Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
HARWOOD ARMS - A GASTROPUBOK CSILLAGA
sponsored links
London egyik legújabb felfedezettjében járunk, az egycsillagos Harwood Armsban. Azért is különleges a hely, mert ez az egyetlen Michelin csillagos úgynevezett ?Gastropub? a városban. A klasszikus pubok fénykora letûnõfélben van a szigetországban és a helyüket a szó szoros értelmében átveszik lassan lassan kicsit kicsinosított, picit fancybb bárok, illetve éttermek. de az is elõfordulhat, hogy valami egészen más kiskereskedelmi egység telepszik meg a helyükön (pl. virágosbolt, újságos), ami azért valljuk be, valószínûbb manapság.
A gastropub jelenség a mai éttermi trendet lovagolja meg: megtartja majdnem mindazt, ami egy pubot vonzóvá teszi, mármint a miliõt, a vicces nevet, a csapolt söröket, bizonyos hangulati elemeket, de azért picit kikupálja a helységet, vesz néhány jobb minõségû tányért és villát és radikálisan bõvíti a borválasztékot. Persze a legfontosabb változás a konyhát érinti, ami mostantól nemcsak fish&chips-re, vagy bangers & mash-re szakosodik, hanem idõnként valódi kulináris csemegékre. A londoni gastropub-ok egyik nagy pozitívuma, hogy nem próbálnak franciás vagy olaszos fogásokat reprodukálni, hanem inkább egyszerûbb, angolos pub ételeket szeretnének minõségi alapanyagokból, új felfogásban tálalni. Lehet ezt egyfajta minõségi forradalomnak is felfogni és lehet sokat tanulni belõle.
A Harwood Arms Fulham egyik csendes mellékutcájában található, távol minden zajtól, fennforgástól. Látszik, hogy ez a helyiek (értsd: a szomszédos pár utca) közkedvelt pub-ja volt még egy pár évvel ezelõtt, amikor is vélhetõen elkezdett gondokkal küszködni. Ez volt az a pont, amikor átvette a vezetést a jónevû Notting hill-i szakács, Brett Graham és csapata. Jut eszembe, hasonló helyzet állt elõ a mi Chelsea pubunkkal is, amely évtizedeken keresztül szolgálta az Ixworth place- Fulham Road és Kings Road háromszögbe tévedõket/lakókat sörrel, mígnem a kerület és a negyed olyan dinamikus gazdagodáson esett át, hogy a pub gyorsan bezárt és hamarosan Tom Aikens név alatt nyitott ki, aki az ominózus sörözõ helyén alakította ki szintén Michelin csillagos, fine dining éttermét.
Graham korábban a Ledbury-ben tevékenykedett, - amely maga is két csillaggal büszkélkedhet, sõt az év étterme címet is elnyerte 2006-ban - , de õ valami sokkal informálisabbat szeretett volna létrehozni, mint északabbra lévõ volt munkaadója. Ez sikerült is, hiszen összeállt a Pot Kiln nevû berkshire-i étterem vadász-szakácsával, Mike Robinsonnal és létrehozták a mai Harwood Arms-t. Kívülrõl a hely semmit sem árul el arról, hogy milyen szintû konyhamûvészet zajlik falai közt: lehetne akár bármelyik helyi kocsma a környékrõl, hidegkonyhával és sok ale-lel felszerelkezve. Bent már egész más a helyzet, foglalás kötelezõ, vezetnek is minket gyorsan az asztalunkhoz.
Kezdünk egy kitûnõ Pimm?s-el, ami kedvenc nyári koktéljaim egyike, pláne ha Londonban vagyok. A titka a Pimms likõr, ami alapvetõen egy gin-alapú long drink, amelyet üdítõvel, limonádéval, szódával, friss zöldségekkel és gyümölcsökkel illik fogyasztani. Pimm úr a XIX század közepén a gint kininnel és friss füvekkel keverte el , hogy egy emésztést segítõ koktélt kapjon. A mai Pimms is ginnel, limonádéval, naranccsal, citrommal, almával, mentával és legfõképpen uborkával készül és a TÖKÉLETES long drink.
