Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Karintia még egyszer, most kajákkal!
sponsored links
Szerintem az ételekrõl és az étkezésekrõl való beszámoló igazán megér egy misét. A Hotel Hochschober-ben ahol laktunk, tulajdonképpen egész nap lehetett enni-inni. Kezdtük ugye a reggelivel, ami nálunk totál alap. Vagyis eszünk úgy órán át. Jó magyar virtus szerint mindenbõl veszünk. Sokat. Esetenként többször is. Elõször is, mert az egész napos sétához, túrához majd wellneszkedéshez kell az energia. Másodszor, mert - magamra gondolva - itt végre elém rakják, nem kell mosogatni, nagy a választék és egyszerûen mindent meg kell kóstolni.
Tehát a reggeli. Klasszikus svédasztal. Hideg és meleg ételek, de itt sokkal de sokkal több volt a salátaféle, a zöldségfélék, rengeteg gyümölcsöt kínáltak már reggel, mint bárhol, ahol eddig jártam. (Ez persze lehet az én szegénységi bizonyítványom is.) Oh, azok az eperszemek! Ezen kívül hatalmas kultúrája van a joghurtnak, millióféle kínálkozott. Természetesen mindent helyi gazdaságoktól szereznek be, így minden friss, házi vagy bio, kinek hogy tetszik jobban. Szintén óriási a választék dzsemekbõl, lekvárokból. Úgy egy hosszabb ebédlõasztalnyi féle és fajta sorakozott a szemünk elõtt, esélyünk sem volt mindet megkóstolni.
Nagy kedvenceim voltak a sajtok. Ezeket reggel, délben és este is korlátlanul kínálták. Helyi sajtféleségek, különlegességek, specialitások. A borsostól a hagymáson át a diósig. Kék és brie sajtok, camabertek, krémsajtok. Ezekbõl is ettünk mindig. Sokat. Szõlõvel meg almával.
Aztán persze a meleg ételek, a sült kolbászkák, és minden nap három féle rántotta. Sonkák és felvágottak. Ja, meg a péksütik. Volt egy kisebb helység, ahol óriás facsarógépek álltak és ládákban sorakoztak a grapefruitok, narancsok, répa, zeller, alma stb. És lehetett nagy korsókba facsarni. Facsartunk. Majd leöblítettük egy mesés habos kávéval.
Aztán jöhetett az ebéd. Általában svédasztalos elõétel mindenféle finomsággal, valamilyen leves, majd egy kis sült hús azzal a rengeteg féle salátával, amit kínáltak.
Vacsinál jöhetett a svédasztalos elõétel és az ötfogásos vacsora. Én már az elõételekkel jóllaktam. Egyrészt, mert szeretek sokfélét enni és nem szeretem, ha csak úgy elém raknak valamit, hogy a mai rendszer szerint ez a vacsora, edd ezt. Másrészt, a fõételek szépek voltak, de baromi kicsi adagok, ezért általában nekiadtam a férjemnek, így õ is jól tudott lakni. Kvázi, az én elõételes tányérom a következõket tartalmazta: az éppen aktuális rizotto, háromféle husi, kicsi krumplisali(ezt nagyon jól csinálták), egy kis hüvelyes. Majd egy külön mélytányérban bazi nagy adag saláta.
Utolsó este - aznap ebédelni sem mentem le úgy jóllaktam a reggelivel - épp egy ilyen tányér felett ültem és burkoltam nagyon, amikor megállt a tányérom felett az egyik nõ a magyar csoportból. Belehajolt a tányéromba, majd fejhangon megkérdezte: úristen! Ezt mind meg fogod enni? És ez az elõétel? Vagy már fõétel is?
