?Igénytelenül és olcsón eszik a magyar? - tényleg?

2014-03-18

sponsored links

Ez év januárjában ?Igénytelenül és olcsón eszik a magyar? címmel jelent meg egy cikk az egyik nagy, és közismerten nem túl igazmondó, csúsztatásairól híres hírportálon egy bizonyos Thüringer Barbara (fotó) tollából. A cikk nem más, mint a magyar gasztronómia, és magyarok étkezési szokásainak lekicsinylése, nemzeti értékeink, hagyományaink páros lábbal való tiprása. Teszi mindezt úgy, hogy a legkevésbé sem jár utána a dolgoknak, olyan emberek olyan állításaira hivatkozik, amelyek egyértelmûen nem is lehetnének többek puszta feltételezéseknél, légbõl kapott információknál. Barbara ezeket mégis szilárd tényként tálalja nekünk a maga gyomorforgatóan undorító, magyarellenes stílusában. A cikket olvasva azt éreztem, erre mindenképpen reagálnom kell. Nem hiszem, hogy megváltom a világot, de a blogunk mára eléggé kinõtte magát, receptjeinket több ezren olvassák. Posztjaink közül elég sok nagyon elõkelõ helyen szerepel a legnépszerûbb keresõk találati listáiban, a legegyszerûbb kulcsszavakra is. Ezért azt remélem, sok emberhez eljut majd a reflektációm. A gyalázatos cikk már elég régi, de úgy gondolom, sosem késõ az ilyenre reagálni.

A NoSalty, a Mindmegette és a Google trends toplistája alapján a magyarok igen édesszájúak, imádják a tésztát, húsból többnyire csak csirkét fogyasztanak, míg zöldségféle alig szerepel a menüben. A dietetikus nem lepõdött meg az eredményen, szerinte konzervatív és szegényes az ízlésünk.

Döbbenetes képet fest le a magyarok étkezési szokásairól a két legnagyobb receptkeresõ oldal 2013-as toplistája, és bár természetesen ez alapján nem lehet a teljes magyar lakosságra messzemenõ következtetéseket levonni, de ha azt nézzük, hogy Magyarországon 2013 augusztusában az internet-penetráció megközelítette az 57 százalékot a 15 év feletti lakosság körében, akkor azért érdemes komolyan venni az eredményeket.

NoSalty Top 10

1. Sajtos stangli
2. Mustáros-fokhagymás mártásban sült csirkecombok
3. Tárkonyos csirkeraguleves
4. Kata-szelet
5. Tejfölben pácolt csirkemell tepsis reszelt krumplival
6. Legegyszerûbb muffin
7. Mogyorós Kinder Bueno-szelet
8. Csokihabos sütés nélkül
9. Legegyszerûbb sajtos rúd
10. Csirkemell õzgerincformában sütve
Itt máris egy igen komoly pontatlanságnak lehetünk tanúi. A két említett oldal ugyanis nem receptkeresõ oldal, hanem receptgyûjtõ. Méghozzá két olyan oldalról beszélünk, amelyekre bárki regisztrálhat, és bármilyen receptet feltölthet, képekkel együtt. És bár a felhasználási szabályzatukban felhívják a figyelmünket arra, hogy csak magunk készített fotót tegyünk fel, de ezt olyannyira nem ellenõrzi senki, hogy a két említett oldal zsúfolásig tele van máshonnan összelopkodott fotókkal. Rendszeresen elõfordul, hogy nem is az van a képen, amit a recept leír. Az említett két oldal nem receptkeresõ. Ha az lenne, joggal várhatnánk el tõlük, hogy a beírt keresõszóra az internet egészén keres, csak receptekre szûkítve. De nem ez történik, mindkét oldal csupán a saját adatbázisában keresgél, így a találati eredmények között csak azok szerepelhetnek, amik náluk fent vannak. Márpedig ezen oldalakra ? mint írtam ? bárki feltölthet bármit, mindenféle ellenõrzés nélkül. Így fordulhat elõ, hogy tele van többszörösen duplikált ? sok esetben használhatatlan ? receptekkel.

Ami pedig az említett toplistát illeti ? és ez vonatkozik az összes további nevetséges toplistára is ?, érdemes pár dolgot tudni. Személy szerint 2002 óta vezetek internetes portált, és foglalkozom azon portál minden webszerkesztõi és webmesteri feladatával, így van rálátásom az effajta statisztikák keletkezésére. Az ilyen statisztikák általában kattintgatásokon és ûrlapmezõkbe beírt (pl. keresõmezõ) adatokon alapulnak. Mivel az említett két oldal nem csak hazánkból érhetõ el, hanem a világ bármely pontjáról, ahol van internet, így azt hiszem, nem beszélhetünk konkrétan arról, hogy a statisztikák kizárólag hazánkra vonatkoznának (bár kétségkívül magyar nyelven csak magyarul beszélõ ? de nem kizárólag magyar állampolgár ? szokott keresgélni). Azt is tudni kell, hogy az internet kapcsolat másik végén bárki ülhet. Kicsiny hazánk lassan a világ nemzeteinek olvasztótégelye lesz, mert van itt minden: arab, zsidó, roma, szlovák, német, orosz, ukrán, román, francia, lengyel, kínai, stb.. Ebbõl számomra az jön le, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a keresõmezõbe a beírt adatot magyar ember írta be, csupán abból kiindulva, hogy Magyarországon magyar nyelven tették azt, hiszen az elõbb említett nemzetiségek közül egyáltalán nem kis számban élnek közöttünk olyanok, akik anyanyelvi szinten beszélik a magyart.

Így el is érkeztünk arra a kérdésre, hogy vajon Thüringer Barbara egy istenadta látnok, vagy csak egy olyan típusú ? a cikkét leközlõ médiacsoportra oly jellemzõ ? firkász, aki felületesen, a valóságot a lehetõ legcsekélyebb módon tükrözõ szemlélettel vet papírra olyanokat, amivel ? nem kizárt, hogy szándékosan ? lefikáz egy egész nemzetet. De szerencsére most, hogy sikerült bemutatnom, hogy mennyire instabil alapokra (pontatlan, és a valóságot egyáltalán nem leíró statisztikák) építette fel az egész szánalmas, nemzetgyalázó cikkét, új alapokra helyezhetjük az értelmezést.

