Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
A szülésrõl - III.
sponsored links
A második történet végét nem akartam elrontani, ezért most kezdem ezzel: 3 héttel a szülés után kiderült, hogy bennem maradt egy darab lepény, ezt egy kis mûtéttel távolították el :(
Természetesen a harmadik babát is türelmetlenül vártam :))) Rá egy picit többet kellett várni, Vince már elmúlt 1,5 éves, mikor várandós lettem. Jó szokásomhoz híven az elõzõ szülésemnél jelen lévõ orvoshoz kezdtem terhesgondozásra járni. Teljesen egyértelmû volt számomra, hogy akinél sikeres császármetszés utáni hüvelyi szülést tudhattam a magaménak (külföldiül VBAC-nak mondják: vaginal birth after caesarean), a következõ szülésemnél is õ lesz ott. Ahogy teltek múltak a hónapok, elkezdtem az elõzõ szülés részleteivel foglalkozni. Én már csak ilyen késõn érõ típus vagyok. :O) Elkezdtem utána olvasni a szülés alatti beavatkozásoknak. Akkor hallottam elõször a kifejezést: háborítatlan szülés. Az enyém vajon az volt? Nem, nem volt az. És mire jó a háborítatlan, beavatkozásmentes szülés? Azt még pontosan nem tudtam, de az elképzelés tetszett. Ahogy végiggondoltam az én beavatkozásaimat: a - bár szelídebb, de - szülésindítás, a fájdalomcsillapító és az oxitocin, arra jutottam, hogy nekem mindtõl rosszabb volt. Pedig én nagyon szerencsésnek mondhattam magam, a legtöbb kórházban ez az abszolut minimum-csomag. Már betöltöttem a 30. hetet, mikor megfogalmazódott bennem: LEHET, hogy otthon szeretnék szülni. Elkezdtem érdeklõdni. Azt tudtam, hogy Geréb Ágnessel nem szeretnék szülni, mert annyi szörnyût olvastam-hallottam róla a médiában. Teltek a hetek, majd egy ismerõsöm rábeszélt, hogy ha nem is akarok ott szülni, legalább a Napvilág Születésház 1 hetes szülésfelkészítõ tanfolyamát végezzem el, az minden szempontból jó lesz, aztán majd döntök. Megfogadtam a tanácsot. Amint beléptem - akkor már 35 hetesen - a születésházba (ami egyébként a napokban gyakran mutogatott hatalmas villaépület alagsorában van), és megláttam Geréb Ágnest, azonnal tudtam, hogy az a kép, amit róla kialakítottam, nem valós. Elvégeztem - részben a férjemmel együtt - a tanfolyamot. Az a hét nekem hihetetlenül sokat adott. Itt végre kiderült számomra, hogy mi értelme van a háborítatlan szülésnek. Szeretném, ha a történeteim végére számotokra is kiderülne, ezért most nem árulom el. A legnagyobb élmény az ún. várótermi beszélgetés volt. Ez egy 2 napos, intenzív feldolgozó csoport, bába és pszichológus által moderált, de kötetlen beszélgetéssel. Célja, hogy minden olyan lelki történés, gát, ami a szülés akadályát képezheti, még idõben felszínre kerüljön. Számomra itt kezdõdik a különbség a kórházi és az otthonszülés között. Hogy vajon miért nincs szükség otthon beavatkozásokra? Ha elfogadjuk, hogy a szülés egy nagy részben lelki folyamat, akkor ha gátakkal (feldolgozatlan történetekkel, sérelmekkel, kapcsolati problémákkal) vágunk bele, valóban szükség lehet gyorsításra, vágásra, stb-re.
Még egy kétség volt bennem: nem nagyobb-e az esélye az oxigénhiányos állapot kialakulásának otthoni körülmények között? Érintett voltam a kérdésben, ugyanis mind a császármetszéssel született gyermekünk, mind a kórházban simán született gyermekünk enyhe oxigénhiányos állapot miatt fejlesztésre szorultak, illetve szorul egyikük még mindig. A sors összehozott egy Petõ Intézetben konduktorként dolgozó szakemberrel, aki az aggályomat ekként oszlatta el: "A Petõ Intézetben nincsenek otthon született gyerekek, mert ha a szülés a maga ütemében zajlik, akkor a baba nem sérül."