Na, bevallom, ritka eset, de kissé belémfagyott a szó. Ráadásul tele volt a szám. A villám egy pillanatra megdermedt a kezemben. Csak annyit tudtam kinyögni: Kihagytam az ebédet. Majd a nõ fogta magát, leült velem szemben, majd lendületesen elmesélte a férjének, mit látott. Aztán figyelték, betolom-e a cuccot. Rápacsáltak. Bevágtam. Sok minden megfordult a fejemben. A nõ bunkó volt, ez teljesen egyértelmû. Akárhogy is van, a világon semmi köze nem volt hozzá, mennyit eszem. Mint ahogy ahhoz sem, hogy nem ebédeltem, és a vacsora további részében is csak a desszertbõl fogyasztottam. A másik dolog, hogy engem úgy neveltek, mások pénztárcájában, orrában és tányérjában nem turkálunk. El sem tudom képzelni, mi lett volna, ha mondjuk száz kilós túlsúlyos nõ vagyok. Vélhetõen az öngyilkosság gondolata is megfordult volna a fejemben egy ilyen megaláztatás után. Mondhattam volt a hölgynek, aki kábé kétszer annyi idõs, mint én, hogy a fiatalabb szervezet még gyorsabban égeti a zsírt. Persze, én sem vagyok mai csirke, de nála jóval fiatalabb vagyok, mindazonáltal a nevelési célzattal való beszólást akkor sem díjaztam.
Mellékesen jegyezném meg - ami engem kivált felháborított - hogy ez a nõ volt az, aki számtalanszor panaszkodott egy kétgyermekes családra. Anyuka, apuka, egy kb. két éves és egy 8-10 hónapos kicsi is volt a szállóban. rendszerint akkor ettek, amikor mi. Persze, elõször megetették a kicsiket, és a szülõknek csak ezután volt alkalmuk jóllakni a sok finomságból. Természetesen a kicsik türelmetlenek voltak, sírdogáltak. Engem ez cseppet sem zavart. Normális gyerekzaj, ettõl még hallottuk egymás hangját, lehetett beszélgetni. A gyerekek nem rohangáltak, nem romboltak. Csak nyûgösek voltak. Akinek gyereke van, ezen nem lepõdik meg. na, õ meglepõdött. Nekem csak az jutott eszembe, hogy szegény szülõk, végre azt esznek amit akarnak, mosogatás, pakolás nélkül, ennyi jár nekik. A mi gyerekünk sem bír megmaradni az etetõszékben, csendben kivárva, míg mi is megebédelünk vagy vacsorázunk itthon. Nem úgy vannak ezek kódolva.
Na, mindegy is, túl vagyunk rajta. Ezt a kis beszólást leszámítva minden remek volt. És azért is jókat ettünk. :o) Nézzétek a fotókat!
Tehát a reggeli. Klasszikus svédasztal. Hideg és meleg ételek, de itt sokkal de sokkal több volt a salátaféle, a zöldségfélék, rengeteg gyümölcsöt kínáltak már reggel, mint bárhol, ahol eddig jártam. (Ez persze lehet az én szegénységi bizonyítványom is.) Oh, azok az eperszemek! Ezen kívül hatalmas kultúrája van a joghurtnak, millióféle kínálkozott. Természetesen mindent helyi gazdaságoktól szereznek be, így minden friss, házi vagy bio, kinek hogy tetszik jobban. Szintén óriási a választék dzsemekbõl, lekvárokból. Úgy egy hosszabb ebédlõasztalnyi féle és fajta sorakozott a szemünk elõtt, esélyünk sem volt mindet megkóstolni.
Nagy kedvenceim voltak a sajtok. Ezeket reggel, délben és este is korlátlanul kínálták. Helyi sajtféleségek, különlegességek, specialitások. A borsostól a hagymáson át a diósig. Kék és brie sajtok, camabertek, krémsajtok. Ezekbõl is ettünk mindig. Sokat. Szõlõvel meg almával.
Aztán persze a meleg ételek, a sült kolbászkák, és minden nap három féle rántotta. Sonkák és felvágottak. Ja, meg a péksütik. Volt egy kisebb helység, ahol óriás facsarógépek álltak és ládákban sorakoztak a grapefruitok, narancsok, répa, zeller, alma stb. És lehetett nagy korsókba facsarni. Facsartunk. Majd leöblítettük egy mesés habos kávéval.
Aztán jöhetett az ebéd. Általában svédasztalos elõétel mindenféle finomsággal, valamilyen leves, majd egy kis sült hús azzal a rengeteg féle salátával, amit kínáltak.
Vacsinál jöhetett a svédasztalos elõétel és az ötfogásos vacsora. Én már az elõételekkel jóllaktam. Egyrészt, mert szeretek sokfélét enni és nem szeretem, ha csak úgy elém raknak valamit, hogy a mai rendszer szerint ez a vacsora, edd ezt. Másrészt, a fõételek szépek voltak, de baromi kicsi adagok, ezért általában nekiadtam a férjemnek, így õ is jól tudott lakni. Kvázi, az én elõételes tányérom a következõket tartalmazta: az éppen aktuális rizotto, háromféle husi, kicsi krumplisali(ezt nagyon jól csinálták), egy kis hüvelyes. Majd egy külön mélytányérban bazi nagy adag saláta.
