Épp a louviers-i piacon ĂĄlltam sorba kĂśrtéért egy jĂł vĂĄgĂĄsĂş ifjĂş gazdĂĄnĂĄl.

Mivel a mellettem ĂĄllĂł idĂľsebb asszony valahogy tĂşl finnyĂĄsan vĂĄlogatott a kĂźlĂśnféle ĂĄllapotĂş és fajtĂĄjĂş kĂśrték kĂśzĂśtt, megkérdeztem, milyen célra veszi Ăľket.

- Clafoutis-t sĂźtĂśk! - felelte.

MegértĂľen bĂłlintottam, de talĂĄn nem elég lelkesen, mivel a clafoutis, vagyis a kĂśnnyĂť tésztĂĄjĂş, gyĂźmĂślcsĂśs édesség nagyjĂĄbĂłl olyan mindennapos dolog NormandiĂĄban, mint zĂśld mezĂľin a legelĂľ tehenek.

- Ó, csakhogy az én clafoutis-m nem olyan, mint mĂĄs kĂśzĂśnséges clafoutis! - tette hozzĂĄ az asszony, és pajkosan megvillant a szeme. - De nem ĂĄm! Aki az én clafoutis-mat megkĂłstolta, mind azt mondja, hogy annĂĄl jobbat életében nem evett.

(Idézet, Susan Loomis: HĂĄz a Tatin utcĂĄn c. kĂśnyvébĂľl)

Természetesen Susan elkérte és megkapta a receptet, amit Õ is tovĂĄbb adott a kĂśnyvében és Ă­gy én is meggyĂľzĂľdhettem rĂłla, hogy ez tényleg nagyon finom gyĂźmĂślcsĂśs pite.

Íme a recept.

LevendulĂĄs-mézes-kĂśrtés clafoutis

HozzĂĄvalĂłk

A kĂśnyvben szereplĂľ mĂłdon adom meg a receptet, tehĂĄt nem grammban!)

75 dkg kĂśrte (én 1 kg nyĂĄri kĂśrtét vĂĄlasztottam) ...