Az pedig, hogy mire keresünk rá, egyáltalán nem tükrözi teljes mértékben az étkezési szokásainkat. Ez leginkább csak azt tükrözi, mit nem ismerünk. A hétköznapokban rendszeresen elkészített és fogyasztott ételek receptjei a fejünkben vannak, vagy a háziasszony receptgyûjteményében, így erre már nem kell rákeresni az interneten. Ha pedig nem keresünk rá, akkor nem kerülnek bele az ilyen bárgyú toplistákba. Ha nem kerülnek bele, akkor ezek maximum csak az étkezési szokásaink egy szeletkéjét tükrözik, és semmiképp sem annak egészét. Márpedig részigazságokra nem lehet valamire való publicisztikai alkotást alapozni.

Rákaptunk a muffinra

A NoSalty és a Mindmegette oldalakon havonta több mint kétmillió magyar felhasználó fordul meg, de ha ehhez hozzávesszük a Google keresési listáit is, akkor kiderül, hogy a legkeresettebb Top30 receptnek majdnem a fele édesség volt.

Ismét ez a fránya pontatlanság. A fentiek fényében már világosan látható, hogyan lehet firkálmányt építeni részigazságokra. Mint említettem, egyáltalán nem biztos, hogy magyar felhasználókról van szó, és az sem biztos, hogy Magyarországról. Egy biztos csak, hogy magyar nyelvû. De azért ez jelentõsen tágabb fogalom annál, hogy magyar felhasználó.

Úgy tûnik, hogy a magyarok rákaptak a muffinra, de abból is a legegyszerûbbet (alaptészta, amibe bármit szórhatunk) és a csokisat fogyasztják. Ez a viszonylag egyszerûen és gyorsan elkészíthetõ amerikai sütemény a Mindmegette listáján egyenesen a második helyig jutott, míg a Google szerint ez volt a harmadik legnépszerûbb receptkeresés.

De nemcsak a muffin tört be a magyar gasztronómiába, hanem a brownie is, ami szintén nem tartozik a nagyon bonyolult édességek közé. De még ennél is jobban szeretjük a gofrit, ami a három listából kettõn is igen elõkelõ helyre került, nyilván nem mellékesen azért, mert mindössze négy perc alatt megsül ez az eredetileg belga finomság, amit szinte bármivel meg lehet kenni a pudingtól a csokiszószon át a fagyiig.

Na már most! A muffin tudtommal majdnem minden nyelven muffin, ami azt jelenti, hogy a Google keresõbe beírva ezt a szót mondjuk Angliából, szintén benne lesz a Google által prezentált statisztikai adatokban éppen úgy, mintha az USA-ban írták volna be. Így a Google statisztikáját felhasználni magyar vonatkozásban elég botor dolog (és hiába jelöljük be, hogy csak magyar nyelvû találatok, az sem garancia arra, hogy itthonról származik a keresés). De ha igaz is lenne, hiszen a Mindmegette oldalán is ez a második állítólag, még mindig igaz mindaz, amit fentebb leírtam. Egyébiránt pedig nem tudom, mi a baj azzal, ha szeretjük az egyszerû alapreceptet, amelyet aztán a saját ízlésünknek megfelelõen turbózhatunk fel. Ha mondjuk, én szeretnék egy epres-kivis tejberizst, akkor biztosan nem így keresnék rá. Engem csak az alaprecept érdekelne, amelyhez aztán én magam adnám hozzá a gyümölcsöket. Természetesen ismerem a tejberizs receptjét, ezt csak a példa kedvéért írtam. Egyébiránt pedig az egyszerû szó tudomásom szerint sem szótári, sem pedig köznyelvi értelemben nem egyenlõ az igénytelennel, így végképp nem értem, miért baj, ha szeretjük a muffint. Természetesen teljesen ugyanez igaz a brownie-ra és a gofrira is.

Ugyanakkor nem kell aggódni azon, hogy a hagyományosabb édességek eltûnnek a magyarok asztaláról, a Google-nél például a palacsinta vezet, de felkerült a tíz közé a fánk és a kókuszgolyó is, míg a NoSaltynál egy kakaós linzeres süti, az ún. Kata-szelet lett a vezetõ édesség. És persze a sós rágcsálnivalók között továbbra is vezetõ helyet foglal el a sajtos pogácsa és rúd (három helyezés).

Tészta tésztával

A harminc legkedveltebb recept alapján a magyarok az édességek után a különféle tésztákat preferálják. A pizza és a lángos négy helyezést vitt el, de felkerült a lasagne, és meglepõ módon a bundás kenyér is, ugyan egy kicsit másképp: sajttal, fokhagymával, na meg az egészséges életmód híveinek legnagyobb ellenségével, az ételízesítõvel felturbózva.

Mindmegette Top 10

1. Gofri
2. Csodás csokis muffin
3. Egyszerû sajtos pogácsa
4. Legcsokisabb brownie
5. Bundáskenyér ? másként
6. Pizza
7. Alufóliában sült gombás csirkecomb
8. Lusta lángos
9. Csirkecomb mustármártásban
10. Cézár-saláta
Nincsen ezzel semmi baj. A magyar tésztás (és krumplis) nemzet, mindig is az volt. Szeretjük a tésztát sülve, fõve, levesben, pörkölthöz, salátában. Szeretjük pékárunak és szeretjük süteménynek is. Mezõgazdasági ország ? voltunk valaha, míg ezt módszeresen tönkre nem tették az egyre inkább hazaáruló kormányaink ?, így ez nem is csoda. Minden háztájon kapirgáltak a tyúkok, amelyek rengeteg tojást tojtak. A tojás nem nagyon tartható el sokáig, így tészta lett belõle, mert a száraztészta viszont jó sokáig eláll. Ha pedig nem száraztészta, akkor sütemény, pékáru vagy éppen bundás kenyér. Ettõl még nem lettünk igénytelenek, mert ha ez azt jelentené, hogy azok vagyunk, akkor a kínaiak is azok, mert rájuk ez úgy igaz, hogy rizst rizzsel. Természetesen bennem, és szerintem a legtöbb emberben ? kivéve az általam cseppet sem tisztelt Thüringer Barbarában ? van annyi intelligencia, hogy belássuk: ettõl még sem a kínaiak, sem mi, magyarok nem lettünk igénytelenek. Ami pedig a példának felhozott bundás kenyeret illeti, nagyon jó bizonyíték ez arra, hogy a tojást mire is használta a magyar régen, és mire használja ma.