Természetesen a harmadik babát is türelmetlenül vártam :))) Rá egy picit többet kellett várni, Vince már elmúlt 1,5 éves, mikor várandós lettem. Jó szokásomhoz híven az elõzõ szülésemnél jelen lévõ orvoshoz kezdtem terhesgondozásra járni. Teljesen egyértelmû volt számomra, hogy akinél sikeres császármetszés utáni hüvelyi szülést tudhattam a magaménak (külföldiül VBAC-nak mondják: vaginal birth after caesarean), a következõ szülésemnél is õ lesz ott. Ahogy teltek múltak a hónapok, elkezdtem az elõzõ szülés részleteivel foglalkozni. Én már csak ilyen késõn érõ típus vagyok. :O) Elkezdtem utána olvasni a szülés alatti beavatkozásoknak. Akkor hallottam elõször a kifejezést: háborítatlan szülés. Az enyém vajon az volt? Nem, nem volt az. És mire jó a háborítatlan, beavatkozásmentes szülés? Azt még pontosan nem tudtam, de az elképzelés tetszett. Ahogy végiggondoltam az én beavatkozásaimat: a - bár szelídebb, de - szülésindítás, a fájdalomcsillapító és az oxitocin, arra jutottam, hogy nekem mindtõl rosszabb volt. Pedig én nagyon szerencsésnek mondhattam magam, a legtöbb kórházban ez az abszolut minimum-csomag. Már betöltöttem a 30. hetet, mikor megfogalmazódott bennem: LEHET, hogy otthon szeretnék szülni. Elkezdtem érdeklõdni. Azt tudtam, hogy Geréb Ágnessel nem szeretnék szülni, mert annyi szörnyût olvastam-hallottam róla a médiában. Teltek a hetek, majd egy ismerõsöm rábeszélt, hogy ha nem is akarok ott szülni, legalább a Napvilág Születésház 1 hetes szülésfelkészítõ tanfolyamát végezzem el, az minden szempontból jó lesz, aztán majd döntök. Megfogadtam a tanácsot. Amint beléptem - akkor már 35 hetesen - a születésházba (ami egyébként a napokban gyakran mutogatott hatalmas villaépület alagsorában van), és megláttam Geréb Ágnest, azonnal tudtam, hogy az a kép, amit róla kialakítottam, nem valós. Elvégeztem - részben a férjemmel együtt - a tanfolyamot. Az a hét nekem hihetetlenül sokat adott. Itt végre kiderült számomra, hogy mi értelme van a háborítatlan szülésnek. Szeretném, ha a történeteim végére számotokra is kiderülne, ezért most nem árulom el. A legnagyobb élmény az ún. várótermi beszélgetés volt. Ez egy 2 napos, intenzív feldolgozó csoport, bába és pszichológus által moderált, de kötetlen beszélgetéssel. Célja, hogy minden olyan lelki történés, gát, ami a szülés akadályát képezheti, még idõben felszínre kerüljön. Számomra itt kezdõdik a különbség a kórházi és az otthonszülés között. Hogy vajon miért nincs szükség otthon beavatkozásokra? Ha elfogadjuk, hogy a szülés egy nagy részben lelki folyamat, akkor ha gátakkal (feldolgozatlan történetekkel, sérelmekkel, kapcsolati problémákkal) vágunk bele, valóban szükség lehet gyorsításra, vágásra, stb-re.
Még egy kétség volt bennem: nem nagyobb-e az esélye az oxigénhiányos állapot kialakulásának otthoni körülmények között? Érintett voltam a kérdésben, ugyanis mind a császármetszéssel született gyermekünk, mind a kórházban simán született gyermekünk enyhe oxigénhiányos állapot miatt fejlesztésre szorultak, illetve szorul egyikük még mindig. A sors összehozott egy Petõ Intézetben konduktorként dolgozó szakemberrel, aki az aggályomat ekként oszlatta el: "A Petõ Intézetben nincsenek otthon született gyerekek, mert ha a szülés a maga ütemében zajlik, akkor a baba nem sérül."
A döntés tehát megszületett, otthon szülünk. Kicsit izgultam, hogy a feltételeknek megfeleljek: beilleszkedjen a magzat feje, illetve ha korai burokrepedéssel indul a szülés, ne legyen mekóniumos a víz. A szülészorvosomnak elõször nem mertem megmondani, mire készülök, de a bábáknak az volt a véleménye, hogy jobb az õszinteség, úgyhogy nagy nehezen bevallottam az orvosnak: nem vele fogok szülni. Nem repesett a boldogságtól, de elfogadta.
