Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Makettország - Szlovénia
sponsored links
Juhtúrós gnocchi Jó sorsom Szlovéniába vezérelt, ebbe a csöppnyi, kétmilliós országba (nyáron többen vannak). Olyan, mint egy terepasztal, minden a helyén, minden rendben?és minden megtalálható benne. Sûrítve a világ. A fõvárostól félórányira csodás síterepek, másfélóra autóútra az Adria. Sok hegy, síkság, finom borok. Nyugdíjasok - is - a szállodákban. Olyan, amilyet mindig is kívántam Magyarországnak: Kelet és Nyugat, Észak és Dél évezredes kapcsolatából csakis a legjobb géneket örökölte: nyugati/északi precizitást, keleti/déli életörömet. Ez a juhtúrós gnocchi is mintha ezt mintázná, szlovák tejtermék az olasz eredetû ételen. És az elegáns szálloda tányérján elegánsan odapöttyentve egy kis adag, elõételként, mint ahogyan ezt az ékszerdoboz-országot is odapöttyentették a térképre, végtelenül elegánsan, jóízléssel, minden falat öröm. Hozzávalók A gnocchihoz 1 kiló lisztes krumpli 25+5 deka liszt 2 tojás Só A szószhoz 25 deka juhtúró 3 deci tejföl A tálaláshoz Rucola A krumplit megfõzzük, áttörjük, kihûtjük. Összegyúrjuk a 25 deka liszttel, a sóval és a tojásokkal. Kisfiunk kezével 1-2 centi átmérõjû rudakat sodrunk belõle, elvágjuk õket, és egy villa hátával meghengergetjük, hogy recések legyenek (elmaradhat). A sodráshoz, hengeregtéshez használjuk fel az 5 deka lisztet. Forró vízben kifõzzük (amíg fel nem jön, és még egy kis idõ, nagyjából 5 perc). Kiolajozott tálba tesszük, egy picit várunk, hogy megdermedjen, és akkor keverjük össze az olajjal és a már kifõtt gombóckákkal, így nem törik-málik szét. A tejfölt összemelegítjük a juhtúróval, hogy szépen összeolvadjanak. A tányér aljára rucolákat rendezünk csinosan - kisleánykám szerint bükklevelek -, erre kerül a gnocchi, majd egy pöttyintés ? vagy sok ? juhtúró. A tetejét az étteremben még egy nagyon érdekes, paprikaízû, kicsit kemény, szalmaszáljellegû képzõdmény is díszítette, ami minket, magyarokat képviselt ? legalább is az én képzeletemben ? és amire a nemzetközi társaságból senki sem jött rá, mi is lehet az. Viszont finom volt.
Kicsi fiamnak megengedtem, hogy rágózzon. Gondolom, ezért nem kerülök be a Leglazább anyukák rekordkönyvébe. Bár ha alaposabban megvizsgáljuk az elõtörténetet?kislányom ugyanis fuldoklós típusú gyerek. Õsz hajszálaim jelentõs részét szereztem be azon a módon, hogy gyermekem feje már kékült a félrenyelt alma- vagy barackdarab miatt. Speciális mûfogással mindannyiszor kihalásztam a nem rendeltetésszerû helyrõl, de ezalatt a tizedmásodpercek éveknek tûntek, a hirtelen mozdulatokat pedig lassított felvételként éltem meg, és még most is, ahogy gépelek, fizikailag fájnak az ujjaim a félelemtõl. Na és ezen elõzmények után, jó sok év elteltével, megengedtem nagyobbamnak és a kisebbemnek is, hogy rágózzanak. A felnõttséghez vezetõ lépcsõ egy újabb fokát elérve a törpe méretû Laza Csávó csípõre és zsebre tett kézzel úgy summázta édesanyja életben való csetlését-botlását: - Anyu, te azt hitted, hogy nem tudok rágózni. Pedig én már kisbaba koromban is tudtam!