Ételízesítõ: na itt egy újabb ordító balgaság! Nem maga az ételízesítõ a legnagyobb ellensége az egészséges életmód híveinek, hanem a boltban kapható, multinacionális élelmiszergyártó cégek által gyártott, túlnyomó részben csak sót és mesterséges adalékanyagokat, ellenben zöldséget csak nyomokban tartalmazó szemét. Na ez valóban az egészséges életmód legnagyobb ellensége, ugyanakkor a házilag elkészített, majdnem teljesen csak zöldségeket tartalmazó változata egyáltalán nem egészségtelen. És amilyen gasztros körökben én mozgolódom, ott azoknak sokkal nagyobb a keletje, mint a bolti szemétnek. Ebben a blogban leközlése óta az egyik vezetõ recept a házi ételízesítõ.

Annak viszont nem fog örülni Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, hogy a toplistákra a húsos kaják közül egyedül a csirke jutott fel. A miniszter nemrégiben jelentette be, hogy fejenként évi három kilóval több disznóhúst kellene ennünk, és ezért ösztönzõ kampányt is fog hirdetni.

Kedves Barbara! Te mennyi disznóságot eszel? Mert beszélni sokat beszélsz belõle, az biztos! Amúgy pedig nem értem a problémázás forrását. Az elõbbi részben az egészségtelen életmódunkról beszélt az ételízesítõ kapcsán, most meg a dietetikusok által az egyik legegészségesebbnek tartott húsból történõ túlfogyasztásunkkal akarja igazolni, hogy igénytelenek vagyunk. Kicsit ellentmondásos ez nekem, de sebaj. Egyébiránt egészen biztos vagyok benne, hogy a toplista ismételten téved, hiszen a legnépszerûbb ételeink közül nem is egy sertéshúsból van (Székely-káposzta, toros káposzta, töltött káposzta, fasírt, sült oldalas, parasztsonka, csülök, körömpörkölt, pacalpörkölt, kocsonya, töltött paprika, rakott káposzta, stb.).

Valószínûleg nem értenek egyet vele a táplálkozástudományi szakemberek, akik szerint jóval több fehér húst (csirkét, halat) kellene fogyasztanunk, és úgy tûnik, hogy tanácsaikat meg is fogadtuk. A NoSalty toplistáján ugyanis négy-, míg a Mindmegettén kétféle csirkés étel ért el toplistás helyezést: elõbbin egyenesen a 2. helyig repültek a mustáros-fokhagymás mártásban sült csirkecombok, de jó helyezést ért el a tárkonyos csirkeraguleves és a tejfölben pácolt csirkemell tepsis reszelt krumplival.

Hallod magad, Barbara? ?Egyszerûen és igénytelenül?? Amiket itt most felsoroltál, cseppet sem az egyszerû és igénytelen kategóriába tartoznak. Ha már egy lehúzós cikket akarsz kiadni a kezeidbõl, akkor legalább ne keveredj folyton önellentmondásba!

Ezzel nagyjából a lista végére értünk, és ha hiányérzete maradt, nem csodáljuk. Ugyanis a 30 kedvenc ételbõl az édes és sós finomságok (17), a tészták (6), a csirkés ételek (6) mellett csak egyetlen olyan étel jutott be, aminek zöldség az alapja, méghozzá a Cézár-saláta, bár természetesen ez is tartalmaz ? nem is kis mennyiségben ? húst, és naná, hogy csirkét.

Fõzve: finomfõzelék, zöldborsófõzelék, vajbabfõzelék, paradicsomleves. Savanyítva: savanyú káposzta, csemege uborka, csalamádé, cékla, saláta. Nyersen: vöröshagyma, paprika, retek, paradicsom, uborka, saláta.

És még sok-sok más formában fogyaszt a magyar rengeteg zöldséget (akár nyersen is). Ami pedig a csirkét illeti, fentebb már megbeszéltük, hogy egészséges étel, így nem értem, miért kell rajta folyton ledöbbenni. Az amerikaiak meg marhazabálók, mégsem fikázza õket senki, pedig a vörös húsok sokkalta kevésbé egészségesek, mint a fehérek.

Persze most jöhetnénk azzal, hogy de hiszen a tárkonyos csirkeragulevesben van répa, meg zöldborsó, a tejfölben pácolt csirkemellhez pedig reszelt krumplit ajánlj a receptet beküldõ szakács, de mégis egyszerûbb, ha kimondjuk: bizony a magyarok nagyon messze vannak még az orvosok által preferált mediterrán étrendtõl.

Nem tudok rájönni, mi a gond azzal, hogy sok-sok zöldséget sülve-fõve eszünk. Egyrészt sosem voltunk ? és remélem nem is leszünk ? mediterrán nemzet, másrészt pedig mi magyar emberek vagyunk, akik a sárgarépát a levesbe fõzzük... Az pedig, hogy a ?beküldõ szakács ajánlja? ismét az orrunknál fogva való vezetés tipikus esete. Hogy miért? Mert fentebb leírtam, ezen oldalakra bárki szabadon beregisztrálhat, és beküldhet bármit anélkül, hogy igazolnia kéne, hogy szakács végzettséggel rendelkezik. Így ezek az oldalak gyûjtõhelyei az önjelölt szakácsoknak, kontároknak, hozzáértõknek, és kezdõ háziasszonyoknak egyaránt. Ilyen oldalak tartalmából leszûrt statisztikákkal egy nemzet étkezési szokásait lebecsmérelni az én szememben több, mint szánalmas próbálkozás azon felül, hogy természetesen baromi jó reklám annak a két oldalnak.