3 nappal a terminus után, éjjel fél 12-kor (bizony, megint ugyanakkor :)) indult meg a szülés, nem túl erõs kontrakciókkal. Bizonytalanul hívtam a bábákat, hogy nem vagyok benne teljesen biztos, de szerintem elérkezett az idõ. Míg megérkeztek, elpakoltam a lakásban és felsöpörtünk a teraszon. Gyönyörû tavaszi éjszaka volt, éppen virágzott, illatozott a házunk elõtti hársfa. Ahogy odaért 3/4 1-kor, a bába megvizsgált engem és megnézte, hogy a baba szívhangja rendben van-e. A tágulás mértékét nem közölte velem, hogy ez ne befolyásoljon engem. (A férjemnek mutatta, hogy 5 cm.) Kényelmetlenül éreztem magam állva és ülve, ezért azt javasolta, hogy üljek be a meleg vízbe a fürdõkádba. Beültem és a fájások erõsödni kezdtek, úgyhogy úgy döntöttünk, felébresztjük a gyerekeket, és a férjem elviszi õket anyukámhoz, ahogy ez meg volt beszélve. Elköszöntem a gyerekektõl, 2 elõtt indultak el. Negyed óra múlva telefonált a férjem, hogy az anyám nem nyitja ki az ajtót, mi tévõ legyen. Én már akkor nem tudtam neki válaszolni, annyira felgyorsult a folyamat, annyit jeleztem, hogy akkor jöjjenek haza. Hamarosan megrepedt a magzatburok, és már éreztem is a tolófájásokat. Igen ám, de szerettem volna ehhez függõleges pozícióba kerülni, az azonban nem sikerült, olyan intenzív volt már a fájdalom, hogy nem mertem/bírtam kiszállni a kádból. Annyira voltam képes, hogy a bába segítségével oldalt fordultam, és úgy szültem meg, fél 3-kor a vízben az újabb 4 kilós kisbabát. A családom a baba kibújásának a pillanatában érkezett haza, ami azért volt nagyon érdekes, mert nekünk titkos vágyunk az volt, hogy a gyerekek a vajúdáskor, kitoláskor ne legyenek ott, de a baba megszületésekor igen. Ez a lehetetlen kívánságunk ily módon teljesült. A lepény úgy 3/4 óra múlva született meg, minden gond nélkül, természetesen magától :)
Ui.: A kisbabát pár hónapos korában elvittem neurológus szakorvoshoz. Megállapította, hogy teljesen rendben van, nem szorul semmilyen kezelésre-fejlesztésre.
3 nappal a terminus után, éjjel fél 12-kor (bizony, megint ugyanakkor :)) indult meg a szülés, nem túl erõs kontrakciókkal. Bizonytalanul hívtam a bábákat, hogy nem vagyok benne teljesen biztos, de szerintem elérkezett az idõ. Míg megérkeztek, elpakoltam a lakásban és felsöpörtünk a teraszon. Gyönyörû tavaszi éjszaka volt, éppen virágzott, illatozott a házunk elõtti hársfa. Ahogy odaért 3/4 1-kor, a bába megvizsgált engem és megnézte, hogy a baba szívhangja rendben van-e. A tágulás mértékét nem közölte velem, hogy ez ne befolyásoljon engem. (A férjemnek mutatta, hogy 5 cm.) Kényelmetlenül éreztem magam állva és ülve, ezért azt javasolta, hogy üljek be a meleg vízbe a fürdõkádba. Beültem és a fájások erõsödni kezdtek, úgyhogy úgy döntöttünk, felébresztjük a gyerekeket, és a férjem elviszi õket anyukámhoz, ahogy ez meg volt beszélve. Elköszöntem a gyerekektõl, 2 elõtt indultak el. Negyed óra múlva telefonált a férjem, hogy az anyám nem nyitja ki az ajtót, mi tévõ legyen. Én már akkor nem tudtam neki válaszolni, annyira felgyorsult a folyamat, annyit jeleztem, hogy akkor jöjjenek haza. Hamarosan megrepedt a magzatburok, és már éreztem is a tolófájásokat. Igen ám, de szerettem volna ehhez függõleges pozícióba kerülni, az azonban nem sikerült, olyan intenzív volt már a fájdalom, hogy nem mertem/bírtam kiszállni a kádból. Annyira voltam képes, hogy a bába segítségével oldalt fordultam, és úgy szültem meg, fél 3-kor a vízben az újabb 4 kilós kisbabát. A családom a baba kibújásának a pillanatában érkezett haza, ami azért volt nagyon érdekes, mert nekünk titkos vágyunk az volt, hogy a gyerekek a vajúdáskor, kitoláskor ne legyenek ott, de a baba megszületésekor igen. Ez a lehetetlen kívánságunk ily módon teljesült. A lepény úgy 3/4 óra múlva született meg, minden gond nélkül, természetesen magától :)
Ui.: A kisbabát pár hónapos korában elvittem neurológus szakorvoshoz. Megállapította, hogy teljesen rendben van, nem szorul semmilyen kezelésre-fejlesztésre.
Sári születése napján
