A legkĂźlĂśnfélébb nemzetkĂśzi éttermek szinte gombamĂłd szaporodnak a vĂĄrosban: talĂĄlunk mĂĄr remek osteriĂĄt, trattoriĂĄt, tapas bĂĄrokat, gĂśrĂśgĂśket, tucatnyi indiait, humusz bĂĄrt, a legkĂźlĂśnfélébb kĂ­naiakat, szecsuĂĄnit, kantonit, gagyikĂ­naibĂźfék szĂĄzait, oroszt, szĂ­rt, bajort, sĂľt még montenegrĂłit is. Egy valami azonban nagyon hiĂĄnyzik. Egy elegĂĄns francia étterem. Tegye fel a kezét, aki a Chez Danielen kĂ­vĂźl meg tud nevezni egy autentikus francia intézményt? Gondoltam. Senki.

Épp ezért felmerĂźl a kérdés: miért van az, hogy a gasztronĂłmia hazĂĄjĂĄbĂłl, az étkezési kultĂşra MekkĂĄjĂĄbĂłl, a modern konyhatudomĂĄnyok kialakulĂĄsĂĄnak otthonĂĄbĂłl, Escoffier és Larousse hazĂĄjĂĄbĂłl, a nagy FranciaorszĂĄgbĂłl valahogy itt nem ver gyĂśkeret semmi. Pékek és sajtboltok vannak dĂśgivel, de étterem nem sok.

Aki ma bistronak nevezi magĂĄt, az sem gyĂĄrt francia ételeket, inkĂĄbb magyaros, Ăşjraértelmezett monarchia-béli, vagy mediterrĂĄn kosztot nyomnak. Lehet, hogy azért van, mert a francia konyhatechnika alapjait prĂłbĂĄlja meg mindenki beépĂ­teni a sajĂĄt hazĂĄjĂĄnak kosztjĂĄba, de francia ételekkel inkĂĄbb nem kisérleteznek? ValĂłszĂ­nĂťleg ez lehet a probléma.

A Pavillon de Paris remek adottsĂĄgokkal rendelkezik. Egy rĂĄnézésre ...