Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
A szülésrõl - IV.
sponsored links
Sose gondoltam, hogy lesz egy IV. számú szüléstörténetem is. Mindig III-ban gondolkodtam. Még nem tudott bennem megszületni a döntés a 4-es szám mellett, mikor Juli baba (az apjával a leghatalmasabb egyetértésben) úgy döntött, hogy õ bizony jön. Közénk. Bár nagyon boldog voltam a legelsõ pillanattól, a várandósság mégis hozott jónéhány izgalmat magával. Talán az idõközbeni költözés sem volt a legjobban idõzítve, volt egy elég stresszes idõszakunk miatta.
Egyértelmû volt számomra, hogy ismét orvost váltok. (Hányadik is volt õ? :))) Olyan orvost kerestem, aki teljesen elfogadja az otthonszülési szándékomat, hogy ne kelljen titkolózni, és rosszallás se övezzen minket. Sikerült is - egy másik kórházban - találnom ilyen orvost.
Ismét dilemmaként jelentkezett, hogy a gyerekekkel mi legyen, amíg születik a kistestvérük. Sári születésénél nagyon bizonytalanok voltunk, hogy menjenek-e vagy maradjanak, ebbõl alakult ki az a helyzet, ami történt. Most némi gondolkodás után viszonylag szilárdan eldöntöttük, hogy ezúttal semmiképp nem szeretnénk, ha a gyerekek otthon lennének. Úgy éreztük, hogy ha biztosak lehetnénk benne, hogy a nagyok átalusszák a szülést, akkor milyen jó lenne, ha a megszületett baba mellett ott lehetnének õk is. De végül arra jutottunk, hogy az az elsõ pár óra (amíg hazaérnek) is biztos nagyon más lesz, de most szeretnénk így, inkább a kisbabának "kedvezve" megélni ezt.
Azt hittük, hogy sok új a szülés körül már nem történhet velünk. Tévedtünk. Mondják, hogy minél többedik gyerek, annál több az ún. vaklárma, amikor az anya úgy gondolja, szülni fog, aztán mégsem. Hát, én úgy 3 hétig azt hittem, hogy szülni fogok... Az utolsó 3 hétben rengeteg jósló fájásom volt, és már egyre jobban rászûkültem a "mikor szülök már" témára. Rengeteg minden történt ez alatt a 3 hét alatt, utólag azt gondolom, nem volt ez így véletlen. Sokmindent megéltünk. Megéltük, hogy nagyon akarjuk, sokáig azt hittük, hogy bármi hatalmunk is van a folyamat felett (pl.: sétálok egy nagyot, attól majd tuti megszülök), majd végül, az utolsó napokban megéltük az elengedést. Hogy már mindegy, úgyis jön majd, ha jönni akar. És mi ketten a férjemmel is megléptünk egymás felé olyan lépéseket, amik nélkül egész biztos nem éreztem volna magam olyan hatalmas biztonságban magam a szülés során, mint amilyenben éreztem. 10-12 nappal hordtam túl Julit.
Azon a napon CTG-re kellett volna mennem (2 naponta kellett járnom a születésházba), de végül nem tudtam elmenni. Ehelyett este - hosszas hezitálás után - elmentem egy kötõkörbe. A gyerekek a nagyszülõknél vacsoráztak, és a lányok úgy döntöttek, ott is alszanak, Vince haza akart jönni. Itt már borult a nagy terv, ugyanis azt éreztem, ha most fogok szülni, nem bánom, ha Vince itthon marad, mivel egyedül van. Ezt megerõsítette, hogy közölte velem, ha most születik "hasababa" (így hívtuk õt végig, a nevét csak az utolsó héten döntöttük el) õ azt szeretné látni, mert már elfelejtette Sári születését. :)
Hajnali 4 után ébredtem egy erõs összehúzódásra, de mivel ilyen már több éjszaka is volt, ezt akkor nem vettem komolyan. Fél 5 elõtt újabb követte, akkor felkeltem, és onnantól úgy 3 percenként jöttek a fájások. Azonnal hívtam a bábákat, jeleztem, hogy ismét bizonytalan vagyok, talán beszélhetünk késõbb is, de indulhatnak is akár. Mivel reggelig már csak pár óra volt, nem szerettem volna, ha Vince felkel és pl. reggelit kér, amíg én vajúdok, úgyhogy 1 pillanat alatt eldöntöttem: õ is a nagyszülõknél folytatja az éjszakai alvását... Próbáltam megtalálni azt a testhelyzetet, ahogy enyhébbek a fájások, de se állva, se ülve nem volt jó. 5 után indult Vince, egy búcsúpuszi, és egy "Nem baj, mama..." kíséretében. (Mármint hogy mégsem maradhat, gondolom arra értette :)) Pár percre rá megérkeztek a bábák. Szívhanghallgatás, minden okés. Vizsgálatot nem kértem, így nem kaptam. Azt beszéltük, hogy talán megpróbálom a meleg víz fájdalomcsillapító hatását, de leszögeztem, hogy kádba be nem szállok. (Nehogy megint bent ragadjak) Így a zuhanyzót készítették nekem elõ. Közben a földre térdeltem, és 2-3 fájás után azt éreztem, itt a vége. A kitolási szak elõtt hányinger szokott jönni. Nekem volt is egy enyhe hányingerem pár percig, de mivel képtelenségnek tartottam, hogy már ott tart a tágulás, ezért ezt nem is közöltem senkivel. Még az átmeneti szakban sem értettem, miért kezdtem hirtelen zihálni. Az elsõ tolófájásra nem bújt ki a feje, a másodikra viszont - fél 6-kor - egyben megszületett az egész kisbaba. Tényleg kicsi volt, 2800 gramm. A lepény pont ugyanannyi idõ alatt született meg, mint a baba.
Az egész számomra teljesen hihetetlen volt. Sosem gondoltam, hogy ennyi idõ, fájás, fájdalom alatt meg lehet szülni egy gyereket. Nagyon boldog és hálás vagyok, hogy ezt megtapasztalhattam.
Reggel, az elsõ találkozás?
