Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Egyre mélyebben a magyar kortárs sci-fiben
sponsored links
Az már korábban is kiderült, hogy szeretem a sci-fit.
De mint a zenékkel is, itt is óvatos és kicsit komformista duhaj voltam.
Nehezen kezdtem el bármit, amit mondhatni nem ismertem, fõleg írókról i(és együttesekrõl) igaz ez - ha egy író neve elõttem nem csengett ismerõsen valami miatt, bizony kevés esélye volt, hogy kézbe vettem.
Bevallom, féltem. Féltem, hogy nem lesz jó, és tudom, hogy ez a félelemmel saját magamat gátolom, de nehéz leküzdeni, megküzdeni vele. Jobb, biztosabb az ismerõs.
Aztán ott volt az is, hogy nem nagyon jutott idõm olvasni, meg az, hogy Olaszországban még nehezebb volt olvasmányhoz jutni - na meg, sajnáltam is rá a pénzt, ha már vásároltam, akkor szerettem bebiztosítani magamat, hogy az tényleg jó lesz.
Többek közt ezért is hanyagoltam a magyar, és fõleg a magyar kortárs sci-fi (meg a fantasy) irodalmat.
Nemere után, akit bár 12-13 évesen imádtam, de hamar rájöttem, hogy hát, ezt mégsem lehet igazán minõségnek tekinteni (néhány mûvét, ami anno nagyon-nagyon tetszett, nem is merem újraolvasni, nehogy csalódjak, mint ahogy az elsõ pár ilyen próbálkozással jártam). Szóval Nemere után nehéz újra megadni az érdeklõdést és a bizalmat.
Így történhetett, hogy habár 2006-2008 között elég sok Galaktikát olvastam (benne kortárs magyar írókat is), sok fogalmam nem volt arról, kik most a meghatározó nevek, egyáltalán, kik most a nevek ezen a területen.
Aztán tavaly év végén elkezdett bennem mocorogni a kisördög, Kadmon is épp lelkesítõen hatott rám, visszatértem az íráshoz.
Ekkoriban jutottam el végre SF Meetupra is, és találkoztam elõször a scifis "branccsal", akkor még neveket sem tudtam megjegyezni, kivéve onsai-ét (meg Junét, de õt máshonnan és korábbról ismerem).
Zavaros, de jó találkozó volt az, de tavaszig váratott az ismétlés, egy Írószövetséges elõadásig, ahol is Rhewa ismert meg és invitált a Trombitásba, hogy csatlakozzam.
Így ismertem meg Szélesi Sándort, F. Tóth Benedeket, Antal Józsit, adeptust és még néhány embert.
Õszintén szólva, fingom nem volt, kik õk és mit csinálnak/csináltak, pedig igy utólag visszanézve olvastam már tõlük a Galaktikában. De az a helyzet, hogy csapnivaló a névmemóriám, és amit olvasok arról is sokszor csak annyi marad meg, hogy hú, ez baromira tetszett, de hogy mi történik benne, vagy mi a vége... (de legalább néhány évente újraolvashatom minden gond nélkül :) )
Persze azért cikinek éreztem, hogy basszus, mindenféle díjas sci-fi írókkal sörözgetek, illene valamit olvasni is tõlük, ráadásul hátha kupálódok is, vagy támad valami jó ötletem - elvégre az a cél, hogy jómagam is publikálhassak.
Így vettem meg elõször néhány héttel ezelõtt a csonkolás mûvészetét, aztán pénteken a láthatatlan várost Szélesitõl, és örültem meg a SF találkozós könyvkupacnak, amiben Benedek kötete is szerepelt.
Fura dolog látni, hogy milyen összefüggés van aközött, hogy milyen embereknek látom, tapasztalom õket a találkozásaink során, és hogy mennyire tetszik az, amit írnak.
A csonkolás mûvészetét alig bírtam letenni, lényegében egy este alatt végeztem vele, és a Mellékhatásnak is van egy ilyen mellékhatása.
A fejem telítõdik a történetekkel, elgondolkoztat, percekig ülök felette, vagy zavarodottságomban, hogy nem értem, és gyorsan, korrigálásként kezdem a következõt, vagy nagyon is értem, és belémmar a mondanivaló, akkor is, ha láttam, hogy ez lesz a vége.
Félelmetes, mivel talán Asimovot olvasva volt utoljára meg bennem ugyanez az érzés. (nem mintha azóta olyan sokmindent olvastam volna :D)
Visszaadták belém a hitet, hogy van jó magyar scifi (még ha néha inkább misztikum is a dolog), és bátrabban nyúlok a most kapott, és a régi Galaktikák felé is, már azzal a konkrét szándékkal, hogy a magyar írásokat újraolvassam.
Bele-bele futok persze szarba meg olyanba, ami nem tetszik, fõleg mostanra, hogy írástechnikailag is kicsit kiokosodtam. És épp a rosszabb mûveket szedem jobban szét, mivel nem kötnek le, és elkezdek erre figyelni ahelyett, hogy a történet, az esemény sodorna magával, és falnám a sorokat.
Nagyon rég nem olvastam annyit, mint az elmúlt néhány napban, hétben, és úgy érzem, nagyon jót tett. Feltöltött, ötletekkel, energiával. Szinte bizsereg az ujjam azóta, hogy üljek le írni. Csak ahhoz elõbb le kéne tenni a könyve(ke)t. De még nem ismerem minden betûjét :)