És hogy mit ajánlanak az orvosok? Kórházban dolgozom, így ismerek pár orvost. Diabetológust is, dietetikust is, gasztroenterológust is. Õket megkérdezve egyik sem ajánlotta kimondottan a mediterrán konyhát, szóval errõl ennyit. Ettõl még biztos jó az, csak nem feltétlenül kell nekünk is alapvetõ szintekig beépíteni a mindennapi étkezésünkbe. Azt tegyék a mediterránok, minket meg hagyjanak békén a nokedlinkkel, a töltött csirkével, a húslevessel, halászlével, Jókai bablevessel, gulyáslevessel és a sok-sok tésztánkkal együtt. Ha egészségtelen életmód után akarnak kutatni, akkor inkább vizsgálják meg a multinacionális gyorséttermi láncok szemeteit, amelyek a legkevésbé alkalmasak arra, hogy emberi fogyasztás céljából értékesítsék õket.

Igénytelenség és spúrság

A lesújtó képet tovább árnyalja, hogy a NoSalty tapasztalatai szerint oldalukon az ?olcsó? kifejezés volt a leggyakoribb keresõszó, és jellemzõ a magyar életszínvonalra, hogy ez fõleg a hó végi napokon turbózta fel az adatokat. De az is beszédes, hogy a magyar háziasszonyok leginkább a gyorsan elkészíthetõ (5-30 perces) ételeket keresték, és sütibõl is elõszeretettel keresték az olyanokat, amiket nem kell megsütni.

Google Top 10

1. Palacsinta
2. Gofri
3. Muffin
4. Lángos
5. Tiramisu
6. Pizza
7. Lasagne
8. Fánk
9. Brownie
10. Kókuszgolyó
Nos, ez sajnos igaz, bár koránt sem annyira lesújtó a kép. A legtöbb magyar ember ? az ismerõseimet is beleértve ? sokszor az olcsó és gyors ételeket keresi. De ennek oka egyáltalán nem az igénytelenségük. Ennének õk színesebben is, és biztosan örömmel készítenének el bonyolultabb ételeket is, ha lenne rá pénzük és idejük. De nincsen, mert kicsiny hazánk egy olyan ország, amit a világ nagytõkései már szinte teljesen gyarmatosítottak, és az itt élõ õslakosokat, minket, magyarokat pedig rabszolgasorsba taszítottak. Tették ezt azért, mert a korrupt, és a rendszerváltás elõtt és azóta is folyamatosan hazaáruló, magyarellenes politikai elitünknek hála, ezt megtehették. Hiszen politikusaink ahelyett, hogy felléptek volna hazánk védelmében, inkább bedugták a fejüket a nyugati nagytõkések hátsójába, és hagyták, hogy Magyarország egy olyan hely legyen Európa közepén, ahol harmadik világbéli állapotok uralkodnak. Az emberek a végletekig túl vannak hajtva. Dolgoznak reggeltõl estig, hétfõtõl vasárnapig sok esetbe. A fizetésük pedig arra is alig elég, hogy kifizessék a számláikat. Amikor az ember egy tíz, tizenkét, tizenhat órás munkanap végén hazavergõdik nagy nehezen, majd megmosdik, átöltözik, már nem nagyon van sem kedve, sem ideje még két-három órát bûvészkedni a konyhában, hogy ételt tegyen az asztalra. Többek között ezért van az, hogy az istenien finom ? de elég idõigényes ? magyar sztár sütit, a Somlói galuskát felválthatta a muffin. Így hát megint oda jutottunk, hogy Barbara úgy firkált le nagy szavakat, hogy azok valódi okáról vagy nem is tudott, vagy csak inkább hallgatott, mert a kedvenc médiumának így jobban tetszett az újságcikknek cseppet sem nevezhetõ fröcsögése.

Egy népszerû, XIII. kerületi étterem fiatal szakácsa egyenesen azt állítja, hogy a magyarok nemcsak a saját konyhájukban törekednek az olcsóságra, hanem akkor is, ha étterembe mennek. ?A válság óta megugrott azon vendégeink száma, akik fejenként jó, ha 1500 forintot szánnak egy étkezésre, ezért pedig nem nagyon kapnak mást, mint készételeket.?

Régebben elég sokat jártunk a feleségemmel éttermekbe, de nem emlékszem, hogy valaha is találkoztam volna az éttermek szakácsaival. Ebbõl számomra az következik, hogy a szakács csak azt tudja, mit rendeltek tõle, de arról halovány fogalma sem lehet, hogy azt arab, kínai, zsidó vagy éppen magyar. Arra sem emlékszem, hogy bármikor, amikor rendeltem a pincértõl, akkor felszólított volna arra, hogy igazoljam a nemzetiségemet, így most már egészen biztos vagyok abban, hogy vagy Barbara ferdít, vagy az a fiatal szakács, merthogy nem tudhatja, ki rendeli az ételt, az egészen biztos. Ha csak nem õ a szakács, a pincér, meg a helyi rendõrfõnök is egyben. És hogy csak ennyit szánunk étkezésre? Jó esetben ennyit hagynak a zsebünkben a rabszolgatartókat is meghazudtoló munkahelyi fõnökök, és az olyan ? a népre kivetett ? adók, amelyek mellett a hadisarcok csak nevetséges zsebpénzek.

László szerint akik ennél többet áldoznak egy-egy étkezésre, még azok sem választanak az egészséges ételeik közül, pedig számtalan grillezett húsfélét kínálnak salátákkal, és igazán kiváló a halkínálatuk is, ?mégis tízbõl ötször tuti, hogy rántott húst vagy pacalpörköltöt kérnek?. László ezért egyenesen ?igénytelennek, spúrnak és konzervatívnak? tartja a magyar vendégeket, ?nagyon ritka az olyan társaság, amelyik könnyû, egészséges ételt rendel?.

Több, egymástól független tudományos vizsgálat és kutatás is kimondta már, hogy a grillezett húsok, azon belül is leginkább a grillezett vörös húsok rákkeltõ anyagokat tartalmaznak nem is kicsi mennyiségben. A grillezés során a mutagén/karcinogén vegyületeknek jellemzõen két fõ típusa keletkezik. Ezek a következõk: a heterociklikus-aminok (HCA), és a policiklusosos aromás szénhidrogének (PAH). Sehogy sem fér a fejembe, hogy miért tartozik László és Barbara szerint is a rákkeltõ étel az egészségesek közé, míg a pacalpörkölt az egészségtelenek közé.Ha ezek alapján tartja László igénytelennek és spúrnak azokat, akik nála étkeznek, akkor nagyon tudjuk sajnálni Lackót, mert egyrészt komoly értékrendi problémái vannak, másrészt súlyos fogalomzavarban szenved. Attól, hogy valaki grillezett húsok helyett pacalt eszik, vagy rántott csikrét, még nem lett igénytelen.