Vegyes ízelítõket kérünk. Háromféle ínyencség érkezik nagy fatálon szervírozva friss retekkel és ecetes gombákkal. Nagyon sokat hallottam a Harwood Arms Scotch Egg-jérõl, avagy skót tojásáról, amely alapvetõen egy alternatív stefánia ? a közepén kemény tojás, körülötte lágy vadhús , frissen panírozva és kisütve forró olajban. A kép alján látszik, hogy tálalás elõtt nagyszemû tengeri sóval hintették meg gondosan. A tojás sárgája picit folyós, a Mike szakács által lõtt szarvashús komoly vadízt kölcsönöz a fogásnak és pont elégséges ideig sütötték ki. Remek fogás, ezen elélnék egy ideig. Kapunk egy vadkrokettet vagy ?kebabot? is édesgyökérre feltûzve, amely erõteljes ánizsos, édeskés ízvilágot kölcsönöz a darált vadhúsnak. A harmadik tagja a triónak egy nyers õz-carpaccio, amely tószt kenyéren fekszik. Parádés kezdet, határozott filozófia, remek megvalósítás. A hely emellett tökéletesen informális: egy percig sem érezzük úgy, hogy ne egy hétköznapi pubban ülnénk és a sörünk vagy borunk mellé nem finger food-ot kapnánk, amit csak úgy csócsálgatunk dumálás, vagy meccs nézés közben. Csak az alapanyagok és az elkészítés szuperlatív minõsége zökkent ki ebbõl minket néha.
Nem bírunk betelni az elõételekkel, ezért rendelünk még egy melegen füstölt angolna tortácskát rebarbarával, marinált céklával és tormakrémmel. Itt az édeskés, savanykás és erõs ízek játszanak az ízlelõbimbóinkkal kis játékot. Az édesen fanyar rebarbara jól illik az édeskés céklához, a krémesen édeskés, mégis erõs tormahabhoz és mindezt megkoronázza a füstös angolna. A koncepció nagyon eredeti, érdekes, de ízben picit többet várunk tõle, mint amit szállít valójában.
Jellemzõ a decens visszafogottság az étterem minden porcikájában, még a boros poharak sem lehetnek hivalkodó nagy, öblös monstrumok, hanem ezek a túlméretezett, vizespohárnak tûnõ Riedel kelyhek szolgálják a célt. Jópofa.
Fõételnek marhapofát kérek barnasörben (ale) párolva, herefordshire-i csigákkal, krumplipürével. A séf tálal mellé még egy vékony velõs pirítóst is petrezselyemsalátával. Ha valaki azt kérdezi tõlem mi a comfort food definíciója, akkor biztos ezt a fogást veszem elõ mintapéldánynak. Van itt minden: sûrû, barna sörös szaft, rezgõ, cupákos, omlós pofa, extrém mennyiségû vajjal és tejszínnel átitatott püré és ráadásként ez a remek harsogóan zöld petrezselyembokor és a velõs pirítós. Már csak egy meleg szoba, egy kandalló, egy pihe-puha párna hiányzik és tökéletes az élmény. A pofa legalább x az n-ediken órát töltött vákumban, hogy ezt a hatást elérje. A csigák ruganyosak, finomak, de alapvetõen ízre elnyomja õket a pofa. Õk max textúrálisan segítenek be a fogásba, úgy mint a ropogós hagymakarikák, amelyek szintén e célt szolgálják.
A ropogós velõkarikás pirítóst a petrezselyemsalátával pedig tanítani kéne. Annyira egyszerû és annyira finom. A petrezselyem minden egyes falatja ?tisztára mossa? a számat a tömény csigás-sörös-pofás-velõs attak után.
Volt még itt egy nagyon remek roston sült bárányborda is, amely még magán viselte az égési nyomokat. Ebben a fogásban nem is annyira a hús volt a sztár, mint a mellette csücsülõ haggis és tarlórépa krokett, amit a megint tõle jobbra elhelyezkedõ kapribogyós zöldmártásba tunkolgattam. A haggis nem más, mint juhbélben készült kolbász szerûség, amiben elõfordul nyomokban máj, szív és tüdõ is, valamint sok hagyma és fûszer. Tehát hasonlít a mi hurkánkra kicsit. Ezt a haggis-t a séf kirántotta és köretként szolgálta fel a bárányborda mellé. Bíró Lajosnak ajánlom ezt a fogást teljes szívembõl, mintha csak a Bock Bistroban járnék.
Zárásként nem bírtunk ellenállni a hely specialitásának, a doughnut-nak, ami nem is annyira angol, mint amennyire amerikai. De ez a doughnut nem akármilyen fánk volt: egyrészt meleg volt, másrészt rebararával lett megtöltve, harmadrészt pedig gyömbéres tejfölbe lehetett mártogatni. Ez egyszerûen mennyei volt. A cukros fánk, az édeskésen pikáns gyömbér, a savanykás tejföl és az édes de fanyar rebarbara kombinációja gyilkos volt egyszerûen.
A Harwood Arms összességében maximálisan megérdemli az egy csillagot. Nálam ilyen az igazán õszinte, szimpatikus, elegáns, de közérthetõ konyha. A jó hír az, hogy nem kell molekuláris konyhát vinni és alkímiába bocsátkozni, ha az ember jó konyhát akar vinni, csupán a megfelelõ alapanyagokat kell begyûjteni és kreativitással tálalni. Bárcsak ilyen lenne minden sarki sörözõ konyhája?
Harwood Arms
Összesen: 9/10
