.....
sponsored links
Eltelt ez a két nap is, véget ért a Húsvét. S bár elég hûvös napok voltak, mi vasárnap és hétfõn is kimozdultunk itthonról. Vasárnap a hutáknál a hegyekben fent jártunk. Gyönyörû tájakat láttunk, kedves emberekkel találkoztunk. Szivet melengetõ volt látni, ahogy családok, vagy csak magányos nénikék kosárral a karjukon igyekeztek a templomba, hogy megáldassák a húsvét hozzávalóit, a sonkát, a kalácsot és a tojást. Minden faluban harangszó hívott a misére, istentiszteletre, ünneplõbe öltözött emberek köszöngettek ránk mindenfelõl. Bence ezt is furcsállotta, nem értette, miért köszönnek nekünk, s mi vissza, hiszen nem is ismerjük egymást. Ez újabb beszédtémát adott, kiveséztük, hogy ez az a dolog, ami sajnos a városi emberek többségébõl már elveszett. Ez az emberközpontúság, ez a barátságos köszöntés, ami nem kerül pénzbe, csak másodpercnyi jólneveltségbe, és mégis milyen sokat jelent...Ropogós házi perecet vettünk a perecesnél Erdõhorvátiban, friss vizet ittunk Újhután a csorgónál, és gyönyörû, néha már mesébe illõ házikókat láttunk egészen magasan, ott, ahol talán már a "madár sem jár". Hazafelé a Tisza egyik holtágánál megebédeltünk, magunkkal hozott szendvicseket ettünk. Piknikkosárra gondoltam elõször, de reggel rájöttem, akkora szélben bajos lenne körbeülni egy asztalt és megteríteni. Így zsemlébe került a fasírt, a rántott hús, a füstölt csirkemell. Egy zacskó salátakeveréket szétosztottam bennük, s hogy ne legyen olyan száraz az egész, tejfölt kikavartam majonézzel, tettem bele egy nagy kanállal a kedvenc saláta fûszerkeverékembõl, s isteni hagymás szószt nyertem belõle. A fiúknak úgy ízlett, hogy tegnap este a sonkához is ezt ...