A kókusztejes-rumos forrócsokiról...
sponsored links
Garpnak egészen biztosan lett volna véleménye. Neki az egész világról volt véleménye. Hogy miért említem éppen pont õt? És ki õ valójában? Az a soron következõ "Melegen ajánlom" rovat témájául fog szolgálni. S hogy hiteles legyen, most újraolvasom hosszú ideig listavezetõ, jelenlegi állás szerint kettes számú kedvencemet...ezzel a forrócsokival felszerelkezve. Annyit mondok, hogy John Irving ebben a mûvében az abszurd humort oly magas szinten mûveli, ami számomra tökéletesen fogyaszthatóvá teszi ezt az egyébként nem túl könnyed olvasmányt. Konkrétan ameddig olvasom, addig vinnyogok, hol halkan, hol magamban, hol félhangosan, hol ordenáré hangosan :D
Forrócsoki tekintetében megintcsak bebizonyosodni látszik, hogy gyakran az utolsókból lesznek az elsõk. Mint már sokszor mondottam, én megszállottan ûzöm a maradék élelmiszerek felhasználását-újragondolását, hogy elkerüljem az ételkihajigálást.
A hûtõben a következõ dolgok árválkodtak:
- fél doboz kókusztej, amit Pi meghagyott
- fél tábla 74%-os étcsoki, amit én hagytam meg tegnap éjszaka
- kb. 2-3 cl fehérrum, azt többekkel közösen hagytuk meg egy átmojitozott éjszaka után valamikor tavaly nyáron és nagyon ki akart jönni az üvegbõl, hogy átadja a helyét egy adag ágyaspálinkának :)
- egy adag presszókávé a reggeli eresztésbõl
Ami pedig mindig van itthon:
- szerecsendió (nem õrölt, hanem frissen reszelt)
- habtejszín
- 2,8%-os tej
- akácméz
A kókusztejet (2dl) egy kis lábasba öntöttem a sima tejjel, kis lángon felforraltam, és beletördeltem az étcsokit. A lehetõ legkisebbre vettem a lángot és kb. 10 perc alatt lávaszerûen sûrû, illatos, szinte krémes löttyé forraltam. Ezután le is vettem a lángot, hozzáadtam a körülbelül 0,5 dl kávét, cca. 2 ek. mézet, belereszeltem a szerecsendiót és legvégül hozzáadtam a rumot.
A tejszínt felvertem, szigorúan cukor nélkül, nem illik hozzá az édes tejszín a jó minõségû étcsoki karakán, kicsit fanyar íze miatt. Legalábbis az én szám íze szerint. És nem is vertem fel annyira, hogy nagyon kemény hab legyen, nagyjából pont ugyanolyanra elegendõ, mint amilyen a forrócsoki állaga, mert a gondolataimban a tejszínesforrócsokikép úgy jelent meg, hogy a két összetevõ úgy simul egymába, mintha mindig egyek lettek volna.
Ami a tetejérõl elhagyhatatlan, szinte kötelezõ, egy premissza, anélkül megihatatlan: az a frissen reszelt szerecsendió. Egyetlen pohárka elég a gyomornak, hogy bekapcsoljon a vegyes tüzelés, a szem viszont telhetetlen, ne higyjetek neki. Én mondjuk elropogtattam hozzá a maradék macaronokat, csak úgy összeragasztás nélkül, mint egy habcsókot. És szégyenlem, de további étcsokikockák is lecsúsztak mellé...De csak szigorúan amiatt, mert A Garp szerint a világ csõlátásúvá tesz, nem tudok másra figyelni olvasás közben, mondhatni észre sem vettem...:)
Alig várom, hogy elmerülhessünk közösen az amerikai irodalom egyik mûremekének bemutatásában, és csak azért, hogy a maga groteszk valóságában érzékeltetni tudjam, hogy miért áll olyan nagyon közel az én szívemhez az író brutálisan szarkasztikus-cinikus humora, le fogok írni egy részletet a könyvbõl, mégpedig azt, amit én nem tudok görcsös-vinnyogó vihogás nélkül végigolvasni. Egy bizonyos, ezt a könyvet ne olvassátok templomban. Több szempontból is szentségtörés lenne: a nyilvános, szemérmetlenül hangos, mások számára indoklatlannak tûnõ nevetés és a téma egyaránt problémás lehet. Bárhol máshol viszont nyugodtan, maximum többen megkérdõjelezik józan eszeteket. De mivel még mindig nem dõlt el teljesen, hogy ki a hülye és ki a normális, tökmindegy, hogy ki mit gondol alapon ezzel ne foglalkozzatok.