Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Tökély
sponsored links
Mikor megkaptam, madarat lehetett volna velem fogatni az örömtõl: sosem láttam ennél gyönyörûbb csokit. Az egész egy vastag aranyszínû kartonpapíron nyugszik, celofánba csomagolták, amit egy vízfestékkel festett tájképet ábrázoló papírszalag fog körbe. A csoki pedig gyönyörû türkizkék, s ha a tábla talpát is megszemléljük, ebben a különleges kékségben nagy vöröslõ pontok (aszalt áfonyaszemek) vannak. Leginkább a Zsolnay-lányok keleti stílust porcelánba álmodó egzotikus mûtárgyaira emlékeztet, és meglepõen hosszú ideig hozzá sem nyúltam. Csak csodáltam, mutogattam mindenkinek, hogy ugye, milyen szép ez a csoki? Milyen mesterien kimunkált kis kockákból áll, látjátok? Néha megsimogattam, és arra gondoltam, milyen fantasztikus, hogy van egy ilyen szépséges táblám. Gondolkodtam azon, kikkel osszam meg azt a pillanatot, amikor megbontom a csomagolást, körbeszimatoljuk a csokit, óvatosan letörünk belõle egy-egy kockát. Elképzeltem, ahogy a pici, türkizkék csokiforgács-maradékokat az ujjammal próbálom felemelni az aranyszínû alátétrõl, hogy ne veszenek kárba. Még arra is gondoltam, milyen jó lenne menõzni egy kicsit, micsoda szuper csokim van ? és közben hálás is voltam nagyon annak, akitõl ajándékba kaptam. Jegyzem meg, ezek a kóstolós képek olyannyira lefoglaltak, hogy volt, hogy egy értekezleten jutott eszembe, milyen klassz is lesz egy ilyen mestermûvet megkóstolni. Olyan volt, mint egy korai backflash egy olyan kábítószer használata után, amit még ki sem próbáltam. Aztán meggondoltam magam: nem a mohóságnak engedtem, csak egyszerûen úgy gondoltam, mûtárgyként mégsem tartogathatom örökké ezt az élelmiszert. Kicsomagoltam, és nem is szimatoltam, csak letörtem egy kockát, már meg sem vizsgáltam celofán nélkül (pedig anyukám arra tanított, nézzek meg mindent alaposan, mielõtt a számba veszem), szóval kicsit elsietve és deszakralizálva, de megkóstoltam.
Hát ezt a szemetet! Arra persze számíthattam volna, hogy a csoki valójában színezékkel festett fehércsoki, de hogy ilyen silány minõségû, azt nem hittem volna. Azt hiszem,ilyen íze lehet a pici megcukrozott pálmazsírnak ? persze ez inkább csak utóízként jelentkezett, mert amit éreztem, és ami elsõre is drasztikus volt, az a festék íze. Nem tettem próbát, de feltételezem, hogy ha ennek a táblának az ízét összehasonlítottam volna egy doboz türkizkék raditárorfestékével, lehet, hogy ízben az utóbbi vert volna rá az elõbbire. Az íztelenre száradt áfonyaszemek meg vajmi keveset javítottak a köröttük lévõ borzalmon. Persze, gondolhattam volna, hogy a messzirõl, egyértelmûen ajándékba szánt csoki olyan, mint a szendvics a restiben ? kilométerekre lesz a vevõ akkor, mikor rájön, hogy a zsemle elsõ két centijében van csak felvágott. Csakhogy ez annál is rosszabb volt: szörnyû volt az íze! És egy kívülálló megjegyzése kellett ahhoz, hogy kiderüljön: nem csak a nyelvem, hanem a fogaim is türkizkékek lettek. Úgyhogy: ajándék csoki után nézd meg a fogad.