Utolsó este - aznap ebédelni sem mentem le úgy jóllaktam a reggelivel - épp egy ilyen tányér felett ültem és burkoltam nagyon, amikor megállt a tányérom felett az egyik nõ a magyar csoportból. Belehajolt a tányéromba, majd fejhangon megkérdezte: úristen! Ezt mind meg fogod enni? És ez az elõétel? Vagy már fõétel is?
Na, bevallom, ritka eset, de kissé belémfagyott a szó. Ráadásul tele volt a szám. A villám egy pillanatra megdermedt a kezemben. Csak annyit tudtam kinyögni: Kihagytam az ebédet. Majd a nõ fogta magát, leült velem szemben, majd lendületesen elmesélte a férjének, mit látott. Aztán figyelték, betolom-e a cuccot. Rápacsáltak. Bevágtam. Sok minden megfordult a fejemben. A nõ bunkó volt, ez teljesen egyértelmû. Akárhogy is van, a világon semmi köze nem volt hozzá, mennyit eszem. Mint ahogy ahhoz sem, hogy nem ebédeltem, és a vacsora további részében is csak a desszertbõl fogyasztottam. A másik dolog, hogy engem úgy neveltek, mások pénztárcájában, orrában és tányérjában nem turkálunk. El sem tudom képzelni, mi lett volna, ha mondjuk száz kilós túlsúlyos nõ vagyok. Vélhetõen az öngyilkosság gondolata is megfordult volna a fejemben egy ilyen megaláztatás után. Mondhattam volt a hölgynek, aki kábé kétszer annyi idõs, mint én, hogy a fiatalabb szervezet még gyorsabban égeti a zsírt. Persze, én sem vagyok mai csirke, de nála jóval fiatalabb vagyok, mindazonáltal a nevelési célzattal való beszólást akkor sem díjaztam.
Mellékesen jegyezném meg - ami engem kivált felháborított - hogy ez a nõ volt az, aki számtalanszor panaszkodott egy kétgyermekes családra. Anyuka, apuka, egy kb. két éves és egy 8-10 hónapos kicsi is volt a szállóban. rendszerint akkor ettek, amikor mi. Persze, elõször megetették a kicsiket, és a szülõknek csak ezután volt alkalmuk jóllakni a sok finomságból. Természetesen a kicsik türelmetlenek voltak, sírdogáltak. Engem ez cseppet sem zavart. Normális gyerekzaj, ettõl még hallottuk egymás hangját, lehetett beszélgetni. A gyerekek nem rohangáltak, nem romboltak. Csak nyûgösek voltak. Akinek gyereke van, ezen nem lepõdik meg. na, õ meglepõdött. Nekem csak az jutott eszembe, hogy szegény szülõk, végre azt esznek amit akarnak, mosogatás, pakolás nélkül, ennyi jár nekik. A mi gyerekünk sem bír megmaradni az etetõszékben, csendben kivárva, míg mi is megebédelünk vagy vacsorázunk itthon. Nem úgy vannak ezek kódolva.
Na, mindegy is, túl vagyunk rajta. Ezt a kis beszólást leszámítva minden remek volt. És azért is jókat ettünk. :o) Nézzétek a fotókat!
Ezek voltak itt a dzsemek. Mindenféle házi remek.
Ezek itten a joghurtféleségek. A vanillejoghurt tök jó desszert volt, de fõételként reggelire, egy ilyen helyen nem pont müzli-joghurt kombóre gerjedtem.
Itt szeletelte nénike a frissen fõtt sonkát. Ez nagyon finom volt!
eAzok a baconok pont úgy voltak megsütve, ahogy szeretem. Ropogósra, barnára. A virslikbõl is azt a jól átsültet toltam, naponta négyet. Meg mellé rántottát. Azt megszórtam aprmezánnal, nem látszik, de ki volt rakva.
Mindenféle kenyérke. Egy másik kosárban voltak a zsemlék és a kiflik.
Kicsi gyümi....
