagy amerikai szalámi lett volna, akkor gond nélkül átengedik - de hogy magyar, így majd visszakapjuk, ha megyünk haza. Bájos, nem?
Az egész nap összességében szuper volt. Átutaztuk fél Európát és az Észak Amerikai kontinenst, mindenhova idõben odaértünk, és gyakorlatilag 25 órája ébren vagyunk. Egyetlen egy porszem került a gépezetbe - az autó bérlés. Sajna bejött a parám, az ombre kurvára nem állt ott a nemzetközi terminál ajtajában sem hétkor, sem késõbb. Hiába volt szuper, visszaigazolt foglalásunk, hiába a leszervezett autókölcsönzés - egyik telefonszámot sem veszi fel senki - mi pedig ott állunk egy 21 milliós városban, kocsi nélkül. De semmi gáz, holnap és hétfõn intézkedünk, verjük egy kicsit az asztalt (ha megtaláljuk) - és minden kiegyenesedik. Vasárnap és hétfõn egyébként is a fõváros nevezetességei lesznek soron, amihez autóra úgysincs szükség - úgyhogy megoldjuk.
Még egy utolsó élmény. Egy tök jó fej taxis elhozott a szállodánkba, ami tényleg a belvárosban van. Elsõ élményként lesétáltunk az utcára és a közeli boltba - elalvás elõtt. Hát ez valami nagyon durva. A Hilton szállóval szemben egy színes, szagos/illatos vásári bazárszerû képzõdmény van, ahol tömegek salsáznak, sütik a kukoricákat, árulják az édességeket - szóval valami brutál feeling van... Az elektromos bekötés a következõképpen néz ki:
Mára ennyit, hullák vagyunk, holnap jelentkezünk :-D