A spúr (garasos, sóher) szó pedig nem egyenlõ azzal, hogy nincs rá pénzem, sokkal inkább jelenti azt, hogy van pénzem, de sajnálom rá kiadni. De a magyar esetében nem errõl van szó, így sokkal inkább illene rá a szegény szó, mint a spúr. Természetesen errõl az apró, ámde lényeges különbségrõl Barbarának is kellene tudnia, hiszen újságírónak tartja magát (pedig csak egy nevetséges firkász).

Itt még azért megjegyezném, hogy szerény véleményem szerint, egy magára valamit is adó étterem nem nyilatkozna úgy egy médiumnak, hogy "László azt mondja, hogy...". Azt gondolom, hogy ha ezt az egészet komolyan vették volna, akkor vállalta volna mind az étterem, mind pedig a szakácsa a mocskolódó véleményt. De sem az étterem neve, sem annak címe, sem pedig az igen szilárd véleménnyel rendelkezõ Lackó-séf teljes neve nem látható sehol a cikkben. Mindössze ennyit tudni róluk: Laci a tizenháromból... hát mit ne mondjak, elég komolytalan ez így.

A NoSalty szerint viszont ebben a kérdésben is vannak biztató jelek, azzal együtt, hogy sok keresésben szerepel a ?magyaros? jelzõ, egyre több receptben szerepelt az elmúlt évben az olívaolaj, a medvehagyma, a mascarpone, a parmezán, a menta vagy éppen a koriander, és mára csaknem húszféle lisztet használnak a receptfeltöltõ szakácsaik.

Ismétlem, egyáltalán nem biztos, hogy akik a receptjeiket feltöltik hozzájuk, azok szakácsok. Sõt, inkább azt mondanám, igen csekély a valószínûsége, hogy szakácsok. Szerintem teljesen helyénvaló, ha egy magyar ember magyaros ételt keres. Én inkább akkor kezdenék el aggódni, ha az olaszos, a németes, a franciás ételeket keresnénk a legnagyobb arányban. A globalizációnak és az internetnek köszönhetõen azonban a különbözõ népek, nemzetek konyhamûvészete ezt-azt átvesz egymástól, így természetes, hogy a magyar gasztronómiába is egyre több, nem feltétlenül magyar eredetû étel, vagy alapanyag kerül be (bár a felsoroltak közül nem is egy több tíz éve szerepel a magyar gasztronómiában: koriander, medvehagyma, menta). Hogy ez mennyire bíztató, vagy mennyire nem, szubjektív. Az említett oldal vezetõjének és Barbarának biztosan az?

Vigasztaljuk magunkat

Henter Izabella dietetikus szakember nem lepõdött meg az eredményeken, mint mondja, nagyjából egybevág a tapasztalataival. Szerinte a toplistákon azért lehet ilyen magas az édességek aránya a keresett receptek között, mert ?édességgel vigasztaljuk magunkat?, és ezt a nassolási formát láttuk a leggyakrabban mintaként.

Köszönjük Izabellának, hogy ellátogatott mindannyiunk családjába, és minden magyar ember neveltetését és táplálkozási szokásait figyelemmel kísérte születésünktõl napjainkig. Hogy ez lehetetlen? Mi tudjuk, de Izabella és Barbara nem, mert ha Izabella tudná, akkor nem jelentene ki tényként feltételezéseket, ha pedig Barbara is tudná, akkor nem írna le tényként tálalt feltételezéseket. Honnan tudja ugyanis Izabella, hogy milyen mintát láttam például én? Egyébiránt Izabella minden bizonnyal pszichiáter is, akinek mindannyian megnyíltunk, és elmeséltük, hogy milyen lelki bajok miatt nyúlunk az édességekhez. Mert ugye ezt a feltételezését is tényként tolta a képünkbe. De erre is igaz az, amit fentebb írtam, miszerint a legtöbb emberben ? kivéve az általam cseppet sem tisztelt Thüringer Barbarában ? van annyi intelligencia, hogy tudjuk, ezt nem lehet ennyire általánosítva kezelni. Egészen biztosan vannak, akik ezért eszik az édességet. De ott vannak azok az anyukák és nagymamák, akik gyermekeik, unokáik örömére sütnek. Ott vannak azok, akik az ízek élvezetéért nassolnak, és nem vigaszból. Remélem, most már Lackó után Izabella légbõl kapott, valóságot mellõzõ halandzsáit is sikerült megcáfolnom.

De ki is ez a Henter Izabella (fotó) valójában? Egy dietetikus, aki többek között olyan cikkeket ír, amelyek szerint az országban válságban van a dietetikus szakma, és hogy mennyire nem becsülik meg a munkájukat. Tehát étkezésünkre vonatkozó lekicsinylõ véleménye nem nagyon vehetõ komolyan az alábbi idézet fényében, amely nem része  Barbara cikkének, ezért nem is emelem ki színessel: ?...Magyarországon 1400-1500 dietetikus van, a fele kórházban dolgozik, közel fele elhagyta a szakmát. Ha leépítés van az intézményekben, elsõként õket bocsátják el. Nincs a közétkeztetésben jogszabály arra, hogy a diétát csak dietetikusok állíthatják össze. Az ÁNTSZ megkövetelheti, de jogszabály nincs rá. Ez ellehetetleníti a munkakörülményeket...? Az ezt a részletet tartalmazó cikk forrása az www.elitmed.hu

Szerinte ez még önmagában nem lenne nagy baj az egészségügyi szempontból, ?ha nem elõcukrozott, vízben oldódó kakaót használnánk, hanem igazi holland kakaóport, ha nem tejbevonóból készítenénk édességet, hanem igazi étcsokoládéból, túróval, gyümölccsel, olajos magokkal, és fõleg, ha a mennyiségre is ügyelnénk?.

És igen! Izabella öngóljaként említeném meg azt, amit az igazi kakaóról ír. Ilyen sületlenséget csak egy pancser firkász és egy dilettáns dietetikus különös párosítása képes leírni. Merthogy Hollandiában igaz, hogy sok kakaót dolgoznak fel, de tudtommal egyetlen Holland kakaóültetvény sincs. Így nincsen igazi Holland kakaó, csak igazi, Hollandiában feldolgozott kakaó. A kettõ nem ugyanaz, és a különbség sem kisebb, mint a kocka és a gömb közötti különbözõség. Arról nem is beszélve, hogy az elõcukrozott kakaó is igazi kakaó, csak éppen cukrozva van. Mert ha nem így lenne, akkor fel kellene jelentenem a világ egyik legnagyobb cukrozott kakaót (is) gyártó cégét a vásárlók megtévesztéséért, amiért igazi kakaónak adja el a termékét. Így tehát ez nem volt más részükrõl, mint sületlenség.

És mi az, hogy igazi étcsokoládé a tejbevonó helyett? Nem tudom, hogy más országokban erre milyen szabályozás vonatkozik ? mondjuk nem is érdekel, mert eme cikk célközönsége a magyar ?, de Magyarországon csak olyan termékre lehet ráírni, hogy csokoládé, amelyik valóban az, tehát igazi. Minden mást lehet tejbevonónak, vagy csokoládé ízû valaminek hívni. Ebbõl kiindulva teljesen értelmetlen az igazi étcsokoládé szókapcsolat, hiszen ez azt jelentené, hogy igazi igazi. Felesleges tehát az igazi jelzõ egy amúgy is, neve által teljesen nyilvánvalóan igazi termék elé. Nem is elemzem tovább ezt a pár mondatot, mert egy kisebb esszét lehetne írni annak silányságából.

Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Dietetika, Humán Táplálkozás Tagozatának vezetõje szerint konzervatívak és szegényesek a hazai étkezési szokások, ?nem ritka, hogy amikor tanácsot adok, csak néznek rám nagyra nyílt szemekkel, mert el sem tudják képzelni, hogy vacsorára milánói makaróni helyett mondjuk egy kis lencsesalátát egyenek sajtos pirítóssal. Gyakori jelenség, és tévedés, hogy csak a férfiak gondolják azt, hogy csak az a jó vendéglátás, ahol húst adunk hússal, a hölgyek is nagyon merevek.?

Lencsesaláta sajtos pirítóssal? Nem csoda, hogy csak bámulnak tágra nyílt szemekkel. Ezek alapján szerintem nagyon sok magyar háziasszony és családtagjaik nevében jelenthetem ki, hogy szerencsések lehetünk, hogy nem az Egészségügyi Szakmai Kollégium Dietetika, Humán Táplálkozás Tagozatának vezetõje készíti el a vacsoránkat. És hogy szegényesek lennénk? Szegények igen, de szegényesek semmiképpen sem. A magyar ember amúgy vacsorára nem feltétlenül eszik milánóit. Annál inkább vajkrémmel vagy körözöttel megkent kenyeret, esetleg egy-két pohár tejjel. Természetesen biztos van, aki milánóit eszik vacsorára, de nem hiszem, hogy ettõl még szegényes lenne. Ha pedig tényleg milánói a vacsora egy magyar asztalon, akkor azt hiszem, komoly meggondolatlanság azt konzervatívnak nevezni.

Egy kis értelmezés: Konzervatív (maradi, régimódi; érték megõrzõ; ellenséges az újdonságokkal szemben). Ha ebben az értelemben vesszük a szót, akkor bizony vagy nem igaz ez ránk, magyarokra, vagy ha igaz, akkor nem értem, hogyan törhetett be a magyar gasztronómiába a sok-sok idegen süti és étel, amelyekrõl Barbara hadovált fentebb oly elítélõen. Azonban ha mégis kiderülne, hogy konzervatívak vagyunk (esélytelen), akkor arra én személy szerint büszke lennék, ugyanis az azt jelentené számomra, hogy tiszteljük a gyökereinket és a hagyományainkat. Vajon ez miért olyan elítélendõ mind Barbara, mind pedig Izabella számára?

Henter úgy véli, hogy a legnagyobb baj az, hogy egyhangúan étkezünk, ?ha megnézünk egy átlagos vasárnapi menüt, akkor azt látjuk, hogy a leggyakrabban húsleves, rántott hús, sült krumpli, pörkölt van az asztalon, vagy minden ki van rántva a fakanálig bezárólag, és alig szerepel zöldség vagy gyümölcs a menüben. Ez annak is köszönhetõ, hogy kevés a fantázia és minimális a ráfordítás, valamint hiányzik a fõzési gyakorlat, pedig még soha az életben nem volt ennyi fõzõmûsor a tévében, és ennyi gasztrooldal az interneten.?

Szerintem Henternek addigra ment el teljesen a józan esze és ítélõképessége, míg elért a véleményének kifejtésében eddig a pontig. A húsleves ugyanis tradicionálisan része a magyar családok vasárnapi menüjének a pörkölttel és a rántott hússal együtt. Mi magyarok ezt szeretjük, ezek a részei a hagyományainknak, és akit ez zavar, az menjen és egyen lencsesalátát sajtos pirítóssal ahelyett, hogy a magyar hagyományokat fikázza. Egyébként mellékesen jegyezném meg, hogy a leveseink tele vannak zöldséggel, a pörkölt és a rántott hús mellé pedig általában valamilyen savanyúság dukál. A savanyúság pedig két ok miatt is igen egészséges: 1.) nyers zöldségeket tartalmaz. 2.) ecetet tartalmaz, amely szintén nem egészségtelen. Ez tehát inkább hagyomány és tradíció, mint fantáziahiány. De ugye honnan is tudhatna Barbara bármit is a magyar hagyományokról és tradíciókról.

Az pedig, hogy kinek mennyi a fõzési gyakorlata, egyáltalán nem hozható összefüggésbe a fõzõmûsorokkal, mert egyrészt ahhoz, hogy valaki abból szerezzen gyakorlatot, a tévé elõtt kellene elkészítenie az ételét lépésrõl lépésre. Másrészt pedig, a fõzõmûsorokból a mûsoridõ drágasága miatt általában az elkészítés háromnegyede kimarad. A gasztrooldalak pedig ? fõként az a kettõ, amelyet Barbara elõszeretettel emleget ? még annyi gyakorlatot sem adnak.

Egyébiránt az, hogy sok a fõzõmûsor és a gasztrooldal, ahogy Izabella említette, egyértelmûen azt jelenti számomra, hogy a magyarok igen is szeretnek fõzni, és idõt áldozni a konyhában való alkotásra. Hogy miért gondolom ezt? Azért, mert a televíziós csatornákon minden egyes percnyi mûsoridõ komoly százezrekbe, vagy akár milliókba kerül (ez függ a csatornától és a mûsoridõtõl), miközben egy fõzõmûsor a legrövidebb változatban is legalább 15-20 perces. Ha nem lenne erre igény, akkor biztosan nem költenének erre ennyi pénzt. Tehát igény van rá. És hogy mennyire fantáziadúsak és idõt nem spórolósak a magyar háziasszonyok ? már feltéve, hogy ezt megengedhetik maguknak ?, arról éppen az interneten megszámlálhatatlanul nagy mennyiségben fellelhetõ gasztrooldalak és gasztroblogok sokasága tesz tanúbizonyságot. Ez utóbbiak legalábbis mindenképpen. Így azt hiszem, Henter ezen állítása is elbukott.

Az egészségügyi menedzser szerint el kéne végre oszlatni azt a tévhitet, hogy ?az egészségesebb drágább?, 200 forintból a zöldségesnél is tartalmas és tápláló élelemhez jutunk, nem csak az  aluljárós pékségnél. ?A magyarok mintha elfelejtették volna, hogy mit kell a zöldségekkel csinálni, maximum fõzeléknek fogyasztják berántva, habarva vagy savanyúságnak. Úgy tûnik elkerüli a figyelmüket a grillezés, aromás párolás fóliában, wokban, cserépedényben sütés, az öntetek, mártogatósok ezernyi változata, a zöldségkrémek garmada, nem is beszélve arról, hogy nyersen is lehet fogyasztani.?

Itt megint igen komoly a pontatlanság, mert az aluljárós pékséggé degradált üzletekben nagyjából semmit sem kapunk az említett pénzösszegért. A helyzet nagyjából ugyanez a zöldségesnél. Arról nem is beszélve, hogy kimondottan zöldségtõl sosem fogunk jóllakni. De annyiból, amit 200 forintért vehetünk, egészen biztos, hogy éhen veszünk. Arról már nem is beszélve, hogy egy átlagos magyar család négy fõs. Fejenként 200 forint, az már 800 forint / étkezés (napi 3 étkezés 2.400 Ft, ami havi szinten 72.000 Ft), és ez még csak a zöldség. Igazán örülök, hogy Henter szerint ez így rendben van, de ezek után még csodálkozik, hogy nem túl népszerû és megbecsült a szakmája?

És mi az, hogy a magyarok elfelejtették, mit kell a zöldséggel csinálni? A zöldség is épp olyan konyhai alapanyag, mint a többi. Ezalatt azt értem, hogy sokféleképpen felhasználhatóak. Süthetjük, fõzhetjük, ehetjük nyersen. Mitõl egészségesebb a wokban grillezett zöldség, vagy a párolt a fõzöttnél? Mert ugye fentebb Barbara leszólta a levesbe belefõzött répát és a fõzeléket is. Tudni kell minden zöldségrõl és gyümölcsrõl, hogy a bennük lévõ vitaminok hõhatásra lebomlanak. Ez azt jelenti, hogy a grillezést és a párolást követõen pont ugyanolyan, kizárólag csak élvezeti célból fogyasztható ételt kapunk, mint fõzés után, hiszen az említett feldolgozási formák mind magas hõmérsékleten történnek. Így aztán szépen lassan egyre biztosabb leszek abban, hogy Barbara, és ez az alkalom szülte egészségügyi menedzser vagy annyira buták, hogy mindezt nem tudják, vagy szándékosan akarják közösen lejáratni a magyarok étkezési szokásait. Ezt tûnik igazolni géniusz menedzserünk azon agyszüleménye is, hogy a zöldségek savanyítását is azon feldolgozási formák közé sorolja, amelyeket így összegez: ?A magyarok mintha elfelejtették volna, hogy mit kell a zöldségekkel csinálni, maximum fõzeléknek fogyasztják berántva, habarva vagy savanyúságnak.?

Köztudott ugyanis, hogy a zöldségek savanyításának mára már több ezer éves hagyománya van, és gyakorlatilag ez az egyetlen olyan tartósítási módszere a zöldségeknek, amelyek során megõrzik vitamintartalmuk nagy részét. Így nem hogy felejteni kellene a savanyúságok készítését és fogyasztását, hanem erõsíteni. Ezt amúgy szintén több nemzetközi kutatás is gazolta: a természetes módon erjesztett savanyúságok nagyon egészségesek, vitaminban dúsak, valamint kimondottan jó hatást gyakorolnak az emberi szervezetre, ezen belül is leginkább az emésztõrendszer teljes szakaszára. Szóval, nem kell rögtön mindent elhinni egy egyre inkább hiteltelen álújságírónak és egy hirtelen kelt egészségügyi menedzsernek.

Ami pedig a mártogatósokat illeti, a magyar konyha két leghíresebb krémje az Erõs Pista és az Édes Anna. Mindkettõ nyers zöldségbõl készül. De beszélhetnénk a reszelt tormáról, a tartármártásról, a paradicsomszószról, vagy éppen a meggyszószról, szóval ezekben sincs akkora hiány, mint ahogy azt fröcsögi a cikk. A tepsinek és a lábasnak pedig hazánkban a cserépedényekkel együtt sok-sok éves hagyománya van, ezek használatában nem szenvedünk hiányt. A wok ? ami nem más, mint a kínai serpenyõ ? pedig nem éppen nevezhetõ nemzeti edényünknek, így azt hiszem, ha használatát nem visszük túlzásba, senki sem vethet ránk követ. Vagy ha mégis, akkor kövezzük meg a kínaiakat is, amiért a rizspárlatukat nem butykosban tartják, ami pedig nekik nem nemzeti tárolóeszközük.

?Gyakran járok mostanában iskolákba felmérést készíteni, és azt látom, hogy hiába jó minõségû az étel, amit ebédre adnak, a gyerekek nem eszik meg, mert nem ismerik, vagy nem szeretik az alapanyagokat, otthon nem látnak ilyesmit az asztalon. Viszont nagyon gyakran fogyasztanak tésztát, van olyan, akinek csak ebbõl áll a napi bevitele, péksütemény, szendvics a suliban, otthon meg valamilyen tészta. Komolyan gondolom, hogy az egészséges táplálkozást tanítani kellene az iskolában is, mert úgy tûnik, hogy az otthonokból egyre inkább eltûnik a jó példa, és ez komoly egészségügyi problémákat fog okozni a következõ generációkban is, egyre nõ az elhízott, cukor, szív- érrendszeri, ízületi és a daganatos betegségekben szenvedõk száma.?

Na ez nem más, mint a rendszerváltás óta a demokrácia látszataként fenntartott csúfság melléktermékeként nyakunkba ömlött mocsok hatása. Az én gyermekkoromban az iskolában még rendszeresen adtak az ebédhez, uzsonnához zöldségeket, gyümölcsöket. És nem hogy ne ismertük, vagy ne ettük volna meg, de még repetáztunk is volna belõle, ha lehetett volna. Akkoriban a televízióban olyan reklámok mentek, hogy ?minden nap egy alma, és a doktor alma?, és nem az, hogy egyél meg minden nap egy pohár gyümölcs ízû (tehát nem gyümölcsöset) joghurtot, és egy kétfajta multivitamin készítményt. Az, hogy ma a kisiskolások nem fogyasztanak elég gyümölcsöt és zöldséget, szintén nem nevezhetõ igénytelenségnek. A médiának hatalmas nevelõ ereje van, és ma a média nem a gyümölcsökre és a zöldségekre neveli a népet. Az anyukákat pedig azzal csábítják el, hogy folyton azt sugallják, a gyermeküknek adjanak egy kapszulát, mert abban minden benne van, amire egy fejlõdõ szervezetnek szüksége van. Tehát az, hogy az otthonok átalakulnak, és eltûnnek  (ha egyáltalán tényleg eltûnnek) belõle fontos és hasznos dolgok, sokban függ a népbutító médiából ömlõ reklámok sugallta alaptalan, a valóságot mellõzõen megtévesztõ hazugságoktól (mint például ez a cikk is, amelyre éppen reagálok).

Ami pedig Henter azon kijelentését illeti, hogy minden iskolába tanítani kellene az egészséges táplálkozást, nem nagyon tudom komolyan venni a tõle fent beidézett mondatokat követõen, mert ahelyett, hogy azt sugallaná: Izabella a gyermekek egészséges táplálkozása miatt aggódik, inkább váltja ki azt az érzést, hogy a saját ? és a szakmabeliek ? megélhetésének nehézsége okozhat számára komoly aggodalmakat. Egyébiránt pedig nem hiszem, hogy ezt kellene oktatni az iskolában. Nem hiszem, hogy ma, amikor a fiatalok nagy része az általános iskolából elballagva még mindig komoly helyesírási, fogalmazási, mondatalkotási, olvasási, szövegértési ,és nem utolsó sorban kommunikációs problémákkal küzd (arról nem is beszélve, hogy a fizika, matematika és egyéb tárgyak terén mennyire hiányosak a tudásuk), arra kellene feleslegesen tanórákat fecsérelni, hogy megtanítsuk nekik, hogy a milánói és a péksüti az ördögtõl, míg a lencsesaláta és a sajtos pirítós pedig az istentõl való ? legalábbis Izabella szerint.

És mire idáig elértünk, már jó sokszor lehúzták a tésztát a pocskondiázó cikkben, pedig van olyan nemzet, amelyik még nálunk is több tésztát fogyaszt. Ez pedig nem más, mint az olasz. Mégsem hallani sehol, hogy az olaszok a sok-sok tésztától és az arra feltétként felpakolt töménytelen mennyiségû cukros, édes szósztól, mártástól, valamint a rászórt iszonyatosan sok zsíros sajttól egészségtelenek lennének. Pedig õk már az anyatejjel szívják magukba a spagettit, pennét, makarónit, tortellinit és természetesen a raviolit. Így azt hiszem, felesleges azt sugallni, és ránk erõltetni, hogy ha tésztát eszünk, akkor egészségtelenül táplálkozunk. És ha mi, magyarok elhízottak vagyunk, akkor mik az amerikaiak a sok marhahússal, sült krumplival, gyors éttermi szeméttel?

A sok betegség pedig, amelyet Izabella a táplálkozással hozott összefüggésbe, nem feltétlenül azért van, mert tésztát eszünk, és nem lencsesalátát, hanem sokkal inkább a növényvédõszer maradékokkal teli, gombaölõ- és rovarölõszerrel kezelt zöldségek, gyümölcsök, gabonák miatt, amin csak ront, ha ezekbõl még többet eszünk. De természetesen a fentebb említett betegségekhez jócskán hozzájárulnak a multinacionális élelmiszergyártó cégek adalékanyagokkal, sóval, cukorral, tartósítóval maximálisan teletömött termékei is. Így nem mondom, hogy ne fogyasszunk zöldségeket, de azért ne is jelentsünk ki olyan orbitális baromságokat, hogy azért leszünk betegek, mert mondjuk sok tésztát eszünk.

Mindent összegezve azt kell, hogy mondjam, a magyar valóban igyekszik olcsón étkezni, mert a drágát nem tudja megfizetni, de egyáltalán nem igénytelen. A magyar gasztronómiában rengeteg finom, egészséges és híres étel található. Az pedig, hogy ételeink nem wokban készülnek, hanem lábasban és serpenyõben, inkább tekinthetõ helyrajzi kérdésnek, mint fantáziahiánynak, vagy igénytelenségnek. A magyar konyha tehát sokrétûen összetett, és gazdag mind fantázia, mind pedig alapanyag tekintetében, és reméljük, ezt sosem fogják tudni sem eltaposni, sem meggyalázni a Thüringer Barbara, Henter Izabella és az interjúfelkéréstõl mámorosan lódító Lackó-pincér félék.

Aki esetleg szeretne Barbarának köszönõlevelet írni a magyar gasztronómiát gyalázó cikke miatt, az ezen címek valamelyikén teheti meg: barbara.thuringer@gmail.com, tbarbara@mail.index.hu.

Folytats a blogon ... eztfaldfel.blogspot.com/2014/03/igeny...

sponsored links

Keres?s